

Tóth Richárd marad a MAC HKB-nál
A 26 éves csatár sorozatban a második idényére készülhet az újbudaiaknál.
A MAC HKB Újbuda szerződést hosszabbított Tóth Richárddal. Az 1995-ben született játékos a 2015/16-os szezonban mutatkozott be a felnőttek között a MAC mezében, ahol még két idényen át játszott, majd 2018 és 2021 között az FTC-Telekom jégkorongozója volt. A legutóbbi szezonban ? ahol a felnőtt válogatottal is ott lehetett a divízió 1/A-s világbajnokságon ? 33 alapszakasz-mérkőzésen 7+7 pontig jutott, míg a rájátszásban 5 meccsen lépett jégre.
A válogatott csatár az újbudaiak ötödik ismert maradója Pozsgai, Schlekmann, Molnár és Galoha után. A MAC HKB korábban Kornakker, Nagy Krisztián, Elo és Viikilä leigazolását jelentette be.
fotó: Mudra László/MAC HKB Újbuda
További cikkek
- Kozma Ferenc továbbra is a DEAC-ban
- NCAA-hátvédet igazolt az FTC-Telekom
- Szécsi és Szűcs finn csapattársa érkezik a DAB-hoz
- Farkas Márton az ötödik miskolci idényére készülhet
- Újabb három távozót jelentett be a Fradi
- Páterka Bence miskolci marad
- Hári Norbert visszatér Debrecenbe
- Kiss Roland visszatér Székesfehérvárra
- Mattyasovszky Gergely is DVTK-s marad