UTE–Gyergyói HK 7-3

   

Az Újpest rövid időn belül másodszor is legyőzte a székely gárdát a nap Erste Liga-rangadóján.

A lila-fehéreknél az első bekkpárban kapott helyet a 18 éves Balázsi Márton, míg a vendégek a legerősebb összeállításukban szerepeltek. A 6. percben máris beköszönt a pontgyáros Bodó, ám a szünet előtt Kovács Sebestyén egyenlített, 1-1. A második felvonás álomszerűen indult a lila-fehérek szemszögéből, hiszen Kiss Patrik két és fél perc alatt két gólt lőtt, 3-1, Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője ekkor kikérte az idejét. Ezzel együtt még négy találat esett a felvonás alatt, sorrendben Silló, Suter, Bodó és Coatta volt eredményes – utóbbi kettős fórból –, így 5-3 állt a táblán, maradt tehát a kétgólos különbség. Amely aztán háromra nőtt, miután a harmadik menet elején Benk is beköszönt, Kiss Patrik ekkor asszisztot jegyzett, 6-3. A Gyergyó nem tudott megújulni, ellenben a végjátékban Coatta szerzett még egy előnygólt, ezzel 7-3-ra nyert az UTE, megelőzve az eddigi listavezető MAC HKB, FTC-Telekom duót. A GYHK maradt a középmezőnyben.

utegye

fotó: Jani Martin/UTE

Minket is meglepett a hazai pálya előnye

   

Így látták a vezetőedzők az UTE–Gyergyói HK mérkőzést.

Virág Csaba, UTE: “Az első harmadban lámpalázasan kezdtünk, ez betudható annak, hogy most játszottuk az első mérkőzést itthon, mondhatni, minket is meglepett a hazai pálya előnye. A második harmadtól a terv szerint játszottunk, nagyon sokat dolgoztunk a sikerért, a harmadik játékrészben pedig okosan bántunk a koronggal és az előnnyel. Megérdemelten nyertünk. Köszönjük a szurkolóknak a biztatást, hatalmas segítséget kaptunk tőlük.”

Szilassy Zoltán, Gyergyói HK: “Ezen a meccsen kaptunk egy újabb leckét. Ha nem foglalkozunk a hazafelé munkával, csak támadni szeretnénk, akkor ez történik. Nem dolgoztunk jól, nem ütköztünk, nem blokkoltunk, nem volt helytálló a korong nélküli játékunk. Meg kell találnunk a munkáskesztyűt, hiszen csak akkor fogunk mérkőzést nyerni.”

Erste Liga, Megyeri út, 584 néző. Játékvezetők: Korbuly, Korbuly, Kedves, Mizsák.
Rajna: 92,9% (Márkus)
K
Rinne: 82,1% (Demeter)
Balázsi, Stadel, Coatta, Benk, Kiss Patrik
1
Haaranen, Kozma, Bodó, Orban, Sylvestre
Jago, Kiss Phil, Németh, Suter, Nejezchleb
2
Fejes, Saari, Sárpátki, Tranca, Vincze P.
Varga, Kiss D., Nemes, Kovács S., Balogh
3
Györfy, Ferencz Csibi, Bíró, Szigeti, Császár
Zsigmond, Molnár, Simon
4
Sándor-Székely, Todor, Lázár, Silló, Vincze G.
Virág Csaba, Baróti Zsolt
E
Szilassy Zoltán, Góga Attila
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:51 GYE Bodó Sylvestre Orban
1-1 18:52 UTE Kovács S. Kiss D. Nemes
2-1 20:57 UTE Kiss Patrik Coatta
3-1 23:33 UTE Kiss Patrik Jago Benk
3-2 25:43 GYE Silló Saari
4-2 31:40 UTE Suter Nejezchleb
4-3 36:48 GYE Bodó Tranca Saari
5-3 38:07 UTE PP2 Coatta Kiss D. Nejezchleb
6-3 40:31 UTE Benk Kiss Patrik
7-3 55:46 UTE PP Coatta Stadel
39 Kapura lövések száma 42
8 Kiállításpercek 10

A kapu mögül lőtte be Suter

 

Az UTE–Gyergyói HK összecsapás góljai.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum