

Magyarország?Ausztria 4-0
Ifjúsági válogatottunk a harmadik mérkőzését is megnyerte az asiagói divízió 1/B-s vb-n, Hegedüs Levente a második meccsén is hibátlanul védett.
Magyarország U18-as válogatottjának kapujában ezúttal Hegedüs kezdett. Nemzeti együttesünk a 13. percben megszerezte a vezetést, miután egy blokkolt lövést követően Weidemannék megugrottak és sikerrel zárták a kontratámadást. Három kivédekezett magyar emberhátrány után gólra váltottuk az első fórjunkat, Farkas László talált be közelről. A középső harmadban a második magyar fór is találattal zárult, a mattig játszott akciót Kocsis fejezte be. A játékrész végén 5 a 4 ellen támadhatott Ausztria, ekkor időt kért ellenfelünk, de nem tudott szépíteni. A 44. percben korongot szereztünk a harmadunkban, Balasits kiugratta Horváth Bencét, aki sikerrel zárta a szólóját, így már 4-0-ra vezettünk. A folytatásban leginkább csak Hegedüs Levente tornabeli második shutoutja volt a tét, ami összejött.
Magyarország 4-0-ra nyert, három meccset követően is százszázalékos az asiagói ifjúsági divízió 1/A-s világbajnokságon. Pénteken 16 órától Ukrajnával játszunk.
A magyar U18-as válogatott mérkőzései a divízió 1/B-s világbajnokságon:
Április 25., hétfő, 16:00: Magyarország?Szlovénia 3-0
Április 26., kedd, 12:30: Magyarország?Lengyelország 5-2
Április 28., csütörtök, 12:30: Magyarország?Ausztria 4-0
Április 29., péntek, 16:00: Magyarország?Ukrajna
Május 1., vasárnap, 19:30: Magyarország?Olaszország
A magyar U18-as válogatott kerete:
Név | Szül. év | Klub |
Kapusok | ||
Hegedüs Levente | 2004 | DVTK JJSA |
Szücs Botond | 2004 | Kiekko-Vantaa (FIN) |
Hátvédek | ||
Bajkó Botond | 2004 | KooKoo (FIN) |
Deák Márton | 2004 | SaiPa (FIN) |
Farkas Olivér | 2005 | DVTK JJSA |
Horváth Donát | 2004 | Karlskrona (SWE) |
Salamon Zoltán | 2004 | IOGNJA |
Szabó Péter | 2004 | IOGNJA |
Szalay Boldizsár | 2004 | DVTK JJSA |
Csatárok | ||
Alapi Márton | 2004 | IOGNJA |
Balasits Barnabás | 2004 | VASAS |
Bodzai Dávid | 2005 | Kitchener Jr. (CAN) |
Dobos Mihály Bendegúz | 2004 | JoVi (FIN) |
Farkas László | 2004 | IOGNJA |
Horváth Bence | 2004 | KalPa (FIN) |
Ivády Milán | 2004 | Wings HC (SWE) |
Kocsis Botond | 2004 | Boston Hockey (USA) |
Mihalik Gergő | 2005 | DHK |
Nádasy Márton | 2004 | UTE JA |
Nemes Márton | 2005 | Slavia Praha (CZE) |
Ravasz Csanád | 2005 | BJA |
Weidemann Márk | 2004 | BJA |
A magyar U18-as válogatott stábja:
Szövetségi edző: Svasznek Bence
Edzők: Tokaji Viktor, Strenk Hunor
Kapusedző: Kecskeméti Áron
Vendégedző/Játékosmegfigyelő: Timothy James Manastersky
Fizioterapeuták: Szirányi Dániel, Barna Márton
Felszerelés-menedzser: Magyar Péter
Erőnléti edzők: Ács Ferenc, Puskás Sándor
Sportpszichológusok: Pankár Tibor, Soós Judit
Média: Dobos Sándor
Csapatvezető: Imre Lajos
fotó: MJSZ
További cikkek
- Kihirdették a juniorválogatott vb-keretét
- Magyarország–Ausztria 3-2
- Sofron István nem lesz ott Klagenfurtban
- Poprádra utazik az U18-as válogatott
- El kell hinnünk, hogy bármire képesek lehetünk
- A keddi magyar-kazah góljai
- Valamelyik éremre esélyesek lehetünk a vébén
- A női válogatottra egy káposztásmegyeri torna vár
- Máris szűkül a juniorkeret