Ryan Nugent-Hopkins 5 pontjával nyert az Edmonton

 

Az Oilers csatára legutóbb újoncként volt ilyen eredményes. A Nashville a Bostont, a Calgary a Los Angelest állította meg, Andrej Kuzmenko és Kirill Marcsenko is klubrekorder lett.

A New York Rangers álomrajtot követően könnyedén lépett át a Columbuson. A Rangers a mérkőzés elején két és fél perc alatt hármat lőtt, így kereken nyolc perc után már hárommal ment, és végül 6-2-re verte ohiói ellenfelét. A New York-iak mind a hat gólját más játékos lőtte, akik között ott volt a Patrick Kane, Vlagyimir Taraszenko páros is, ők együtt először voltak eredményesek ugyanazon a találkozón a Rangersbe cserélésük óta. A Jacketsben Kirill Marcsenko idei 20. gólját lőtte, ezzel beállította Pierre-Luc Dubois újoncokra vonatkozó klubrekordját.

kirill marchenko

A Philadelphia két késői góllal nyert a Montreal ellen 3-2-re. A Wells Fargo Centerben a Flyers 29 szekundum alatt lőtt kettőt az utolsó előtti percben, amire a Canadiens már csak eggyel tudott válaszolni a dudaszó előtti pillanatokban. A Philly ebben a szezonban először nyert meg négy egymást követő meccset, a Canadiens pedig ebből a vereségből kifolyólag biztosan lemarad a rájátszásról.

A nap meglepetését a Nashville szállította azzal, hogy Bostonban győzött 2-1-re, megszakítva a Bruins hetes győzelmi sorozatát. Juuse Saros ihletett formában védett: 35 lövést fogott és kettő(!) másodpercre volt csak a shutouttól. A Predators a győzelemmel három pontra megközelítette a nyugati nyolcadik helyen álló Winnipeget, amely ráadásul két mérkőzéssel kevesebbet játszik már.

A Winnipeg hátránya azért csökkent három pontra, mert a kanadai gárda gólt sem tudott lőni San Joséban. A Sharks 3-0-ra győzött és kilenc vereség után szerzett pontokat. A hazaiak legjobbja James Reimer volt, aki 41 védéssel nullázta le a Jetset.

Andrej Vasziljevszkijnek sem kellett maga mögé nyúlnia, miután 31 védéssel nullázta le a Carolinát a saját közönsége előtt. A Tampa négy találatából a Steven Stamkos, Brayden Point, Nyikita Kucserov trió három góllal és összesen nyolc ponttal vette ki részét.

A rájátszásért küzdő Pittsburgh nagyon fontos 2 pontot hagyott Detroitban. A Penguins a második harmadban ledolgozta ugyan háromgólos hátrányát, de az utolsó felvonásban nem tudta tartani azt a David Perront, aki egy mesterhármassal nyerte meg a meccset a Red Wingsnek. A 7-4-re végződött mérkőzésen három egységgel zárt a hazaiak kapitánya, Dylan Larkin is. A kapuban Alex Nedeljkovic 35 lövést fogott, és közel öt hónap után védett ismét győztes meccsen.

A Pittsburghöz hasonlóan ledolgozta háromgólos hátrányát a Vancouver is – ráadásul egy pontot el is csípett St. Louisban -, de ennek már nem sok jelentősége van a rájátszásról egyformán lemaradó Blues és Canucks szempontjából. A St. Louis féltávnál már 5-2-re vezetett, de a Vancouver magára talált és Quinn Hughes góljával kiharcolta a hosszabbítást 54 szekundummal a befejezés előtt. A meccset végül a korábban is eredményes Jakub Vrána zárta le, beállítva a 6-5-ös végeredményt. A Vancouver csatára, Andrej Kuzmenko kettőt lőtt, így már 36 gólnál és 67 pontnál jár, ezzel pedig a Vancouver történetének “technikailag” legjobb első éves játékosa lett, megdöntve Elias Pettersson rekordját. Az orosz szélső csak azért nem nevezhető a “legjobb újoncnak”, mert 26 évesen már nem felel meg ennek a kritériumnak.

kuzmenko 2

A Dallas végig kontrollálta a meccset Chicagóban, és gond nélkül győzött 4-1-re. A Stars összesen 12 játékosa szerzett pontot, egyikük sem egynél többet, Jake Oettingernek pedig 17 védés is elég volt a győzelemhez.

Calgaryban ért véget a Los Angeles 12 meccset felölelő, franchise-rekordot jelentő pontszerző sorozata. A Flames 2-1-re győzött, a végeredmény már az első harmadban kialakult. A meccs embere a 33/34-es mutatóval záró Jacob Markström volt. A Calgarynak a győzelemmel 83 pontja van, a San Joséban vereséget szenvedő Winnipegnek 85. Mindkét csapatnak 7-7 mérkőzése van hátra, a mögöttük 82 ponttal álló Nashville-nek viszont kilenc, így gyilkos küzdelem várható az utolsó két hétben.

A forduló utolsó mérkőzésén az Edmonton az öt pontot szerző Ryan Nugent-Hopkins, a három gólpasszig jutó Connor McDavid és a karrierje 300. találatát szerző Evander Kane vezérletével győzött 7-4-re Las Vegasban. Az összecsapás a mérkőzés feléig, 3-3-ig teljesen nyílt volt, de ezután az Oilers állva hagyta az ellenfelét, és zsinórban négyet ütve eldöntötte a meccset. Nugent-Hopkins legutóbb újoncként, több mint tíz éve, még 2011. november 19-én szerzett öt pontot egy mérkőzésen.

NHL, 2023. március 28.:

NY Rangers–Columbus 6-2
G: Chytil, Taraszenko, Kane, Panarin, Zibanejad, Trocheck ill. Marcsenko, Gaudreau

Philadelphia–Montreal 3-2
G: Frost (2), Tippett ill. Gallagher, Harvey-Pinard

Boston–Nashville 1-2
G: Pastrnak ill. Glass, Smith

Carolina–Tampa Bay 0-4
G: – ill. Point (2), Stamkos, Killorn

Detroit–Pittsburgh 7-4
G: Perron (3), Berggren, Copp, Kubalik, Larkin ill. Zucker, Guentzel, Carter, Archibald

St. Louis–Vancouver 6-5 h.
G: Vrana (2), Toropcsenko, Faulk, Thomas, Bucsnyevics ill. Kuzmenko (2), Hughes (2), Boeser

Chicago–Dallas 1-4
G: Johnson ill. Seguin, Miller, Pavelski, Glendening

Calgary–Los Angeles 2-1
G: Mangiapane, Duehr ill. Durzi

Las Vegas–Edmonton 4-7
G: Marchessault (2), Karlsson, Amadio ill. Bouchard, Nugent-Hopkins, Draisaitl, Nurse, Kane, Hyman, Kulak

San Jose–Winnipeg 3-0
G: Gregor, Labanc, Kaut ill. –

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum