Nikolaj Ehlers az NHL legeredményesebb dán játékosa

 

A Winnipeg csatára Frans Nielsen 166 gólos rekordját adta át a múltnak. 900. pontját szerezte Blake Weeler, Aho-triplával győzött a Carolina.

Az Anaheim 40 percen keresztül bírta a tempót Buffalóban, de az utolsó harmadra a Sabres bedarálta és végül 6-3-as vereséggel távozott a KeyBank Centerből. A Ducks a két gólt szerző és egy gólpasszt kiosztó Trevor Zegras révén 3-3-ig tartotta a lépést a házigazdával. A második szünetet követően viszont már nem volt ellenszere Victor Olofsson gyors duplájára, valamint a szintén másodszor eredményes Payton Krebs találatára, így a hatodik vereségét szenvedte el a legutóbbi hét mérkőzésen.

A Calgary két vereséget követően egy Tampa elleni háromgólos sikerrel tért vissza a helyes útra. A Lightning a meccs derekán még vezetett 2-1-re, de a találkozó második felében a Flames lejátszotta a jégről az elmúlt három idény döntősét, végül 6-3-mal abszolválta az összecsapást. Rasmus Andersson és Noah Hanifin egyaránt három-három pontot tett a közösbe, Dan Vladarnak pedig 21 védés is elég volt a sikerhez. Darryl Sutternek ez volt a 194. győzelme a Calgary kispadja mögött, amivel megdöntötte Bob Johnson franchise-rekodját.

A Philadelphia úgy győzött 2-1-re Detroitban, hogy mindhárom találat az utolsó 10 percben született. A Little Caesars Arenában a hosszú gólcsendet Scott Laughton törte meg, majd Noah Cates duplázta meg a vendégek előnyét. 2-0 után úgy nézett ki, hogy Carter Hart lehozza a meccset kapott gól nélkül, de 43 szekundummal a befejezés előtt Lucas Raymond elvette Hart shutoutját.

Nem sok izgalom volt a kanadai fővárosban, ahonnan a Winnipeg vitte el a pontokat egy 5-1-es győzelemmel. Mark Scheifele és Nikolaj Ehlers egyaránt három pontot tett a táblára, és hárommal zárt az a Blake Wheeler is, aki megszerezte a 900. pontját a klub mezében. Wheeler mellett fontos mérföldkőhöz ért Ehlers is: karrierje 167. gólját lőtte, amivel az NHL történetének legeredményesebb dán játékosává lépett elő, Frans Nielsent megelőzve.

Tükörsima meccsen győzött a Dallas az Arizona ellen. A Stars közel öt perc után kettővel, szűk negyedóra után már hárommal ment, végül 4-0-val húzta be a meccset. Radek Faksa kétszer köszönt be, Jake Oettinger 33 lövést védett és a Vegas elleni meccset követően ezen a héten másodszor védett hibátlanul. A Coyotes egymás után a 15. idegenbeli mérkőzésén maradt nyeretlen, és már csak háromra van az 1980/81-es idényben felállított negatív klubrekordtól.

A Carolina a mesterhármast szerző Sebastian Aho vezérletével győzte le a legutóbbi kilenc mérkőzéséből a nyolcadikat elbukó Islanderst. A nyitó felvonás két-két gólt hozott, de az első fordulást követően megérkezett a meccsbe a már említett finn center, és egy klasszikus triplával eldöntötte a mérkőzést. Ahónak ez volt karrierje hatodik mesterhármasa és a második a mostani szezonban.

sebastian aho

A játéknap egyetlen szétlövését a Colorado nyerte a Seattle ellen. A meccs közepén volt egy gyors gólváltás a felek között 68 másodperc alatt, a találkozó fennmaradó részében viszont érintetlenek maradt a hálók Pavel Francouz és Philipp Grubauer remeklésének köszönhetően. A rávezetések során tovább folytatódott a két kapus különcsatája: mindössze egy gól született Nathan MacKinnon révén, ami a bajnokcsapat győzelmét jelentette.

Az Edmonton a minden gólban szerepet játszó Zach Hyman vezérletével győzött Vancouverben. Az Oilers féltávnál már hárommal ment, és végül 4-2-vel abszolválta a meccset a Rogers Arenában. Hyman neve mellé egy gól és három előkészítés került, Connor McDavid pedig a 48. meccsén megszerezte a 40. gólját, ha ilyen ütemben halad, akkor 68-69 találattal zárhatja a szezont. McDavid előtt legutóbb Pavel Bure termelte ilyen tempóban a gólokat még az 1999/2000-es idényben, az orosz fenomén akkor pontosan ugyanilyen mérleggel állt 48 mérkőzést követően.

Az Alekszandr Ovecskin nélkül felálló Washingtonnak semmi esélye sem volt Vegasban, egyoldalú mérkőzésen kapott ki 6-2-re. A Golden Knights már 5-0-ra is vezetett, a Caps csak ezután tudott valamelyest kozmetikázni az eredményen. Paul Cotter kettőt vágott, Nicolas Roy neve mellé pedig három pont került. A Washington fennállása során még sohasem tudott nyerni Vegasban, mind az öt mérkőzését elvesztette és csak egy pontot tudott szerezni.

A Montreal a Toronto elleni mérkőzés előtt jelentette be, hogy sérülés miatt az idény hátralévő részében már nem számíthat Cole Caufieldre és a tavalyi draft legelső választottjára, Juraj Slafkovskyra. A két fiatal hiányában a Canadiens el is vesztette az első harmadot két góllal, de a másodikban meg tudott újulni és egyenlített. Az Original Six-rangadó befejező játékrésze nem hozott újabb gólt, erre a hosszabbításig kellett várni: Rem Pitlick talált be a hirtelen halál közepén, ami a Montreal győzelmét jelentette.

A nap slágereredménye az 5-3 volt, ugyanis a Florida, a Columbus, a Chicago és a Nashville is ilyen arányban győzte le soros ellenfelét. Időrendben az elsőt a Florida aratta a Minnesota ellen. A FLA Live Arenában a Panthers ütötte az első kettőt, majd ezután a Wild hiába kapaszkodott, egyszer sem tudott egy gólnál közelebb kerülni a vendéglátójához. A Wildban Kirill Kaprizov hiába adott három gólpasszt, ez kevésnek bizonyult a jobb csapatjátékot mutató Florida ellen, ahol összesen 12 játékos szerzett pontot.

A Columbus a meccs első felét átaludta a San José ellen, és kétgólos hátrányba került, viszont a második 30 percet végig uralva öt gólt lőtt és ennek köszönhetően győzött 5-3-ra. A Gustav Nyquist, Johnny Gaudreau, Patrik Laine trió minden tagja góllal és gólpasszal, Joonas Korpisalo 23 védéssel járult hozzá a három vereség utáni első győzelemhez.

A Chicago kapusa, Jaxson Stauber 29 védéssel és győzelemmel mutatkozott be az NHL-ben. A Hawks a St. Louis vendége volt, és a 23 éves debütáló kapus vezérletével nemcsak 5-3-ra győzött, de véget vetett az Enterprise Centerben fennálló 11 meccses nyeretlenségi sorozatának. A Chicago a második harmad elején már háromgólos előnyben volt, a Blues pedig ezután hiába hajtott, a pazarul bemutatkozó Staubernek köszönhetően esélye sem volt a fordításra.

A játéknap utolsó 5-3-as győzelmét a Nashville aratta a Los Angeles ellen egy roppant fordulatos meccsen. A Predators a 39. másodperben már 2-0-ra vezetett, a kezdeti sokkból viszont kijött a Kings, és a második szünetre már egygólos előnnyel mehetett. A Nashville a befejező harmadra visszavette a kezdeményezést, és a három gólpasszt kiosztó Roman Josinak köszönhetően hét perc alatt ütött három góllal megfordította meccset, otthon tartva a pontokat.

fastes 2 goals

NHL, 2023. január 21.:

Buffalo–Anaheim 6-3
G: Krebs (2), Olofsson (2), Cozens, Skinner ill. Zegras (2), Benoit

CalgaryTampa Bay 6-3
G: Kadri, Toffoli, Andersson, Dube, Huberdeau, Coleman ill. Stamkos, Namesztnyikov, Cirelli

Florida–Minnesota 5-3
G: Lundell, Luostarinen, Verhaeghe, Forsling, Reinhart ill. Boldy, Eriksson Ek, Spurgeon

DetroitPhiladelphia 1-2
G: Raymond ill. Laughton, Cates

ColumbusSan Jose 5-3
G: Gaudreau, Jenner, Laine, Nyquist, Kuraly ill. Meier, Bonino, Sturm

MontrealToronto 3-2 h.
G: Anderson, Harvey-Pinard, Pitlick ill. Giordano, Jarnkrok

Ottawa–Winnipeg 1-5
G: Norris ill. Scheifele (2), Ehlers, Wheeler, Perfetti

NY Islanders–Carolina 2-5
G: Holmström, Nelson ill. Aho (3), Staal, Fast

DallasArizona 4-0
G: Faksa (2), Benn, Johnston ill. –

St. LouisChicago 3-5
G: Kyrou, Barbasov, Leddy ill. Dickinson, Lafferty, Johnson, Athanasiou, Domi

Nashville–Los Angeles 5-3
G: Duchene (2), Granlund, Johansen, Smith ill. Durzi, Kempe, Byfield

Seattle–Colorado 1-2 b.
G: Donato ill. Newhook

VancouverEdmonton 2-4
G: Kuzmenko, Miller ill. McDavid, Hyman, Draisaitl, Nugent-Hopkins

Las VegasWashington 6-2
G: Cotter (2), Martinez, Roy, Amadio, Froese ill. Oshie, Johansson

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum