Corona Brasov–Dunaújvárosi Acélbikák 6-5

   

Hiába vezetett 3 góllal a DAB, ezúttal is elherdálták tetemes előnyüket. VanWormer az 54. percben döntött, Järvinen kapus érdekes öngólt hozott össze.

A Brassó összeállításából hiányzott Radim Valchar – a régóta sérült Zagidullin mellett –, a házi gólkirály helyére Kovács Mátyás került a második sorba. A DAB keddi keretéhez képest nem volt ott Lammi, Niskanen, Szabó Csaba illetve Marosi, helyükre Ribcsik, Erdély és Tamás István kerültek. A kapuban Rylan Toth és Järvinen kezdtek.

Alig telt el fél perc a mérkőzésből, megszerezte a vezetést a DAB: semleges harmadban adta el a korongot a Brassó, Valtola kilépett és értékesítette ziccerét. Békés mederben csordogált a mérkőzés egészen a 10. percig, amikor Ödman átadását követően Embrich kerülte meg Toth kapuját, és behúzta a korongot a túloldalról, 0-2. A rémálomszerű kezdésből hamarosan felocsúdott a Corona, a 14. percben Domingue lövése jött le Järvinenről, a kapu előtt érkező Gliga hátra tette Williamsnek, a kanadai bekk éles szögből kisodródva rálőtte a pakkot, Järvinen talán védhette volna, 1-2. A 15. percben Kovács Mátyás akasztotta Varga Arnoldot, a dunaújvárosi bekk ijesztően esett neki a palánknak, szerencsére később folytatni tudta. Kovácsot, valamint a rajta elégtételt vevő Horváth Ákost kiküldték a játékvezetők, így 4 a 4 ellen folytatódott a játék. A speciális játékhelyzetből két gólt is szereztek az Acélbikák: előbb Valtola készítette le Ödmannak a korongot, a svéd középtávolról bebombázta a hosszúba, majd teljesen elúszott a brassói védelem, ezúttal Ödman keresztpasszát a kapu előtt álló Valtola értékesítette könnyűszerrel. A mozgalmas első harmadnak itt még nem volt vége, a 19. perc elején Domingue tört kapura, lövését védte Järvinen, majd addig ügyetlenkedett a jóval a gólvonal előtt álló koronggal, amíg lepkés kesztyűjével sikeresen áthúzta rajta. Ritkán látható, nehezen megmagyarázható öngólt szerzett a DAB finn portása, 2-4.

Felpörögve jött ki a középső harmadra a Brassó, első cseréjükből egy késleltetett kiállítás alatt teljesen beszorították a DAB-ot: középre adást követően az egyedül álló VanWormer második szándékból szépített. A 27. percben már döntetlen állt az eredményjelzőn, Gliga ugrott ki és kötényben eltette a korongot Järvinen lábai között. A 31. percben megfordította a mérkőzést a Brassó: Domingue lőtte ki a botos felsőt emberelőnyből. A folytatásban a DAB 46 másodpercig kettős emberelőnyben is próbálkozhatott, de nem tudtak betalálni Tothnak.

A 47. percben hozzászólt a mérkőzéshez a vendégek negyedik sora: korongszerzést követően a csatár pozícióban megjelenő Kmec egyenlített, 5-5. Emberelőnybe került a DAB, mégis majdnem Kóger lőtt hátrányos gólt. Sebességet váltott a Brassó, érezni lehetett hogy csak idő kérdése mire újra mattolják Järvinent. Ez végül az 54. percben jött el: Bors lövésébe VanWormer szúrt bele a kapu előtt. A végjátékban emberelőnybe került a DAB, Eronen lehívta kapusát, de nem sikerült betalálni. A Corona Brasov 6-5-re megnyerte utolsó alapszakasz mérkőzését és feljött a dobogó harmadik helyére, ám ha a DVTK összegyűjt legalább 3 pontot a hátralévő 2 bajnokiján, akkor Dave MacQueen legénysége visszacsúszik a negyedik pozícióba. A DAB pénteken Gyergyószentmiklóson zárja a szezont.

bra dab

Fotó: Corona Brasov

A playoffban minden téren jobbnak kell lennünk

   

Edzői értékelések a finoman szólva is hektikus Brassó–DAB mérkőzést követően.

Dave MacQueen, vezetőezdő, Corona Brassó: „Az első harmadra nem úgy jöttünk ki, mint ahogy azt vártam, úgy tűnt, az összes helyzetük a hálónkban köt ki. Néhány hét múlva, amikor elkezdődik a rájátszás, sokkal jobbnak kell lennünk a kapusunktól a védelmünkön át a támadóinkig. Aztán úgy láttam, mi irányítottuk a játék nagy részét, a második és a harmadik harmadban is mi domináltunk. De a harmadik harmadban megint eladtuk a korongot, ami az ellenfél góljával végződött. Szóval ennek a meccsnek nem kellett volna ennyire szorosnak lennie, mégis az lett. A jó csapatok megtalálják a módját a győzelemnek, és a playoffban egyetlen nagyobb hiba, egy odaajándékozott gól a meccsedbe kerülhet. De a srácok második harmadbeli küzdésére büszke vagyok: harcoltak, akarták a győzelmet és meg is találták a módját.”

Niko Eronen, vezetőedző, DAB: „Jól kezdtük a meccset. Az első húsz perc nagyon szép volt, de aztán megszerezték a harmadik gólt, és éreztem, hogy kezdünk pánikolni, nem úgy játszunk, ahogy kellene. Aztán beindultak a dolgaik. Az elmúlt hónapokban nehéz időket élünk át, de megpróbálunk pozitívak maradni, és úgy lejátszani az utolsó alapszakaszmeccsünket a kvalifikáció előtt.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 0 néző. Játékvezetők: Mihai, Mihai, Gheorghies, André.
Toth: 80,0% (Tőke)
K
Järvinen: 84,6% (Kovács D. M.)
Sweeney, Clarke, Schaber, Kóger, VanWormer
1
Varga, Brus, Embrich, Ödman Hadzinikolic, Valtola
Garcia, Williams, Domingue, Kovács M., Gliga
2
Svars, Kmec, Szalma, Dézsi, Somogyi B.
Bors, Boriszenko, Szabó K., Sills, Gajdó B.
3
Vas, Léránt, Pinczés, Mihálik, Ribcsik
Gajdó T., Vasile N. R., #6548, Buda
4
Erdély, Strenk, Horváth, Tamás
MacQueen Dave, Strenk Hunor
E
Eronen Niko, Tuomisoja Sami
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:33 DAB Valtola Varga Embrich
0-2 09:16 DAB Embrich Ödman Hadzinikolic Varga
1-2 13:36 BRA Williams Gliga Domingue
1-3 14:33 DAB Ödman Hadzinikolic Embrich
1-4 15:35 DAB Valtola Ödman Hadzinikolic Brus
2-4 18:03 BRA Domingue Sweeney
3-4 20:49 BRA VanWormer Clarke
4-4 26:20 BRA Gliga Kovács M.
5-4 30:38 BRA PP Domingue Schaber Boriszenko
5-5 46:23 DAB Kmec
6-5 53:49 BRA GWS VanWormer Bors Schaber
39 Kapura lövések száma 25
10 Kiállításpercek 8

Järvinen hiába védett, utána behúzta a kapujába a korongot

   

Egy szürreális gól és további tíz találat a Corona Brasov–DAB mérkőzésről.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum