Sebők két gólpasszal indította a rájátszást

   

Az Ilves csatára két ponttal vette ki a részét az 5-1-es sikerből.

Pénteken a Västeras lejátszotta az első negyeddöntős mérkőzését a Björklöven ellen. Hadobás Zétényék 4-1-re alulmaradtak az alapszakasz második legjobb csapatával szemben.

Az Eispiraten Crimmitschau Kánya Tamással a soraiban a második találkozót is behúzta a Bayreuth ellen, így 4-0-s idegenbeli sikerével 2-0-ra vezet a kiesés elkerüléséért zajló párharcban.

Szombaton Sebők Balázs és az Ilves számára megkezdődött a Liiga-rájátszás. A tampereiek 5-1-re nyertek az Ässät ellen, a magyar válogatott csatár a harmadik és az ötödik Ilves-gólnál asszisztot jegyzett.

Rajna Miklós először volt vesztes csapat tagja az EIHL-ben. A Coventry 5-3-ra kikapott a Dundee Starstól, kapusunk nyolc lövésből négy gólt kapott, így 22 perc után lecserélték.

Szabad Kevin számára véget ért a szezon. A Kitzbühel 3-1-re kikapott a Rittentől, így 4-2-re alulmaradt az Alpesi Liga-negyeddöntőben. Szabad 44 mérkőzésen 5+8 pontot gyűjtött az idényben.

Papp Kristóf és Halász Béni drámai csata részese volt a CCHA-fináléban. Csapatuk, a Northern Michigan 2-0-ra is vezetett, aztán a rendes játékidő utolsó három percében a Minnesota State kiharcolta a hosszabbítást. A túlóra alig több mint egy percig tartott, a minnesotaiak voltak eredményesek, így az NMU 3-2-re alulmaradt. Papp egyszer lőtt kapura, Halász 30/33-as mutatóval zárt.

Magyar légiósok a magasabban jegyzett ligákban, 2022/23:

Név Csapat Liga H M G A P
Bálizs Bence JKH GKS Jastrzebie PHL (POL-1.) 5. (9) 46 99 1171 91,1
Karol Csányi HKM Zvolen Extraliga (SVK-1.) 3. (12) 52 5 4 9
Falus Ádám GCK Lions Swiss League (SUI-2.) 3. (10) 21 0 0 0
Galló Vilmos  Linköping HC SHL (SWE-1.) 11. (14) 52 15 3 18
Hadobás Zétény Västeras Allsvenskan (SWE-2.) 8. (14) 17 0 1 1
Halász Béni Northern Michigan U. NCAA 35 75 855 91,9
Kánya Tamás Eispiraten Crimmitschau DEL2 (GER-2.) 11. (14) 15 0 0 0
Keresztury Erik Eisbären Regensburg DEL2 (GER-2.) 10. (14) 23 2 5 7
Kiss Zsombor EHC Basel Swiss League (SUI-2.) 6. (10) 46 1 4 5
Nagy Zoltán Peliitat Mestis (FIN-2.) 9. (14) 4 0 0 0
Finn Kupa 1 0 1 1
Ortenszky Tamás EHC Visp Swiss League (SUI-2.) 4. (10) 1 0 0 0
Papp Kristóf Northern Michigan U. NCAA 38 11 15 26
Rajna Miklós Coventry Blaze EIHL 5. (10) 5 13 138 91,4
Sebők Balázs Ilves Liiga (FIN-1.) 2. (15) 55 5 17 22
Bajnokok Ligája 3. (4) 6 1 2 3
Szabad Kevin Kitzbühel Alpesi Liga (AUT-2.) 1. (5/B) 44 5 8 13
Szécsi Patrik KH Energa Torun PHL (POL-1.) 7. (9) 29 6 6 12
Szita Donát JKH GKS Jastrzebie PHL (POL-1.) 8 1 1 2
Szűcs István Gábor KH Energa Torun PHL (POL-1.) 7. (9) 23 5 8 13
Tóth Gergely Glasgow Clan EIHL 16 1 1 2
    Challenge Cup 4. (4) 6 0 1 1
Vay Ádám Fassa Falcons Alpesi Liga (AUT-2.) 3. (5/A) 31 91 1140 92,6

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Kapusok esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum