Nehéz helyzetben Csala Patrik és a Köln

   

0-2-es hátrányról kellene megfordítaniuk a német juniordöntőt, a Västeras kiütötte a Växjőt. Heti utánpótlás légiós-körkép.

Svédország, J20 Nationell

Meglepetést hozott a svéd juniorbajnokság magyar érdekeltségű nyolcaddöntője. A felsőházból érkező Växjö hiába nyerte meg az első mérkőzést büntetőkkel 3-2-re a Västeras otthonában, Hadobás Zétény és Antek Tamás csapata idegenben két hosszabbításos sikerrel (3-2 valamint 1-0) megfordította a párharcot és 2-1-es összesítéssel kiverte a Horváth Bencével felálló Växjöt. Antek cserekapusként ülte végig a találkozókat, Hadobás a felnőttcsapattal szerepelt az elmúlt héten. A szezont befejező Horváth a rájátszás során pontot nem szerzett, svédországi félszezonja alatt 28 mérkőzésen három gólt lőtt. A Västeras az egyik fél második győzelméig tartó negyeddöntőben a Leksanddal találkozik.

Finnország, U18 SM-sarja

A felsőházi osztályozón a SaiPa/Ketterä előbb 7-2-re kikapott az Ilvestől, majd büntetőkkel  6-5-ös vereséget szenvedett az Ässät vendégeként, végül a K-Espoo pályán is 4-2-es vereséggel zárt. A második mérkőzésen Farkas Olivér gólpasszos volt. Hat fordulót követően a SaiPa/Ketterä a hat csapatos csoport ötödik helyén áll.

Az alsóházi osztályozón a GrIFK 6-1-re kikapott a Hermes vendégeként, majd hosszabbítást követően 3-2-re győzött a RoKi ellen. Pajor Balázs játszott, pontot nem szerzett. Két fordulóval az osztályozó vége előtt a GrIFK a harmadik, kieső helyen áll.

Németország, U20 DNL

Nehéz helyzetbe került Csala Patrik és a Köln a német juniorbajnokság döntőjében. A Köln az első mérkőzést hosszabbításra mentette a Mannheim otthonában, ám végül ellenfelük 6-5-ös győzelemnek örülhetett, Csala végigvédte a meccset. A második mérkőzésen a Köln a magyar kapus nélkül 3-2-es vereséget szenvedett hazai pályán, így összesítésben 0-2-re áll az egyik fél harmadik győzelméig tartó fináléban. A harmadik mérkőzést szombaton rendezik.

Egyesült Államok, NAHL

Az Odessa Jackalopes előbb 3-1-re kikapott a Shreveport ellen, majd 5-2-re legyőzte ellenfelét. Orosz Gergely előbbin 90,3%-kal, utóbbin 93,5%-kal dolgozott a vasak között. A New Jersey Titans két ízben is legyűrte a Maine Nordiquest: a 5-3-ra és 2-1-re végződő összecsapásokon Keresztes Levente nem volt a pontszerzők között. Az Odessa a hatodik, a New Jersey Titans a második helyen áll divíziójában.

Kanada, GMHL

A Bradford Rattlers az ötödik mérkőzésen 8-3-ra legyőzte a Ville-Mariet és a nemzeti négyes döntőbe jutott. Balázs Olivér 22 perce kapott a kapuban.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 20., hétfő
VB 16:20 GBRNOR 2-5VÉGE
VB 16:20 SWEFRA 3-1VÉGE
VB 20:20 FINDEN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:20 KAZPOL 3-1VÉGE
május 21., kedd
VB 12:20 AUTGBR 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:20 FRAGER 3-6VÉGE
VB 16:20 CANCZE 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 LATUSA 3-6VÉGE
VB 20:20 FINSUI 1-3VÉGE
VB 20:20 SWESVK 6-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., csütörtök
VB 16:20 CANSVK 6-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 SUIGER 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEFIN 2-1 HVÉGE
    • AMC MIKRO
VB 20:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
május 25., szombat
VB 14:20 SWECZE 3-7VÉGE
    • SPORT 2
VB 18:20 CANSUI 2-3 BVÉGE
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:20 SWECAN 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SUICZE 0-2VÉGE
    • SPORT 2