Nagyon fontos lesz az erdélyi párharc negyedik meccse

   

A pénteki találkozó tétje óriási: hazai győzelem esetén biztosan lesz hatodik meccs, egy vendégsikert követően vasárnap eldőlhet a negyeddöntős csata.

Huszonnégy órával a harmadik mérkőzés korongbedobása után máris újra összeméri erejét az SC Csíkszereda és a Corona Brasov. Csütörtökön a kiegyenlített első harmad után hiába lőtt a második felvonásban majdnem kétszer annyit kapura a Sportklub, Dave MacQueennek bejött az a húzása, hogy az első két meccsen mindkétszer 89% alatt maradó Rylan Toth helyett Patrik Polc állt a vasak között: a csíki játékosok nem tudtak eredményesek lenni, miközben a brassóiak kétszer is villantak. A találkozó kulcsa az emberelőnyös játék volt, ugyanis amíg a kék-fehérek egyszer sem találtak be fórban, addig a brassóiak kétszer is kihasználták az öt a négy elleni szituációt. A harmadik találkozót sokkal fegyelmezettebb védekezés jellemezte, mint a két brassói összecsapást: az első meccsen 95, a másodikon 87 lövést jegyeztek fel, ellenben a Vákár Lajos Műjégpályán csupán 51 alkalommal adtak munkát a kapusoknak a csapatok. A csütörtöki csörte után Jeff Paul elmondta, nem igazán tetszett neki, ahogyan kezdték a mérkőzést, ahogyan az elszántság és a mutatott játék is hagyott maga után kívánnivalót. A Corona részéről Strenk Hunor kiemelte, amiért jöttek, azt sikerült végrehajtaniuk – meglátjuk, a regenerálódás melyik félnek sikerül jobban egyetlen nap leforgása alatt.

A magyarországi idő szerint 17:30-kor kezdődő mérkőzést most is az Erste Liga Tv-n lehet online követni.

sccbra_vesely_230223

fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda

SC Csíkszereda–Corona Brasov 1-5

   

Csütörtök után péntek este is a brassóiak sáfárkodtak sokkal jobban a helyzeteikkel, a címvédő Sportklub csak 0-5-nél tudott szépíteni kettős emberelőnyből.

A csütörtöki vereség után teljesen átvariálta a támadósorokat Jeff Paul: Milan felköltözött az első trióba a két orosz, Krikunov és Szkacskov közé, Sofronnak ezúttal a két cseh, Stach és Vesely jutott társául, míg Becze a harmadik ötöst vitte elöl Péter Balázzsal és Reisszel. A másik oldalon nem volt változtatás, miként a kapukban sem: a Sportklub ketrecét szokás szerint Adorján, a Coronáét az egy nappal korábban a csapatot 93%-kal győzelemre vezető Polc őrizte.

Tette ezt a nyitó harmadban mindkét portás sikerrel: Polc 13-ból 13, Adorján 6-ból 6 lövést hatástalanított. Az első percekben Szkacskov és Krikunov volt aktív, gólt mégis az egykori szeredai, Valchar szerezhetett volna, tiszta ziccerét Adorján védte akkor, amikor még mindig csak épphogy 3 perc telt el a találkozóból. A helyzetek után majd’ kétpercnyi 4 a 4 elleni játék következhetett, a harmad vége felé pedig egy Clarke-kiállítást követő emberelőnyben Becze lövése vágódott mellé irányt változtatva. A kiegészülés után maga Clarke léphetett ki egy árva koronggal, ajtó-ablak helyzetét Adorján tolta ki a botossal. Hét másodperccel az első szünet előtt a vendégek is fórhoz jutottak Szkacskov palánk melletti ütközése nyomán, ebből Valchar veszélyeztetett, majdnem két percnyi áthúzódó brassói előnnyel indulhatott a középső játékrész.

De nem tartott ki addig a fór, csupán 25 másodpercig, a felállás után ugyanis rögtön élt vele a Brassó: Domingue lövésébe nem ért bele senki, csütörtöki duplája után így ismét eredményes volt (0-1). A Sportklub hamar egyenlíthetett volna Milan révén, a kanadai nagy helyzete azonban elakadt Polcban. A mérkőzés derekán másfél perc alatt eldőltek a lényegi kérdések. Előbb Schaber fülelt le egy korongot a semleges zónában, villámgyorsan bent termett társaival a támadóharmadban, Kógernek tette le lövésre, aki Domingue-hez kísértetiesen hasonló találattal duplázta meg a vendégek előnyét (0-2). A 31. minutumban már hárommal ment a Corona: egy újabb, ezúttal 3 a 2 elleni lefordulás végén megint ugyanonnan érkezett a lövés, ahonnan az első kettő is – annyi különbséggel, hogy Boriszenko a változatosság kedvéért lapos lövéssel találta meg az utat az emelt bombára számító Adorján lábai között (0-3). Krikunov ugyan többször is közelebb lophatta volna csapatát, ám jó helyzetből leadott lövései rendre középre mentek, Polc simán fogta őket, kipattanó nélkül. A 39. minutumban végérvényesen eldőlt a találkozó, a kapussal szemben Gliga tette fel a pakkot szépen a sarokba – nem kérdés, ezen a napon a brassóiak sáfárkodtak sokkal jobban a helyzeteikkel (0-4).

A záró etap elején mindkét oldalról kiszórtak 1-1, majd szeredai részről még egy játékost, a brassóiak a kiegészülésük pillanatában ötre növelték előnyüket: Boriszenko távolija VanWormeren megpattanva jutott be a hálóba (0-5). E ponton már legfeljebb csak az volt a kérdés, Polc le tudja-e nullázni a címvédőt a Vákárban. Erre hamar megkaptuk a nemleges választ: Clarke menetrendszerű 2+2-je és Sweeney együttes kisbüntetése nyomán kettős fórban Stach húzott be a rövidre egy korongot (1-5). Maradt a dupla fór, ezzel már nem tudott élni a Szereda, Clarke pedig visszatérte után sípszót követően vitte le Reiszt a földre hátulról. Két perccel a vége előtt még Polc feküdt rá egy mögé jutott korongra, több találat így már nem esett, Sofron és Valchar búcsúkakaskodásának pedig talán lehet még folytatása. A brassóiak így nagy bravúrt végrehajtva mindkét csíkszeredai összecsapásukat megnyerték, immár 3-1-es szériaelőnyük annyit tesz, hogy vasárnap este saját közönségük előtt már az elődöntőbe jutásért korcsolyázhatnak jégre.

scc bra polc

fotók: Pál Zoltán/SC Csíkszereda

Mindig a negyedik ütést a legnehezebb bevinni

   

A Sportklub–Corona párharc negyedik meccsének edzői reflexiói.

Jeff Paul, vezetőedző, SC Csíkszereda: “Levettük a lábunkat a gázpedálról a második harmadban. Hagytuk elmenni a mérkőzést, de a sorozat 7 meccsből áll. Bízunk a fiúkban és, hogy vissza tudunk még jönni, meg kell nyernünk a következő mérkőzést. Be kell lőnünk a helyzeteinket, keményebben kell játszanunk. Ez nem mindig könnyű a mérkőzés során. Többet várunk el.”

Strenk Hunor, másodedző, Corona Brasov: “Azt gondolom, hogy az este folyamán is a játék nagy részében mi tudtuk kontrollálni a mérkőzést. A játéktervet most is végre tudtuk hajtani. Ez egy olyan jégpálya, ahol nehéz nyerni, nem beszélve arról is, hogy egymásután kétszer. Erre mindenképp nagyon büszkék vagyunk, de szokás mondani, hogy mindig a negyedik ütést a legnehezebb bevinni, úgyhogy most is átbeszéltük az öltözőben, hogy még egy nagyon fontos lépés hátra van. Az elmúlt két napban ahogy teljesítettünk, arra mindenképp tudunk majd építeni, de tudjuk, hogy az ellenfél egy remek csapat, úgyhogy tisztának kell maradnia a fejnek és vasárnap újra neki állni.

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1950 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Kövesi, Magyar.
Adorján: 82,8% (Simo)
K
Polc: 97,3% (Toth)
Schaus, Salló, Krikunov, Milan, Szkacskov
1
Sweeney, Clarke, Schaber, Kóger, VanWormer
Ferencz Csibi, Szavcsenko, Sofron, Stach, Vesely
2
Garcia, Williams, Domingue, Valchar, Gliga
Mikkola, Láday, Reisz, Becze, Péter B.
3
Bors, Boriszenko, Szabó, Sills, Gajdó B.
Bajkó, Fodor, Casaneanu
4
Gajdó T., Vasile N. R., #6548, Buda
Paul Jeff, Hozó Levente
E
MacQueen Dave, Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 20:35 BRA PP Domingue Boriszenko Valchar
0-2 29:02 BRA Kóger Schaber
0-3 30:38 BRA Boriszenko Szabó
0-4 38:41 BRA Gliga Domingue Valchar
0-5 43:29 BRA PP VanWormer Boriszenko Valchar
1-5 46:57 SCC PP2 Stach Sofron Schaus
37 Kapura lövések száma 29
14 Kiállításpercek 18

Boriszenko nagy kapásgólt lőtt

 

A pénteki SC Csíkszereda–Corona Brasov videó-összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum