

Kosecskin a 40. születésnapján vonult vissza
Az olimpiai és világbajnok orosz kapus tartalmas pályafutást tudhat maga mögött.
Bejelentette visszavonulását Vaszilij Kosecskin. Az 1983-ban született kapus 19 évesen debütált szülővárosa, Togliatti klubjában, a Ladában, ahol egészen az első világbajnoki szerepléséig, 2007-ig védett. A vb-bronz után az Ak Barsz hálóőre lett, majd a 2008-ban indult KHL-éra első szezonjaiban a Lada, a Metallurg Magnyitogorszk és a Szeversztal vasai között állt. Pályafutása utolsó évtizede tartalmasra sikerült: tíz éven át a Metallurgban védett, ahol 2014-ben és 2016-ban is Gagarin Kupát nyert, 2017-ben az SZKA ellen elvesztett döntőben őt választották meg a playoff MVP-jének. Nemzetközi szinten 2009-ben tagja volt a világbajnoki aranyérmes együttesnek – ám jégre nem lépett –, egy évvel később az ezüstös csapatban is szerepelt, míg 2018-ban a vezérletével szerzett Pjongcsangban olimpiai aranyérmet Oroszország.
További cikkek
- Nem talált kaput, öngól lett a lövésből
- Az ufaiak visszavonultatták Amirov 27-es mezét
- Már csak a Torpedo százszázalékos a KHL-ben
- Fedotovval a kapuban szenvedett vereséget a CSZKA
- Ilyen csapatképet sem készítenek gyakran
- Alex Galchenyuk a KHL-be igazolt
- Menő mezt villantott a Szalavat Julajev
- Fedotovot eltiltotta az IIHF
- Meghalt Rogyion Amirov