Dunaújvárosi Acélbikák–UTE 1-3

   

Az újpestiek mindegyik harmadban 1-1 gólt szerezve győztek a DAB otthonában.

A Dunaújvárosi Acélbikák összeállítása több helyen is változott: visszatért Somogyi, Bubnov és Kabatajev, valamint bemutatkozott a frissen igazolt fehérorosz csatár, Ribcsik, ellenben kimaradt Lőczi. Az UTE stábja is sokat módosított a kereten, újra játszott Pokornyi, Just és Simon, ellenben Nejezchleb és Lászlóffy most nem szerepelt. Az első harmadban a DAB kivédekezett két emberhátrányt, aztán 4 a 4 ellen Varga vezetéshez juttatta az újpestieket. A második felvonás áthúzódó újvárosi előnnyel indult, kimaradt, nem sokkal később Varga kapuvasat lőtt. A 25. percben Németh Attila korongot szerzett a támadó harmadban, passzából Coatta 2-0-ra módosította az állást. A mérkőzés felénél a hazaiak is lőttek egy vasat. A harmadik játékrész elején Benk egy kijátszott akció végén meglőtte a 3. újpesti gólt. A meccs folytatásában mindkét csapat kihagyott egy-egy fórt, az 58. percben pedig eldőlt, Rajna nem zár shutouttal: Szűcs remek indítást kapott Bobcektől és meglőtte az Acélbikák szépítő találatát.

Az UTE 3-1-re nyert, legközelebb kedden lép jégre, mégpedig a Titánok elleni Magyar Kupa-mérkőzésen. A DAB vasárnap a Sportklubot fogadja az Erste Liga keretein belül.

dabute_AF_9976

fotó: Anda Fábián/DAB

Kicsit átestünk a ló túloldalára

 

Mestermérleg az Acélbikák-UTE meccs után.

Leo Gudas vezetőedző, Dunaújváros: „Nem játszottunk jól az első harmadban, volt pár kiállításunk is, ami nagyon nem jött jól egy ilyen jó csapat ellen. A második harmadtól sokkal jobbak voltunk, megjöttek a lövések is, s nem voltunk rosszak a harmadik felvonásban sem, ezúttal nem adtuk fel a küzdelmet. Dolgozunk tovább, ha így teljesítünk a jövőben, akkor a jövőben több esélyünk lehet a pontszerzésre.”

Virág Csaba vezetőedző, UTE: „A mérkőzés kevés részében domináltuk úgy, ahogy azt szerettük volna, körülbelül a meccs feléig irányítottunk, s játszottunk úgy, ahogy terveztük, ez helyzetekben, a lövések mennyiségében is megmutatkozott. Utána kicsit átestünk a ló túloldalára, próbáltunk úgy hokizni, ami nem a mi stílusunk, próbáltunk túl szépen játszani, de nem volt meg az a célja a hokinknak, ami addig igen. Ez meg is látszódott a meccs második felében, ezt ki kell javítanunk, s hatvan percen keresztül úgy kell játszanunk, ahogy a mérkőzés első felében tettük.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 84 néző. Játékvezetők: Berger, Berger, Mizsák, Horváth.
Krajcovic: 94,2% (Kovács D. M.)
K
Rajna: 97,1% (Márkus)
Pozsár, Bubnov, Kabatajev, Szappanos, Török
1
Balázsi, Stadel, Coatta, Németh A., Kiss Patrik
Benke, Bobcek, Ribcsik, Szűcs, Németh P.
2
Jago, Kiss Phil, Kovács A., Just, Benk
Szécsi, Erdély, Németh Á., Tamás, Horváth Á.
3
Kiss D., Varga, Csergő, Simon, Suter
Druja, Somogyi, Dudkin, Marosi, Gebei
4
Pokornyi, Balogh, Kovács S., Nemes
Gudas Leo, Lichanec Peter
E
Virág Csaba, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 14:30 UTE Varga Suter Csergő
0-2 24:15 UTE Coatta Németh A.
0-3 41:52 UTE Benk Kiss D. Varga
1-3 57:38 DAB Szűcs Németh P. Bobcek
35 Kapura lövések száma 52
8 Kiállításpercek 6

Benk kijátszott akció végén talált be

 

A pénteki DAB–UTE mérkőzés videó-összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 
ICEHL 17:30 AVSHCI 
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 
EL 17:40 BJAFHA 
EL 18:00 DABMIS 
Partnerünk
Archívum