

Öt jégkorongozójától elköszönt az UTE
A távozók közül Nemes Benjamin volt a legrégebb óta a lila-fehérek kötelékében, a csatár nyolc idényt követően távozik.
Az UTE bejelentette, hogy Balogh Bence, Kiss Phil, Monostori Tamás, Nemes Benjamin és Németh Attila nem játszik lila-fehérben a következő szezonban. A távozók közül Nemes nyolc, Balogh és Németh két-két, Kiss három szezon után távozik, de utóbbi már játszott korábban is az újpestieknél. A klubot elhagyó mezőnyjátékosok közül a hátvéd Kiss Phil volt a legponterősebb a legutóbbi szezonban a 4+15 egységével. Az idény során Németh Attila bár szerzett 8 gólt, nem tudott stabil első két soros helyet kiharcolni magának, Nemes Benjámin leginkább az ütköző sort vezette, míg Balogh epizódszereplővé vált a IV. kerületi egyesületnél. Monostori a 2021/22-es szezonban debütált az UTE kapujában, összesen hatszor állt a vasak között a felnőtteknél. Az UTE a tavalyi idény előtt is elköszönt egy saját nevelésű fiatal kapusától, Márkus Levente a FEHA19-hez igazolt.
fotó: Vörös Dávid/UTE
További cikkek
- Első célunk szombaton megnyerni a Szuperkupát
- Rég nem látott sikert érhet el a FEHA19
- Garát Zsombor a New York Islanders edzőtáborában
- Az ötödik edzőmeccsét is megnyerte az UTE
- A tavalyinál szinte csak jobb lehet
- Az újjáépülő UTE akár már idén nagyot dobbanthat
- Fife Flyers–Corona Brasov 3-5
- Dundee Stars–Corona Brasov 7-3
- A BJAHC büntetőkkel alulmaradt Nagytapolcsányban