Egy félig új magyar bajnok vagy a harmadik csillag?

   

A BJAHC–FTC-Telekom párharc hetedik, mindent eldöntő összecsapása komoly téttel bír: a győztes az Erste Liga-finálé elérése mellett a magyar bajnoki aranyérmet is megszerzi.

Péntek este a Vasas Jégcentrumban kiderül, az alapszakaszgyőztes BJAHC és a magyar bajnoki címvédő FTC-Telekom közül melyik együttes jut be az idei Erste Liga-fináléba. Az elődöntő eddigi hat mérkőzése egyaránt a vendégcsapat győzelmét hozta, ami azt jelenti, hogy a Fradi 2-0-ra és 3-2-re is vezetett, de a rozsomákok mindkét helyzetből egyenlítettek. Kangyal Balázs együtteséből az elődöntőben két jégkorongozó emelkedik ki: Galoha az elődöntő hat mérkőzésen hat gólt lőtt és egy gólpasszt jegyzett, míg Vorobjov 2+3 pontig jutott, tehát a ferencvárosiak számára elsődlegesen ennek a két játékosnak a semlegesítése lehet az egyik kulcsfeladat. Fodor Szabolcs csapatában sokkal jobban eloszlanak a gólok a játékosok között, a hat meccsen szerzett tizenkét találaton kilenc játékos osztozik, míg a BJAHC tizenhárom góljának közel a felét – mint az fentebb is látszik – Galoha lőtte. Az alapszakaszgyőztesnél Kornakker négyszer, Farkas kétszer állt a vasak között, előbbi 95,6%-os hatékonysággal védett, míg utóbbi 86,4%-ot hozott az első két meccsen. Az FTC-Telekomnál végig Arany élvezte a bizalmat, ezt 95,1%-os teljesítménnyel hálálta meg.

A BJAHC gyakorlatilag az első magyar bajnoki aranyáért száll harcba, ugyanis bár MAC néven volt már bajnoka az Erste Ligának, a 2020-ban létrejött MAC HKB-projekt a MAC Jégkorong Akadémia és a KMH Budapest közös érdekeltsége, valamint a Hokiklub Budapest licenszét viszi tovább a bajnokságban. Az FTC-Telekom jelenleg huszonkilencszeres bajnok, így ha péntek este győztesen hagyja el a jeget, akkor megszerzi a harmincadik aranyérmét, vagyis onnantól három csillaggal a mezén szerepelhetne.

A 20:00-kor kezdődő – kvázi magyar bajnoki döntőt – a Duna World élőben közvetíti.

bjaftc_arany_elo_230311

fotó: Várhegyi Erna/BJAHC

BJAHC–FTC-Telekom 0-3

   

A ferencvárosiak többek között a hibátlanul védő Arany Gergelynek köszönhetően behúzták az alapszakaszgyőztes elleni elődöntő hetedik mérkőzését, így az immáron harmincszoros magyar bajnok találkozik a GYHK-val az Erste Liga-fináléban.

Az első percekben a BJA kapuja forgott veszélyben, Kornakkernek védenie is kellett, de nem sokkal később Aranynak is akadt dolga – sőt, Vorobjov távolijánál bravúrral kellett kiütnie a korongot. A közönség akkor is felhördült, amikor Boros kék vonalról eleresztett lövése éppen csak elment a kapu mellett vagy amikor Djumic került tiszta helyzetbe a kapu előtt, de a lövés előtt elcsúszott. Az FTC öt perccel az első harmad vége előtt emberelőnybe került, de csak veszélyes lövésekig jutott. Kevesebb mint két perccel a vége előtt páros kiállítással miatt fogyatkoztak négy-négy főre a felek, majd a zöld-fehérek az utolsó másodpercekre háromra, miután Hrabal csúnyán lekönyökölte Schlekmannt. A BJAHC játékosa a fejét fogva ment be az öltözőbe, de a szünet után visszatért a jégre.

A mádodik harmad a fórban lévő BJAHC helyzeteivel indult. Szita a kapu előtt került nagy helyzetbe, nem tudta bekotorni, Elo pedig távolról lőtt kapuvasat. A 24. perc kezdetén jött az első gól, Farkas csapott le a hazaiak kapuja mögött árválkodó korongra, bevitte a kapu elé, elhúzta Kornakker előtt, majd a kapus mellett a bal alsóba lőtt. Ezzel az FTC került előnybe, és csaknem lőttek még egyet, de a BJAHC kapusa ziccerben védett. Mindeközben a hazaiak fórban játszhattak, de a Fradi védelme állta a sarat, és a folytatásban is jól kézben tartotta az előnyét. A 35. perc környékén a BJAHC-nak két óriási helyzete is volt az egyenlítéshez, de nem véletlenül éltette a Fradi-tábor ezek után Aranyt. Négy és fél perccel a harmad vége előtt Gőz lőtte bele a korongot a védekező harmadban Turbuczba, aki viszont ziccerben nem tudta azt belőni az elterülő Kornakker mamutja és a kapuvas között a hálóba.

A harmadik harmadnak 1–0-s FTC-vezetéssel vágtak neki a felek, a 43. percben pedig már 2-0 állt az eredményjelzőn, miután a zöld-fehérek egy ellentámadásból újra gólt szereztek. Turbucz vitte el a korongot, megkerülve a kaput a palánknál Seregélyhez passzolt, aki befelé húzott, majd passzolt Kulmalához, aki kapásból a vas alá lőtt a védők között. Elo szépíthetett volna, de Arany védte az erőteljes lövést. Közvetlen ez után viszont kiállították a finnt gáncsolásért, a BJAHC kivédekezte a hátrányt. Alig hét és fél perccel a vége előtt aztán fórba kerültek Nagy Krisztiánék, de ma semmiből sem akart összejönni nekik a gólszerzés. Az utolsó bő három percre lehozták a kapusukat is, de a gólt ez se hozta meg. Sőt, a Ferencváros Kärmeniemi üres kapus góljával tovább növelte az előnyét.

A hetedik meccsre is megmaradt a tendencia: az idegenben játszó és a mérkőzésen vezetést szerző csapat győzött. Az FTC 3-0-s sikere Erste Liga-döntőt és magyar bajnoki címet ért – utóbbiból zsinórban az ötödiket, összességében a harmincadikat ünnepelhették a zöld-fehérek.

bjaftc_230317

fotó: Várhegyi Erna/BJAHC

Nem volt olyan testrészünk, amivel ne blokkoltunk volna

   

Értékelések a budapesti elődöntőt lezáró hetedik összecsapás után.

Marton Tibor, másodedző, BJAHC: “Gratulálok még egyszer a Ferencvárosnak, ahogy megtettem a jégen is. Azt gondolom, hogy játszottunk hét jó meccset, nincsenek véletlenek, tök jogosan jutottak tovább, tényleg gratulálni tudok nekik. Ezúttal a góllövéssel hadilábon álltunk, ez az alapszakaszban nekünk nagyon jól ment, lehet, hogy picit túl jól is, és ez kicsit óvatlanná tett minket. Nagyon jó idényünk volt, nem szabad elfelejteni, hogy megnyertük a Magyar Kupát, remekül dolgoztunk az alapszakaszban, de a rájátszásban a Ferencvárosban jobban égett a tűz. Az az igazság, hogy itt, ezen a szinten, ilyenkor a góllövés már nem feltétlenül csak képesség kérdése, valami különlegeset kell előhúzni, és ebben a Fradi most jobb volt nálunk. Lehetnek jó góllövők, de valami kis extra kell, és az pedig a tűz. Bennünk is égett a tűz, de bennük jobban: ők gólokat tudtak szerezni, mi pedig nem.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: “Óriási meló és védekezés volt, amit a srácok letettek az asztalra. Ez a hatvan perc mindent elárul, de különösen az utolsó három-négy perc, amikor is valósággal csúsztunk-másztunk a jégen, nem volt olyan testrészünk, amivel ne blokkoltunk volna, elképesztő volt. Vitt minket előre a Fradi-szív, a csapategység, az egymásért küzdeni akarás – a jó védekezéshez kell egy jó kapus, hátvédek, csatárok ugyanúgy. Természetesen örülünk a magyar bajnoki címnek, de még vár ránk az Erste Liga döntője!”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 1950 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Muzsik, Váczi.
Kornakker: 92,9% (Straubinger)
K
Arany: 100% (Nagy Kristóf)
Szabó, Pozsgai, Galoha, Culigin, Djumic
1
Marva, Hrabal, Nagy G., Kulmala, Turbucz
Vorobjov, Garát, Elo, Viikilä, Schlekmann
2
Mesikammen, Boros, Sailio, Sointu, Betteridge
Gőz, Uimonen, Nagy Krisztián, Szita, Tóth R.
3
Karmeniemi, Seregély, Farkas L. S., Tóth A., Tóth Gergő
Dóczi, Varga, Tóth Gergely, Ritter, Molnár
4
Kucsma, Bán, Kozma, Galántai
Kangyal Balázs, Marton Tibor
E
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 23:00 FTC Farkas L. S.
0-2 42:22 FTC Kulmala Seregély Turbucz
0-3 59:46 FTC EN Karmeniemi Nagy G.
44 Kapura lövések száma 28
6 Kiállításpercek 8

Farkas Simon higgadtan juttatta vezetéshez a Fradit

 

A BJAHC–FTC párharc mindent eldöntő hetedik mérkőzése hat és fél percben.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum