SC Csíkszereda–Dunaújvárosi Acélbikák 8-3

   

A Sportklub begyűjtötte a három pontot a DAB ellen, így a címvédő együttes bebiztosította a negyeddöntős szereplését.

Úgy tartja a mondás: győztes csapaton ne változtass, ezért Hozó Levente a vasárnapi mérkőzéssel megegyező összeállításban küldte jégre tanítványait. Eronen mester pedig Ribcsik távolléte miatt Pinczésnek és Niskanennek szavazott bizalmat Mihálik mellett a harmadik sorban. A kapukban Adorján és Kovács kezdtek. Energetikusan indított a DAB: Kmec eresztett el egy bombát a kék vonalról, a kipattanót kis híján Szalma juttatta a kapuba, néhány minutummal később pedig Mihálik kínálta meg fonákkal Adorjánt, a hazai portás szépen hárított bárddal. A mérkőzés derekán éledezett a Sportklub, Szkacskov cselezte be magát a kapu elé, s hozta helyzetbe Krikunovot, Kovács bravúrral védett. A hetedik percben Mihálik kiállítását követően hátul Adorján és Schaus nem értették meg egymást, így Valtola ziccert hibázott, ezt követően viszont büntetettek a csíkiak: egy bulielhozatalt követően Stach tette ki balra Kubáthoz a pakkot, aki először csak ijesztgetett, s egy kiváló lövőcsel bemutatása után irgalmatlanul kipókhálózta a rövid felsőt (1-0). Nem fogta meg a gól az Acélbikákat, Embrich szédítette a szeredai bekkeket, Adorján kulcsfontosságú védéssel tartotta meg az előnyt csapatának. A 11. minutumban Varga kapott kétperces büntetést, amit a Csíkszereda újra kihasznált: Stach és Kubat pozícióváltását követően az utóbbi játékos lapos lövése utat talált a hálóba Kovács lábai között (2-1). Két perccel a játékrész vége előtt Marosi kevergetett támadó harmadban, s tett meg egy tiszteletkört, mikor észlelte, hogy a hazai bekkek nem veszik komolyan, akkor senkitől sem zavartatva egy irgalmatlan nagy gólt ragasztott a hosszúba (2-1).

Alig kezdődött el a második felvonás, amikor Stach cselezgetett saját kapuja mögött, majd kiválóan vette észre a félpályánál kiugrásra várakozó Krikunovot, az orosz csatár pedig a szólója végén Kovácsot elfektetve tette el a korongot a zsákba (3-1). Varga újabb kiállítása következett, azonban kétszer majdnem Valtoláék lőttek gólt hátrányban, de újra megismétlődött az első harmadbéli forgatókönyv: Léránt sikertelen felszabadítását követően Becze tálalt Péterhez, aki nem hibázott közelről (4-1). Egy percet sem kellett várni az újvárosiak válaszára, ugyanis Niskanen vette észre a hosszún őrizetlenül álldogáló Mihálikot, a veterán csatár pedig nem hagyta ki a kihagyhatatlant (4-2). Lendületben maradtak Somogyiék, az etap közepén egy távoli lövésbe Szalma tette bele az ütőjét, mattolva ezzel Adorjánt (4-3). A végén Kovács ért át hihetetlen bravúrral Krikunov lövésére, majd a DAB-akciója végén csilingelt a hazai kapuvas, de a csattanónak újra a Vákár közönsége örülhetett: Stach lövette fáradhatatlanul Szkacskovot, a rutinos orosz csatár sokadig próbálkozása pedig védhetetlenül a ketrecbe zúdult (5-3).

Félelmetes hatékonysággal értékesítette a fórokat a székelyföldi speciális egység a mérkőzés folyamán: Varga harmadik kiállítását követően Vesely értékesített egy kipattanót (6-3), ezt követően újra Vargát büntették a játékvezetők kettő plusz tíz percre reklamációért, fél perccel később Sofron egy gyönyörű kapáslövéssel szerezte meg csapata hetedik gólját (7-3). Tíz perccel a vége előtt egy kettős emberelőnyt maradt kihasználatlanul a Duna-parti alakulat révén, a hazai kiegészülést követően pedig Vesely szlalomozott be a koronggal Kovács ketrece elé, s állította be a mérkőzés végeredményét (8-3).

A Sportklub 8-3-ra győzött, a sikere pedig azt jelenti, hogy az első hat csapat között végez, azaz biztosan ott lesz a negyeddöntőben. A DAB szerdán Brassóban folytatja erdélyi túráját.

sccdab_mihalik

fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda

A második harmadban mutatott játékunk tetszetős volt

   

A Sportklub–DAB edzői nyilatkozatai.

Tódor Krisztián (másodedző, Csíkszeredai Sportklub): ”Nagyon jól álltunk bele a mérkőzésbe, sikerült elhúznunk 2-0-ra, viszont nem tetszett, amit utána mutattunk. Pontatlanok lettünk a koronggal, többször el is veszítettük a pakkot, de utána a szünetben felhívtuk a srácok figyelmét arra, hogy legyünk figyelmesebbek és körültekintőbbek a koronggal. Jól reagáltak a srácok, felpörgettük a ritmust, átvettük az irányítást, és behúztuk a mérkőzést.”

Niko Eronen (vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák): ”Az első harmad véleményem szerint kiegyensúlyozott volt. Az ellenfél a hatékony emberelőny-kihasználásának köszönhetően vezetést szerzett, így az első játékrész végén 2-1-re vezetett. A második harmadban mutatott játékunk tetszetős volt, ekkor is az emberfóros teljesítmény billentette leginkább a mérleg nyelvét a hazai gárda irányába. Túl sok kiállítást szedtünk össze, ezen mindenképpen változtatnunk kell. Összességében tetszett a csapat küzdeni akarása, erre építkezve készülünk a rájátszásért folytatott kvalifikációra.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1500 néző. Játékvezetők: Mihai, Mihai, Gheorghies, André.
Adorján: 89,3% (Simo)
K
Kovács: 81,8% (Järvinen)
Kubát, Salló, Krikunov, Stach, Szkacskov
1
Varga, Brus, Embrich, Ödman Hadzinikolic, Valtola
Schaus, Láday, Sofron, Rokaly Sz., Péter B.
2
Svars, Kmec, Szalma, Dézsi, Somogyi B.
Mikkola, Ferencz Csibi, Becze, Milan, Vesely
3
Lammi, Léránt, Niskanen, Pinczés, Mihálik
Bajkó, Reisz, Casaneanu
4
Strenk, Vas, Horváth, Marosi, Szabó
Hozó Levente, Todor Krisztián
E
Eronen Niko, Tuomisoja Sami
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:42 SCC PP Kubát Stach Szkacskov
2-0 14:30 SCC PP Kubát Milan
2-1 18:03 DAB Marosi
3-1 20:41 SCC Krikunov Stach
4-1 24:53 SCC PP Péter B. Becze Sofron
4-2 25:24 DAB Mihálik Niskanen Pinczés
4-3 31:24 DAB Szalma Kmec Svars
5-3 37:47 SCC Szkacskov Stach
6-3 42:27 SCC PP Vesely Kubát
7-3 42:57 SCC PP Sofron Schaus Péter B.
8-3 52:55 SCC Vesely Szkacskov
44 Kapura lövések száma 28
10 Kiállításpercek 12

Öt szeredai fórgól az újvárosi kapuban

 

Nagyon megy mostanában a csíkszeredai speciális egységeknek – a DAB elleni kiütéses siker összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum