HKB–MAC Budapest 3-4

 

Hosszabbításban győzött a MAC, ezzel egyenlített a női döntőben.

A női OB I-es finálé második meccsét a Tüskesátorban rendezték. Az első harmad kiegyenlített játékot hozott, a házigazda Hokiklub Budapest a 9. percben szerzett vezetést Kiss-Simon Franciska távoli lövésével. A MAC ezt követően emberelőnybe került, és akadtak is helyzetei, de nem tudott ekkor egyenlíteni. A második játékrész elején több kiállítást is ítéltek. A 29. percben, négy a négy ellen talált be a vendég együttes: Rónai Alexandra jól látta meg az üresen érkező Kassie Roache-t, aki közelről nem hibázott. Egy perc múlva azonban újra a címvédő állt jobban, Madeline Leidt volt eredményes. A folytatásban mindkét csapat próbálkozhatott emberelőnyben, de ezek a lehetőségek kimaradtak.

A harmadik játékrész eleje is gyors gólváltást hozott. Előbb Haluskova növelte a különbséget, miután szemfülesen korongot szerzett, és középtávoli löketét nem tudta hárítani Németh Anikó. Két perccel később a MAC egy kapu előtti kavarodás végén szerzett gólt, Bieke Van Nes lapos lövéssel lepte meg a hazaiakat. A hajrára is maradtak izgalmak. A MAC két és perccel a vége előtt a kapuslehozatallal is megpróbálkozott, és meg is dolgoztatta Tóth Zsófiát, ám aztán Van Nest kiállították. Az egyenlítés emberhátrányban is összejött: Roache szerzett korongot a saját harmadában, és szép csel után talált be az 59. percben.

Jöhetett a ráadás, öt az öt ellen. Némileg óvatosabbá váltak a csapatok, senki sem akart hibázni, ám így is akadtak lehetőségek mindkét kapu előtt. A győztes gól végül a 78. percben született meg. A MAC erőszakosan korongot szerzett az ellenfél kapuja mögött, több próbálkozás után Jókai-Szilágyi Kinga elé pattant a pakk, aki nagy gólt lőtt a bal oldalról a felső sarokba.

A MAC tehát 4-3-ra nyert egy maratoni meccsen, és a párharc 1-1-re áll. Az aranyról döntő harmadik meccset csütörtökön 12:30-kor rendezik a Tüskesátorban.

hkb_mac_donto_2

Fotó: MJSZ / Tumbász Hédi

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 28., kedd
EL 18:30 DEBGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-1VÉGE
december 1., péntek
EL 18:00 DEBFHA 2-3 HVÉGE
EL 18:30 FTCUTE 2-1VÉGE
AL 19:00 ASPETO 8-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 3-2VÉGE
AL 20:45 WRMSPC 5-3VÉGE
december 2., szombat
EL 15:00 DABBJA 2-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 5-3VÉGE
AL 19:30 FTCVAS ÉLŐ
AL 19:30 ÓHADBF ÉLŐ
AL 20:00 LHLIKO ÉLŐ
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 18:30 DEBFTC 
Partnerünk
Archívum