A Saint John nyerte a Memorial Kupát

 

A Sea Dogs a döntőben nagyon simán győzött a Hamilton Bulldogs ellen.

A legrangosabb kanadai juniortorna csoportmérkőzései után az első helyen végző Saint John Sea Dogs jutott közvetlenül a fináléba, míg az egymeccses elődöntőt követően a Hamilton Bulldogs, miután a Shawinigan Cataracterst hosszabbítás után 4-3-ra verte. Az elődöntő után a kupa sorsáról döntő összecsapás már közel sem hozott ekkora küzdelmet: a Saint John minden játékrészt 2-1-re megnyert és végül 6-3-mal húzta be a mérkőzést. A Sea Dogs már a hatodik percben 2-0-ra vezetett, majd ezt követően hiába szépített a Bulldogs, a hazai pálya előnyét élvező Dogs a második harmad első hat percében ugyanúgy duplázni tudott, amivel gyakorlatilag el is döntötte a találkozót. 4-1 után már csak formalitás volt a mérkőzés második fele, ahol a Hamiltonnak semmi esélye sem volt arra, hogy megfordítsa az állást, a különbség a mérkőzés végéig megmaradt a csapatok között.

A döntőben is eredményes William Dufour (Saint John) 6 találattal lett a torna gólkirálya és ezzel együtt az Ed Chynoweth-trófea tulajdonosa. Ugyanő kapta a MVP-címet, míg a legjobb kapusnak járó Hap Emms-emlékdíjat csapattársa, Nikolas Hurtubise kapta. A 2005-ben alapított klub 2011 után másodszor hódította el a Memorial Kupát.

saint john 2022 memorial_2

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum