Atkinson visszatér Fehérvárra

   

Roy és Mihály Ákos pedig továbbra is a magyar ICEHL-csapatban szerepelnek majd.

A Hydro Fehérvár AV19 nem tétlenkedik: amíg a Salzburg és a Bolzano még ICEHL-döntőt vív, addig a magyar klub újabb két szerződéshosszabbítást és egy új igazolást jelentett be. A Volán szerződést hosszabbított kanadai kapusával, Olivier Roy-val, aki 46 alapszakasz-mérkőzésen 91,8%-os védési hatékonyságot hozott, míg a playoffban 90,9%-kal teljesített. Szintén marad a csapatnál Mihály Ákos: a fiatal csatár a kilencedik székesfehérvári idényének vág majd neki, mindemellett ez lesz az ötödik osztrák ligás szezonja. Az átigazolási hír pedig egy régi-új játékost érint: Josh Atkinson a 2021/22-es idényben 57 meccsen 49 pontot gyűjtött hátvéd létére, és mint a klubhonlap kiemeli, ezzel az osztrák bázisú liga második legeredményesebb bekkje lett. Atkinson a DEL-es Bietigheim Steelerstől tér vissza, ahol idén sérülés miatt csak 17 meccsen szerepelt és 7 pontig jutott. A légiós a fehérváriak honlapján elmondta: “Nagyon várom, hogy visszatérhessek Székesfehérvárra. Amikor ott játszottam, rendkívül sikeres szezont futottunk és hasonló jó eredményeket szeretnék elérni a jövőben is. Nagyon élveztem a hazai mérkőzéseket, kellemes volt a város és a klub is jó körülményeket biztosít. Fehérvár mindig különleges lesz számomra, mert ez volt az első csapatom Európában és itt mutathattam meg magam először az USA-n kívül.”

linzavs

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 14., csütörtök
FELK 18:30 FTCDAB 3-2 BVÉGE
szeptember 15., péntek
FELK 17:00 FHADEB 2-3VÉGE
FELK 18:00 TOPBJA 2-1 BVÉGE
FELK 18:00 UTEMIS 4-1VÉGE
ICEHL 19:45 ASIAVS 0-3VÉGE
szeptember 16., szombat
ICEHL 19:45 BOZAVS 1-3VÉGE
FELK 20:00 DUNBRA 7-3VÉGE
szeptember 17., vasárnap
FELK 19:00 FIFBRA 3-5VÉGE
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 
ICEHL 19:15 AVSRBS INFO
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
FELK   DEBMIS 
ICEHL 17:30 KACAVS 
Partnerünk
Archívum