

Hári Norbert visszatér Debrecenbe
A svéd harmadosztályból hazatérő csatár a nyolcadik szezonjára készülhet a cívisvárosban.
A DEAC bejelentette Hári Norbert leigazolását. Az 1995-ben született játékos éveken át a svéd utánpótlásban edződött, aztán 2014 és 2017 között a Debreceni HK jégkorongozója volt. Amikor egy éven át nem volt a cívisvárosban első osztályú együttes, a norvég másodosztályú Nidarosban, valamint a Dunaújvárosi Acélbikáknál szerepelt. Amikor 2018-ban a DEAC révén lett Erste ligás csapat Debrecenben, csatlakozott a klubhoz, ahol 2022-ig játszott. A 2022/23-as szezonban a svéd harmadosztályú Vännäsben próbálkozott, 39 meccsen 20 pontot szerzett. Mint azt Hári elmondta nemrég egy interjúban, remek éveket töltött a cívisvárosban, szívesen tekint vissza pályafutása ezen periódusára, most tovább írhatja a debreceni történetét.
fotó: DEAC
További cikkek
- Első célunk szombaton megnyerni a Szuperkupát
- Rég nem látott sikert érhet el a FEHA19
- Garát Zsombor a New York Islanders edzőtáborában
- Az ötödik edzőmeccsét is megnyerte az UTE
- A tavalyinál szinte csak jobb lehet
- Az újjáépülő UTE akár már idén nagyot dobbanthat
- Fife Flyers–Corona Brasov 3-5
- Dundee Stars–Corona Brasov 7-3
- A BJAHC büntetőkkel alulmaradt Nagytapolcsányban