A Boston nyerte az alapszakaszt

   

A Bruins fennállása során 14. alkalommal végzett az első helyen. Connor McDavid a 300. gólját lőtte, exkluzív klubba lépett Matthew Tkachuk.

A több mint kétszer annyit pontot gyűjtő Boston igencsak megszenvedett a Columbus ellen, csak hosszabbításban tudta legyőzni 2-1-re az NHL-tabella utolsó helyén álló gárdát. A győztes gólt ki más, mint David Pastrnák lőtte a ráadás 41. másodpercében, amivel eldőlt, hogy a Boston nemcsak megnyerte az alapszakaszt, de idei 58. győzelmét is megszerezte, amivel új franchise-rekordot állított fel. A Boston a Presidents’ Trophy elhódításával természetesen végig élvezheti a hazai pálya előnyét a rájátszásban.

Két playoffra hajtó csapat találkozott a PPG Paints Arenában, ahol a Pittsburgh fogadta a Nashville-t. Az összecsapást végül 2-0-ra nyerte a Pens, a 28 védést bemutató és shutoutot szerző Tristan Jarry vezetésével. A győzelemmel Crosbyék megőrizték a keleti nyolcadik helyüket, de nem lehetnek nyugodtak, mert a Florida közvetlenül ott van mögöttük. A Predators ezzel szemben lépéshátrányba került: három pontra nőtt a hátránya a nyugati nyolcadik helyen álló Winnipeggel szemben.

A már említett Florida Montrealban győzött simán 5-2-re és szorosan tapad a Pittsburghre. Anton Lundell duplázott és adott egy gólpasszt adott, Matthew Tkachuk pedig egy előkészítés mellett triplázott és megszerezte a 100. pontját. Tavaly Tkachuk a Calgary mezében érte el a százas határt, ezzel pedig az NHL történetének negyedik olyan játékosa lett, aki két egymást követő évben, de két különböző csapatban szerzett legalább 100 pontot. Korábban ez csak Wayne Gretzkynek (Edmonton, Los Angeles), Jimmy Carsonnak (Los Angeles, Edmonton) és Mike Rogers (Hartford, NY Rangers) sikerült.

tkachuk 100

Newarkban nem kis tétje volt a Devils–Rangers meccsnek. Az összecsapás előtt a New Jersey két ponttal ment a New York előtt, és mivel a két gárda minden bizonnyal egymás ellen kezdi majd a rájátszást, nem mindegy, hogy kinek kedvez majd a pályaelőny. A találkozó végére a Devils négy egységre hizlalta a különbséget, mivel 2-1-re győzött. Vítek Vanecek 24 lövést fogott és megszerezte idei 30. győzelmét, ami legutóbb Martin Brodeurnek sikerült a Jersey mezében még a 2011/12-es szezonban.

A Tampa 5-1-re verte a Washingtont, amivel Ovecskinék végleg kiszálltak a rájátszásért folytatott harcból. A meccs embere a 30 lövést hárító Andrej Vasziljevszkij, valamint a három és fél év után duplázó Pat Maroon volt. A Capitalsnek matematikai sansza ugyan még van a rájátszásra, de ehhez hat meccsen kellene hét pontot ledolgoznia az egy mérkőzéssel többet játszó Pittsburghgel szemben, ami gyakorlatilag esélytelennek tűnik.

A Carolina nagyon fájó vereséget szenvedett Detroitban. A végig kiegyenlített derbin a Red Wings 3-2-re győzött, a győztes gólt pedig Jake Walman lőtte 4 szekundummal a befejezés előtt. A Carolina egymás után a harmadik mérkőzését bukta el, de még így is egy pont az előnye a New Jersey előtt a Metropolitan-csoport élén. A Hurricanes bekkje, Brent Burns karrierje 241. gólját lőtte, ezzel a hátvédek örökranglistáján feljött a 11. helyre Rob Blake elé.

A Seattle gond nélkül verte 4-1-re az egymás után hatodik mérkőzését elvesztő Anaheimet. Matty Beniers és Jaden Schwartz egy-egy gólt és gólpasszt tett a közösbe, Martin Jones 18 lövést fogott és egy hónap után védett ismét győztes meccsen.

Az Ottawa leadta háromgólos előnyét a Philadelphia ellen, de a hosszabbításban végül behúzta a meccset. A Canadian Tire Centre-ben negyedórával a befejezés előtt még 4-1-re vezetett a Senators, de a Philly 12 perc alatt eltüntette a különbséget Cam York, Noah Cates és Owen Tippett találataival. A fővárosiakat végül Alex DeBrincat mentette meg a hirtelen halál 96. másodpercében. A Senators a győzelemmel még reménykedhet a rájátszásban, ehhez viszont öt pontot kellene ledolgoznia a hátralévő hét mérkőzésen.

Az Edmonton a fantasztikus napot kifogó, 43 védéssel és shutouttal záró Stuart Skinner vezérletével győzött 2-0-ra a Los Angeles ellen. A hazaiak második gólját Connor McDavid lőtte emberhátrányban, ami idei 61. és karrierje 300. találata is volt egyben. Az Oilers kapitányának 563 mérkőzésre volt szüksége a 300 gólhoz, ezzel az aktív játékosok között a harmadik leggyorsabb volt.

mcdavid 300

Két, a playoffról lemaradó együttes találkozott a United Centerben, ahol a vendég St. Louis győzött a Chicago ellen 5-3-ra. A Blues minden gólját más-más játékos lőtte, és egyedül a Brandon Saad, Justin Faulk kettős jutott két egységig. A Blackhawks zsinórban a hetedik mérkőzését vesztette el, és jelenleg óriási csatában van a Columbusszal a legjobb draftlottós helyezésért. Mindkét csapat 54 pontos jelenleg, de a Hawksnak hét, míg a Jacketsnek nyolc mérkőzése van hátra az alapszakaszból.

A Vegas a hosszabbításban 4-3-ra kikapott ugyan San Joséban, de ezzel az egy ponttal is biztosította helyét a rájátszásban egy év szünet után. A playoffot jelentő gólt 10 perccel a befejezés előtt Michael Amadio lőtte, a Sharks győztes találatát pedig Logan Couture a ráadás 50. másodpercében. A Golden Knights fennállása során még sosem szenvedett vereséget San Joséban a rendes játékidőben: 13 meccsből tízet megnyert és háromszor legalább egy pontot is elvitt.

NHL, 2023. március 30.:

Boston–Columbus 2-1 h.
G: Bertuzzi, Pastrnák ill. Roslovic

Montreal–Florida 2-5
G: Farrell, Harvey-Pinard ill. Tkachuk (3), Lundell (2)

New Jersey–NY Rangers 2-1
G: Haula, Meier ill. Kreider

Pittsburgh–Nashville 2-0
G: Zucker, Guentzel ill. –

Ottawa–Philadelphia 5-4 h.
G: Watson, Stützle, Pinto, Giroux, DeBrincat ill. DeAngelo, York, Cates, Tippett

Tampa Bay–Washington 5-1
G: Maroon (2), Killorn, Stamkos, Cernak ill. Smith

Detroit–Carolina 3-2
G: Kubalik, Larkin, Walman ill. Burns, Slavin

Chicago–St. Louis 3-5
G: Athanasiou, Johnson, Katchouk ill. Vrana, Brown, Toropcsenko, Kyrou, Saad

Edmonton–Los Angeles 2-0
G: Kane, McDavid ill. –

Seattle–Anaheim 4-1
G: Schwartz, Beniers, Sprong, Wennberg ill. McGinn

San Jose–Las Vegas 4-3 h.
G: Ferraro, Lindblom, Hertl, Couture ill. Hague, Barbasov, Amadio

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum