Egyenlített az IOGNJA az U21-es döntőben

   

Hatalmas izgalmakat követően visszavette pályaelőnyét a fehérvári akadémia.

A Budapesti JA a döntő első mérkőzését háromgólos hátrányból felállva hosszabbításban húzta be, kedd este a 2-0-s előny kiépítésének reményében fogadta az Ifj. Ocskay Gábor NJA-t. A találkozót a hazaiak kezdték jobban, többet támadták Horváth Dominik kapuját, az első harmad vége előtt nemsokkal emberelőnyből meg is szerezték a vezetést: Schlekmann középre tett passzából Molnár Bálint volt eredményes. A középső felvonásban közel járt az újabb gólhoz a BJA, a 33. percben mégis egyenlített az IOGNJA: Ambrus Csongor értékesítette Keceli-Mészáros Mátyás centerezését. Pár perccel később megfordította az állást Vaszjunyin Artyom csapata, Fekete Alex lőtt nagy gólt emberelőnyből. A harmadik játékrészben próbált egyenlíteni a vendéglátó, a fehérváriak leginkább kontrákból veszélyeztették Farkas Roland kapuját. Az utolsó 8 másodpercre lekorcsolyázott a BJA portása, úgy tűnt, 1 másodperccel a végső dudaszó előtt egyenlítenek Molnárék, de a játékvezetők szabálytalanságot láttak a kapu előtt, így annulálták a találatot. Az Ifj. Ocskay Gábor NJA 2-1-re győzött a Tüskecsarnokban, visszavette pályaelőnyét és 1-1-re módosította a négy győztes mérkőzésig tartó párharc állását. Folytatás csütörtökön Székesfehérváron.

bja_ogja_8

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum