Minőségi csatárokkal pótolják Findlayt

   

Négyrészes sorozatunkban az ICEHL csapatok nyári igazolásait tekintjük át. Első rész.

Sorozatunk első részében az ICEHL észak-olaszországi csapataival foglalkozunk.

Alakul a 2020/2021-es szezonban döntős Bolzano kerete. A Rókák egyelőre két bejelentett kapussal, hét hátvéddel és 13 csatárral rendelkeznek. Megtartották az olasz válogatott hálóőrt, Andreas Bernardot, aki februárban érkezett a klubhoz, mellé az AHL-ből hoztak egy amerikai váltótárs. A védelemből mindössze a szintén olasz válogatott Di Perna maradt, Culkin a Znojmótól, Dalhuisen a Salzburgból, Ginnetti és Miglioranzi a tavaly még Alpesi Ligában vitézkedő Asiagoból, Cole Hults az AHL-ből, míg a 31 éves kanadai Scott Valentine a német Augsburgtól érkezik. A támadó szekcióban nagyobb volt a stabilitás, 9 játékos is meghosszabbította szerződését. A tavalyi szezon 4 legponterősebb csatárukból három is maradt ? Gazley, Halmo és Miceli személyében ?, csupán a házi pontkirály Brett Findlay távozott a Fehérvárhoz. Matt Frattin a KHL-s Barisztól, Mitch Hults ? a védő Cole fivére – a finn TPS-től, Mantenuto szintén az Asiagotól, míg Brad McClure Valentinehez hasonlóan az Augsburgból tette át székhelyét Bolzanoba.

Az előző szezonban a negyeddöntőben a Fehérvár AV19 ellen söpréssel kieső Val Pusteria bő kerettel várja az új ICEHL szezont. Stefan Mair vezetőedző 3 kapussal, 10 védővel és 17 csatárral számolhat egyelőre. A kapuban marad a tavalyi idényt végig védő amerikai Sholl, mellé érkezett az olasz válogatott cserekapusa Jacob Smith. A védelemben 6 játékos is a dél-tiroli klubnál marad ? köztük a tavalyi szezonban 10 gólt ütő dán Kristensen is ?, de a Zólyomhoz távozó kanadai Hanna nagy veszteség lehet. A szekció megerősítésére érkezett a dán válogatott Morten Jensen a Rungstedtől, March az Alpesi Ligából, Ben Newhouse az amerikai egyetemi bajnokságból, valamint Matt Spencer a Dornbirntól. A csatárok közül tízen maradtak a sárga-feketéknél ? bár a két leggólerősebb játékosuk, Harju és Stukel távozott -, heten friss igazolások. Filip Ahl a Znojmo, Catenacci a Bolzano játékosa volt az előző idényben, Archambault és Luchuk az ECHL-ből, Marc-Olivier Roy a svéd, Spinell a svájci másodosztályból, míg Sanna az Alpesi Ligaból érkezik a Val Pusteriához. Külön magyar vonatkozású érdekesség, hogy a Puster-völgyi együttes novemberben menesztett vezetőedzője, a 62 esztendős, trénerként háromszoros francia bajnok Luciano Basile időközben Magyarországon vállalt munkát: a BJAHC U18-as csapatának edzője lett.

Az újonc Asiagonak van a legnehezebb dolga az észak-olaszországi csapatok közül, hisz egy nyár alatt kell az Alpesi Ligás keretéből az ICEHL-ben is ütőképes gárdát összeraknia. Létszámügyileg jól állnak, hisz 2 kapussal, 8 hátvéddel és 14 csatárral rendelkeznek. Maradt az előző idény első számú kapusa, Vallini, aki minden bizonnyal a Bolzanotól átcsábított olasz válogatott Justin Fazio váltótársa lehet. Hosszabbítottak 5 olasz bekkel, melléjük elhoztak három kanadai légióst: Gazzola és Vallati az ECHL-ben, míg Rutkowski a DEL2-ben kereste kenyerét az előző szezonban. A támadók közül kilencen erősítették az előző szezonban is az alpesi klubot. Az érkezők között van a tavaly még Zólyomban játszó Saracino, az ECHL-ből érkező Misley, az SHL-s Mascherin, a svéd másodosztályból átigazoló McShane, valamit a 2019-ben az NHL-be draftolt, az előző idényt az OHL-ben töltő 21 éves Porco.

Matt Frattin KHL

Fotó: Barisz

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum