Németh-gólokkal előny a FEHA19-nél

 

Az U21-es döntő harmadik mérkőzését erős harmadik harmadával behúzta a fehérvári gárda, összesítésben 2-1-re vezet a DVTK ellen.

A második mérkőzésén a DVTK Jegesmedvék húztak egy váratlant, és a tengerentúlról hazatérő Tóth Tamással erősítették meg keretüket. A harmadik összecsapásra a házigazda FEHA19 erre rátett még egy lapáttal, az ICEHL-es felnőtt csapatnál az egész idényben számításba vett, a klubbal nemrégiben szerződést hosszabbító Németh Kristóf játszott vissza az utánpótlás-együttesbe. Németh Kristóf két Erste ligás játékossal, öccsével, Zalánnal, valamint Dobos Bendegúzzal alkotta a fehérvári harmadik sort. A találkozó első gólját az említett Tóth Tamás szerezte meg a DVTK-nak a 28. percben, majd még a második harmadban Németh Zalán emberelőnyből egyenlített. A találkozó az 50. percben dőlt el, amikor egy percen belül Németh Kristóf és Keceli-Mészáros Mátyás is betalált Hegedüsnek. A 4-1-es végeredményt a duplázó Németh Zalán állította be, a hajrában Vlagyimir Grin és Károly Róbert Nikolasz birkózott egyet egymással, míg a fehérvári kapuban Remete Gergő 95,8%-kal végzett. A FEHA19 összesítésben 2-1-re vezet az U21-es fináléban, folytatás péntek este szintén Székesfehérváron.

A bronzcsatában a Budapest JA összesítésben már 3-0-ra vezet, miután a Vasas pályáján is győzni tudott. Weiler Frigyes emberhátrányban szerezte meg a vezetést a házigazdáknak, majd a BJA három előnyös góllal megfordította a találkozót: Weidemann, Tóth Péter, illetve Simic voltak eredményesek. A hajrában Balasits révén eggyel közelebb tudott zárkózni a Vasas, de az egyenlítés már nem jött össze, a BJA 3-2-es sikert aratott. Mindkét kapus remek napot fogott ki, Monostori 92,3%, Straubinger 93,1%-kal dolgozott.

Németh Zalán

Fotó: Nagy Gábor Sándor / DVTK

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum