A Budapest JA-val teljes az U18-as elődöntő

 

Három kiemelt akadémia jutott az ifjúsági bajnokság legjobb négy együttese közé, a DVTK helyett a Vasas játszhat elődöntőt.

Egyedül a BJA–DEAC negyeddöntős visszavágó tartogatott izgalmakat, a másik három párharc már az első mérkőzésen eldőlt. A lényegi kérdéseket a Budapest JA sem tartogatta sokáig, már az első harmadban berámolt öt gólt a debreceni kapuba, így végül sima 8-1-es győzelmet aratott és összesítésben 11-4-es gólkülönbséggel kvalifikálta magát az elődöntőbe. Lobenwein Bálint három, Bekker Endre két gólig jutott, Kiss Dániel 96,3%-kal dolgozott a kapuban.

A FEHA19 az odavágón aratott 9-2-es győzelme után megengedhette magának, hogy a visszavágón 2-2-t játsszon a DVTK Jegesmedvékkel. Ondrejcik Rastislav együttese összesítésben szintén 11-4-gyel bizonyult jobbnak a Jegesmedvéknél.

Az Újpesti JA kettős győzelemmel jutott a négy közé, miután a visszavágón 3-1-re legyűrte a Székelyföldi JA-t. Mihály Jenő tanítványai összesítésben 11-2-vel léptek át a székely fiatalokon.

A Vasas szintén kettős győzelmet aratott a magyar csoportot megnyerő FTC-Telekom ellen, a visszavágón 6-1-re győztek, így összesítésben 13-2-vel jutottak be az elődöntőbe. A ifjúsági bajnokság legjobb négy csapata között a Vasas az egyetlen nem kiemelt akadémia. A káposztásmegyeri együttes ezt a bravúrt minden korosztályban bemutatta, U14-től U21-ig minden ligában a legjobb négybe jutottak.

Az ifjúsági elődöntőkben FEHA19–Újpesti JA valamint Vasas–Budapest JA párharcokat rendeznek. Az odavágókra pénteken, a visszavágókra vasárnap kerül sor.

bja deac

Fotó: Várhegyi Erna / BJA

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum