Ha Bodóékat kiveszed valahogy, még mindig ott vannak Vinczéék

 

A Csíkszereda elleni negyeddöntőt három assziszttal záró Szabó Krisztián extra motivációval készül szülővárosa és egyben előző csapata ellen. A Brassó csatára kőkemény szériára számít, ami szerinte elmegy a hetedik meccsig.

A negyeddöntőben komoly erdélyi presztízspárharcot húzott be a Brassó a Csíkszereda ellen. Mekkora lendületet adott a címvédő Sportklub legyőzése?

Nyilván tudtuk, hogy jó csapat a Szereda, és pluszmotivációt adott az is, hogy tulajdonképpen ez a párharc is felfogható egy székely derbinek. A célunk egyértelmű volt: elődöntőbe akartunk jutni, éreztük, tudtuk, hogy ez bennünk is van. Sőt, szerintem a döntő is, bár a Gyergyó már más tészta lesz, szerintem ők idén jóval erősebbek, mint a Sportklub. De a negyeddöntőre visszakanyarodva: a második mérkőzés nem úgy sikerült itthon, ahogy kellett volna, ott nem figyeltünk oda eléggé a részletekre, és arra, amit az edzőnk kért. Ugyanakkor tisztában voltunk vele, hogyha ezen változtatunk, akkor meglehet a többi meccs. Egy-eggyel utaztunk el Szeredába, ahol tudtuk, hogy az egész liga legjobb szurkolótábora vár majd ránk, ami nyilván mindig hatalmas támogatás a Sportklubnak. De ez nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel mentünk volna ki a jégre, már csak azért sem, mert nem szerettük volna elhúzni a párharcot, és még egyszer visszautazni Csíkszeredába. Szerencsére sikerült is megnyernünk mindkét ottani meccset, és aztán a saját közönségünk előtt lezárni a szériát.

Az első két meccs alapján sokan a folytatásban is szoros, kiélezett összecsapásokat vártak, de a következő három mérkőzést relatíve magabiztosan nyertétek meg. Mi változott a második, számotokra vesztes találkozó után?

Ott az vezetett a vereségünkhöz, hogy az apró részletekben nagyon sokat hibáztunk, eladogattuk a korongokat a semleges zónában, gyakorlatilag mi ajándékoztuk a gólokat az ellenfélnek. Az edzőnk ez után nyomatékosan kérte, hogy ezekre figyeljünk oda sokkal jobban, minél előbb juttassuk ki a pakkot a harmadunkból, tegyük be a hátvédjeik mögé, próbáljunk sok korival és nagy munkamorállal játszani. Úgy érzem, ez sikerült, ennek köszönhető, hogy a következő hármat behúzva ott vagyunk a négy között. Csapatként és egységesen játszottunk, ez volt a sikerünk titka, ezt kell továbbvinni a folytatásra is.

Ahol egy rendkívül kompakt Gyergyó lesz az ellenfeletek, amelynek alig van gyenge pontja; elöl, hátul, a kapuban is nagyon erősek. Mi lehet a recept egy ennyire kiegyensúlyozott csapat ellen?

Kétségkívül, ha a bivalyerős Bodó, Orbán, Tranca első sorukat ki is tudjuk venni valahogy a játékból, még akkor is ott van következőnek a Sárpátki, Vince, Sylvestre trió… Szóval biztos, hogy nagyon kemény dió lesz, főleg, hogy a védekezésük is nagyon egyben van. A mi részünkről egyértelmű, hogy a kapusunkat nagyon jól kell majd védenünk, a kisházba nem szabad beengedni gyergyói játékost. Emellett külön oda kell figyelnünk a gyors hokisaikra. Ha a kis részletekre ugyanúgy oda tudunk koncentrálni, mint a Szereda ellen, és agresszív védekezéssel, kemény fizikai játékkal, s ha kell, játéktördeléssel meg tudjuk törni a lendületüket, akkor ott lehetünk a döntőben.

Neked személy szerint külön pikáns lesz ez a párharc, hiszen gyergyói születésűként és az előző csapatod ellen szállsz harcba, egy nehéz váltás és idénykezdet után.

Valóban nehezen kezdődött a szezonom, hiszen Gyergyóban felbontották a szerződésemet, tulajdonképpen egy extra lehetőséget kaptam a Brassótól, amit mindenképpen szerettem volna maximálisan meghálálni a játékommal. Úgyhogy ez a párharc most nekem egy elég extra motiváció lesz a bizonyításra. Amikor idejöttem, Brassóba, az elején nem ment úgy, ahogy kellett volna, de aztán Kóger Dani sokat segített, öntötte belém a lelket és folyamatosan mondogatta, hogy bízzak magamban, olyan csapatunk van, amelyik a top háromban simán ott lehet a végelszámolásnál. Végül az alapszakasz-dobogóról éppen lecsúsztunk, de a szezon közben érkező hokisokkal – mint például Sills és Clarke – jól összeállt a játékunk. Az első két sor az ügyesebb, technikásabb sor, mi utánuk talán nem vagyunk annyira képzettek, de mindenkinek megvan a saját szerepe és játéka, amit kérnek, megcsináljuk, és a hangulat is nagyon jó a jégen és azon kívül egyaránt.

Azt azért lehet sejteni, hogy ez nem egy négymeccses széria lesz. Mit tippelsz, hány mérkőzésig megy el?

Szerintem elmegy hét meccsig – azzal együtt, hogy bízom benne, hátha mi tudjuk lezárni hamarabb. Ami biztos, hogy pokolian nehéz dolgunk lesz, főleg, hogy idegenben kezdünk, azok közül a meccsek közül muszáj fognunk legalább egyet!

szabopk2

fotó: Szász Adorján/Gyergyói HK

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum