Ültem volna inkább otthon a kanapén a vb-ig?

   

Rajna Miklós maga mesélte el, hogyan kötött ki végül a brit elitligás Coventrynél.

Kedd este adtunk hírt a roppant örömteli fejleményről, miszerint Rajna Miklós a szezon végéig az EIHL-es Coventry Blaze-nél szerepel az Újpesttől kölcsönben. A válogatott portás blogunknak elmesélte, hogyan jött a váratlanul jó lehetőség.Miután az Újpesttel sajnálatos módon kiestünk az Erste Ligában, az utolsó meccsre egyet aludva, a gondolataimat rendszerezve leültem, hogy akkor most hogyan tovább. Gyorsan realizáltam ugyanis, hogy a klubszezonomnak hirtelen vége, a válogatott összetartásig és a világbajnokságig pedig még nagyon sok idő van – márpedig én nagyon szeretnék ott lenni, és bízom benne, hogy a stáb is számít rám. Mindenképpen meg akartam mutatni, hogy több van bennem, mint ami idén Újpesten kijött. Az ügynököm keresett néhány ajánlatot, így találtunk végül egymásra a Coventryvel.”

Rajna nem is tagadta, nagyon nehezen élte meg a minden várakozást alulmúló újpesti bajnoki idényt, ugyanakkor örül, hogy adódott még egy lehetősége kiegyenesíteni a szezonját. Mint mondta, elsődleges célként az motiválta, hogy a tamperei elit-világbajnokságig formában tartsa magát ahelyett, hogy otthon lógatta volna az orrát. „Tipikusan az egyik szemem sír, a másik nevet szituáció ez. Egyrészről sír, amiért ennyire borzalmas szezonunk volt az Újpesttel – nagyon nehéz volt így önbizalommal játszani –, nevet viszont, amiért ennyire jó lehetőséget kaptam viszonylag rövid időn belül. A brit liga ugyanis kiváló, a magyar bajnokságnál biztosan erősebb, és bár a másik kapus, a finn srác sokat védett a szezonban, biztos vagyok benne, hogy én is fogok meccseket kapni. Hogy most ez pontosan hány meccs lesz, egy, öt, hét vagy tíz, nem tudom, ez nyilván a teljesítményemtől is függ majd, de akármennyi is, annál biztosan csak jobb lehet, mintha otthon ültem volna a kanapén a vb-ig. Lett volna ajánlatom egyébként a szlovák Extraligából is, de ott csak abban az esetben vettek volna számításba, ha valamelyik kapus megsérült volna. Annál biztosan jobb ez a lehetőség.”

A legnagyobb nehézségként azt említette, hogy meg kellett hoznia azt az áldozatot, hogy családját, feleségét és kisfiát otthon kellett hagynia, de remélhetőleg megéri majd a néhány hetes nélkülözés. „Azt sajnos nem sikerült megoldanunk, hogy a családot is kihozzam ide magammal Coventrybe. Ez a része mindenképpen nehéz lesz, mert itt most lesz még 14 alapszakaszmeccsünk, utána pedig amint vége a szezonnak, remélhetőleg csatlakozhatok a vb-felkészüléshez, tehát a családomat hosszú hetekig nem látom majd. Ezt meg kell oldanunk valahogy, de remélhetőleg megéri majd kibekkelni ezt a hosszabb időt. A hátralévő 14 meccs után itt a rájátszás úgy néz ki, hogy van egy oda-visszavágós, Bajnokok Ligája-szerű negyeddöntő, majd egy kvázi final four, egy négyes döntő, mint itthon a Magyar Kupa-döntő. Ez errefelé egy hatalmas hokiünnep, mindenhonnan érkeznek a szurkolók, még az olyan, 7-8 ezres csarnokok is megtelnek, mint a nottinghami vagy a sheffieldi.”

Rajna Miklós végül köszönetet mondott Ancsin János szakosztály-igazgatónak is, hogy lehetővé tette a kölcsönjátékot. „Jani bá is úgy volt vele, hogy a magyar hoki érdekét nézi, hiszen szeretné ő is, ha ott lehetnék a vb-keretben, mint újpesti kapus. Arról nem beszélve, hogy némi légiós-plusztapasztalat a jövőre nézve is csak jól jöhet. Úgyhogy már itt vagyok kint, Coventryben, hétfő este jöttem, kedden már meg is volt az első edzésünk, szombaton pedig már jön is az első meccsünk Sheffieldben!”

hunrom_rajna_20220508_vd

fotó: Vörös Dávid

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 15., szerda
VB 16:20 CZEDEN 7-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 GERLAT 8-1VÉGE
VB 20:20 SUIGBR 3-0VÉGE
VB 20:20 SVKPOL 4-0VÉGE
május 16., csütörtök
VB 16:20 FINAUT 2-3VÉGE
VB 16:20 KAZSWE 1-3VÉGE
VB 20:20 CANNOR 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 USAFRA 5-0VÉGE
május 17., péntek
VB 16:20 GBRDEN 3-4VÉGE
VB 16:20 GERKAZ 8-2VÉGE
VB 20:20 CZEAUT 4-0VÉGE
VB 20:20 POLUSA 1-4VÉGE
    • SPORT 2
május 18., szombat
VB 12:20 DENSUI 0-8VÉGE
VB 12:20 LATSWE 2-7VÉGE
VB 16:20 CANFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 16:20 GERPOL INFO
VB 20:20 CZEGBR INFO
VB 20:20 FRASVK INFO
május 19., vasárnap
VB 16:20 NORAUT 
VB 16:20 USAKAZ 
VB 20:20 SUICAN 
VB 20:20 SVKLAT 
május 20., hétfő
VB 16:20 GBRNOR 
VB 16:20 SWEFRA 
VB 20:20 FINDEN 
    • SPORT 1
VB 20:20 KAZPOL 
május 21., kedd
VB 12:20 AUTGBR 
    • SPORT 1
VB 12:20 FRAGER 
VB 16:20 CANCZE 
    • SPORT 1
VB 16:20 LATUSA 
VB 20:20 FINSUI 
VB 20:20 SWESVK 
    • SPORT 1
Partnerünk
Archívum