1200. pontját szerezte Patrick Kane

 

Stan Mikita után Kane a második, aki a Chicagóban elérte ezt a határt, az amerikai születésű játékosok között pedig a negyedik. A Boston és Mitch Marner is folytatta sorozatát.

A játéknap egyetlen szétlövését a Minnesota nyerte az Aneheim ellen és ezzel 12 meccsre nyújtotta a pontszerző sorozatát a kaliforniai gárdával szemben. Az Xcel Energy Centerben a meccs első felében a Ducks ment az eredmény után, hiszen kétszer egyenlített, a második felében viszont fordult a helyzet és a Wildnak kellett egalizálnia kétszer. A rendes játékidő 4-4-gyel zárult, köszönhetően Kirill Kaprizovnak, aki bő kettő perccel a befejezés előtt kiharcolta a hosszabbítást. A volt Calder Trophy-győztes a rávezetések során is főszereplő maradt: Matt Boldy mellett ő volt a másik, aki a rávezetések során betalált.

Edmontonban semmi érdekes nem történt, szokás szerint az Oilers szuperduója, a Connor McDavid, Leon Draisaitl páros nyerte meg a meccset a Montreal ellen. Az 5-3-ra végződött összecsapáson mindkét játékos 4 ponttal járult hozzá a győzelemhez: a kapitány 2+2-vel, a német csatár 1+3-mal. A Rogers Place-ben a második harmadban dőlt el a meccs, amikor a hazaiak négy gólt lőttek, ebből hármat emberelőnyben nyolc perc leforgása alatt.

A bajnok Colorado sem tudta bevenni a TD Gardent, a Boston a 14. hazai mérkőzését is megnyerte, amivel továbbjavította az aktuális NHL-rekordot. A Bruins ezúttal 5-1-re győzött a duplázó David Pastrnak, Trent Frederic kettős vezérletével. A Boston idei 23. mérkőzésén szerezte meg a 20. győzelmét, amivel beállította az 1929/30-as Boston és a 2012/13-as Chicago ligacsúcsát.

A New Jersey 3-2-re nyert Philadelphiában és ezzel egymás után a 11. idegenbeli mérkőzését nyerte meg, amivel új franchise-rekordot állított fel. A Wells Fargo Centerben az első két harmad egálra végződött, a befejezőt viszont eggyel megnyerték a vendégek, ami elég volt a szűk sikerhez. Ha a Devils megnyeri a következő idegenbeli mérkőzését a New York Rangers otthonában, akkor beállítja a Minnesota (2014/15) és a Detroit (2005/06) NHL-rekordját.

A Devilsnek minden esélye megvan a csúcsbeállításra, hiszen a Rangers ismét hazai jégen botlott, mégpedig a Chicago ellen, amely 5-2-re nyert a Gardenben. Az Original Six-mérkőzést az emberelőnyös játék és Patrick Kane zsenialitása döntötte el. A Blackhawks négyből három fórt gólra váltott és Kane mindháromban szerepet vállalt: kétszer előkészítőkét és egyszer befejezőként. Kane a harmadik egységével megszerezte karrierje 1200. pontját, másodikként a Chicago mezében és 50. játékosként az NHL történetében.

kane 1200

A San José hiába vezetett egy harmad után 2-1-re a kanadai fővárosban, az első szünetet követően az Ottawa rendezte sorait és zsinórban négy gólt ütve magabiztosan győzött 5-2-re. A négy találatból kettőt vállalt magára Claude Giroux, aki emellett még Thomas Chabot 200. gólját is előkészítette.

A St. Louis nem tudta tartani a Kasperi Kapanen, Bryan Rust párost, ki is kapott simán 6-2-re az utolsó kilenc meccséből a hetediket megnyerő Pittsburgh otthonában. Rust négy pontot tett a táblára, Kapanen pedig karrierje második mesterhármasát lőtte. A Penguinsszel ellentétben a Bluesnak nagyon nem megy: utolsó hat mérkőzéséből az ötödiket vesztette el.

Felemás érzésekkel zárhatta Mitchell Marner a tampai kirándulást. A Toronto csatára duplázott és 19 találkozóra nyújtotta a pontszerző sorozatát, amivel új franchise-rekordot állított fel, csapat viszont vereséget szenvedett a hosszabbításban az Amelia Arenában. Marner Darryl Sittler (1977/78) és Eddie Olczyk (1989/90) korábbi rekordját adta át a múltnak. A Lightningban Core Perry és Alex Killorn játszott kiemelkedően: előbbi két gólpasszal ünnepelte az 1200. mérkőzését, utóbbi győztes találatot szerzett a ráadás 33. másodpercében.

marner 19

A Vegas semmi esélyt sem hagyott a hazai jégen játszó Detroitnak, ugyanis sima 4-1-es győzelemmel távozott a Little Caesars Arenából. Phil Kessel egy gólt lőtt és egyet előkészített, Adin Hill 24 lövést fogott. A Red Wings egymás után a harmadik mérkőzésén maradt pontok nélkül.

A Florida vetett véget a Seattle hetes győzelmi sorozatának, miután a Kraken otthonában győzött 5-1-re. Az egyoldalú mérkőzésen Carter Verhaeghe ütötte az összecsapás első két gólját mindössze 26 másodperc alatt, Sam Bennett három találatot készített elő, Spencer Knight 35 lövést fogott karrierje 50. mérkőzésén. Verhaeghe 26 másodperces duplája messze nem klubrekord, csak a negyedik helyre elég. A csúcsot Viktor Kozlov tartja hét másodperccel 2004-ből.

A Carolina Los Angelesben gyűjtötte be egymás után a negyedik győzelmét. A Hurricanes 4-2-re győzött a Crypto.com Arenában oly módon, hogy a találkozó első három gólját szerezte és 50 percig érintetlen maradt a kapuja. Martin Necas és Brent Burns két-két pontot szerzett, Pjotr Kocsetkov 31 lövést fogott. A Kingsben Samuel Fagemo első gólját lőtte az NHL-ben.

Bo Horvat volt a Vancouver nyerőembere az Arizona ellen. A Canucks kapitánya két emberelőnyös gólt szerzett a 3-2-re megnyert mérkőzésen, a másodikat a hosszabbítás utolsó percében. Horvat a duplájával már 19 gólos a szezonban, amivel a harmadik helyen áll Robertson és McDavid mögött. Az ütközések száma 2006-ban lett hivatalos statisztikai adat. Az azóta eltelt időben a hátvédek között Brook Orpik volt a rekorder 2946-tal, egészen mostanáig. Az új rekorder Luke Schenn lett, aki 6 ütközéssel zárta a meccset.

A Calgary hazai pályán győzte le a Washingtont 5-2-re. A Scotiabank Saddledome-ban a meccs 1-1 után dőlt el, amikor a Flames egymás után hármat ütött, amiből Andrew Mangiapane kettőt vállalt magára. Mangiapane mellett Adam Ruzicka játszott kiemelkedően, aki két gólpassz mellett győztes gólt szerzett. Alekszandr Ovecskin 1300. meccsét játszotta, ezzel ő lett a 14. játékos, aki egy franchise-ban eddig jutott, az 1/1-es között pedig a második Mike Modano mögött.

ovecskin 1300

NHL, 2022. december 3.:

Minnesota?Anaheim 5-4 b.
G: Addison, Dewar, Eriksson Ek, Kaprizov ill. Strome, Fowler, Zegras, Terry

Edmonton?Montreal 5-3
G: McDavid (2), Nugent-Hopkins, Draisaitl, Nurse ill. Suzuki, Dadonov, Xhekaj

Boston?Colorado 5-1
G: Pastrnak (2), Frederic (2), DeBrusk ill. Cogliano

Philadelphia?New Jersey 2-3
G: Konecny, Sedlak ill. Zetterlund, Mercer, Hughes

Ottawa?San Jose 5-2
G: Tkachuk, Giroux, Stützle, Chabot, Giroux ill. Hertl (2)

Pittsburgh?St. Louis 6-2
G: Kapanen (3), Rust, Zucker, Crosby ill. Bucsnyevics, Taraszenko

Tampa Bay?Toronto 4-3 h.
G: Namesztnyikov, Kucserov, Colton, Killorn ill. Marner (2), Nylander

Detroit?Las Vegas 1-4
G: Sundqvist ill. Eichel, Marchessault, Kessel, Smith

NY Rangers?Chicago 2-5
G: Zibanejad, Kreider ill. Domi (2), Johnson, Kane, Raddysh

Vancouver?Arizona 3-2 h.
G: Horvat (2), Boeser ill. Fischer, Chychrun

Seattle?Florida 1-5
G: McCann ill. Verhaeghe (2), Tkachuk, Heponiemi, Forsling

Calgary?Washington 5-2
G: Mangiapane (2), Coleman, Ruzicka, Lindholm ill. Sheary, Carlson

Los Angeles?Carolina 2-4
G: Kalijev, Fagemo ill. Skjei, Necas, Aho, Szvecsnyikov

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum