U21-es bajnok a FEHA19

 

Az Erste ligás játékosaira támaszkodó fehérvári együttes hazai pályán húzta be a döntő hatodik mérkőzését.

Ami nem sikerült az ötödik mérkőzésen Miskolcon, az összejött a hatodikon Székesfehérváron. Jól állt bele a mérkőzésbe a Tóth Tamást nélkülöző DVTK, a vendégek már a harmadik percben megszerezték a vezetést Maxim Petko révén. Dobos Bendegúz az első harmad derekán egyenlített, ám Mattyasovszky nem sokkal később ismét a Jegesmedvéket juttatta előnyhöz. A második játékrész elején ismét Dobos volt eredményes, a szezon közben Finnországból hazatérő utánpótlás-válogatott csatár ezúttal is emberelőnyből talált be. A 2-2-es állás egészen az 53. percig maradt az eredményjelzőn, ám akkor Dézsi Barnabás remek lekészítésére érkezett Szabó Péter, a FEHA19 hátvédje győztes gólt szerzett.

A FEHA19 így 3-2-re megnyerte a hatodik mérkőzést, összesítésben pedig 4-2-re a döntőt. A FEHA először ünnepelhetett U21-es bajnoki címet, a fehérváriak a négy szezon óta létező U21-es liga jogelődjét, a juniorbajnokság 2019-es felvonását nyerték meg legutóbb.

A döntő legeredményesebb játékosa az egyaránt 10-10 pontos Dobos Bendegúz és Németh Zalán lett, előbbi hat, utóbbi öt gólt szerzett. A legponterősebb miskolci a négy mérkőzésen 3+4-gyel záró Tóth Tamás lett. Mindkét együttes egy kapussal játszotta végig a finálé hat mérkőzését, a fehérvári Remete Gergő 91,5%, a diósgyőri Hegedüs Levente 93,5%-kal dolgozott a vasak között.

A 2022/23-as U21-es bajnokság végeredménye:

  1.  1. FEHA19
  2.  2. DVTK Jegesmedvék Akadémia
  3.  3. Budapest Jégkorong Akadémia
  4.  4. Vasas SC
  5.  5. Újpesti Jégkorong Akadémia
  6.  6. DEAC Jégkorong Akadémia
  7.  7. UNI Győr-Nemak ETO HC
  8.  8. Dunaújvárosi Acélbikák
  9.  9. Lehel HC
  10. 10. FTC-Telekom
  11. 11. Sportországi Cápák

A döntő hatodik mérkőzésének összefoglalója:

feha19 u21

Fotó: FEHA19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum