Magyar döntő lesz az EWHL Supercupban

 

A címvédő HKB a Memmingen, a MAC pedig az SKP Bratislava ellen jutott tovább.

A németországi Memmingenben rendezik az EWHL Supercup négyes döntőjét a hétvégén. Az első elődöntőben a házigazda csapattal a Hokiklub Budapest találkozott. A németek szereztek vezetést az első harmadban, de aztán Huszák Alexandra a második felvonás elején egyenlített. A második harmad derekán felpörögtek az események: Huszák újra betalált, de erre a Memmingen válaszolt. Aztán Madeleine Leidt duplájával ellépett a HKB, sőt, a légiós a 44. percben ismét eredményes volt. A németek egy gólt le tudtak dolgozni a hátrányból, de többet nem, ráadásul a hajrában Lucia Haluskova is betalált, így 6-3-mal a magyar csapat jutott tovább.

A másik elődöntőben a MAC Budapest 3-1-re verte az SKP Bratislavát. Végig a szlovák csapatnak volt több lehetősége, de a magyar együttes jó kapusteljesítménnyel és helyzetkihasználással bejutott a fináléba. Az első harmad végén Olivia Atkinson, a második elején Kassie Roach volt eredményes, A szlovák válogatottra épülő SKP a 30. percben szépített, ám az egyenlítés nem jött össze. A MAC fegyelmezetten játszott, mindössze két kiállítást kapott, a 17. perc után egyet sem. Az 54. percben Atkinson második gólja eldöntötte a meccset.

A döntőt vasárnap 15:15-kor rendezik, ezen a linken lehet nézni a mérkőzést.

mac_hkb_2023

Fotó: MAC Budapest

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum