

Hydro Fehérvár AV19?Villach 3-2
A magyar ICEHL-csapat továbbra is 100%-os a 2021/22-es szezonban, így vezeti a tabellát.
Roppant agilisan kezdte a mérkőzést a Hydro Fehérvár AV19, a vendégek csak nyomozták a korongot, hiába, alig-alig találták meg, ennek eredményeként a 3. percben megvolt a vezetés, Campbell kék vonalas lövése becsapta Bernard kapust, 1-0. Hamar jött a második, Terbócs passza után Shaw lövése még nem ment be, a lecsorgót azonban a kaput megkerülő ex-MAC-os találta meg leghamarabb, az ő kísérlete sem jutott át a gólvonalon, de az újabb kipattanót már beverte Jacobs, 2-0. A folytatásban is a Fehérvár dominált, csakhogy egy eladott korongból kiléptek a villachiak, Anton Karlsson nem hibázott, 2-1 a 10. percben. Maradt a hazai fölény, ám további találat nem született a szünetig. A második felvonás kevésbé volt intenzív, Kevin Constantine együttese ezzel együtt növelni tudta előnyét, ismét Terbócs villant, zseniálisan szolgálva ki Jacobsot, 3-1 a 23. percben. Ezután a Villachnak is sikerült olykor uralnia a jeget egyfelől, míg másfelől a Fehérvár hiába töltött hosszabb időszakot emberfórban, nem élt az adódó lehetőségekkel. A záró felvonásban a hazaiaknak ki kellett védekezniük egy 4 perces hátrányt, ez sikerült, majd ígéretes előnyjáték következett, ennek végén azonban váratlanul szépített Schoefield beleérős találatával a VSV, 3-2 az 52. percben. A hátralévő időben hiába próbálkoztak Rob Daum tanítványai, egyenlíteni nem tudtak, a Fehérvár négyből negyedszer nyert rendes játékidőben, ennek hála 12 pontjával maradt az élen.
A Hydro Fehérvár AV19 sorai: Tirronen (Kornakker) ? Atkinson, Nilsson, Magosi, Hári, Kuralt ? Horváth, Campbell, Erdély, Bartalis, Petan ? Fournier, Szabó D., Shaw, Jacobs, Terbócs ? Szabó B., Rétfalvi, Sarauer, Mihály.
fotó: Hydro Fehérvár AV19
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Mind a négy sorunk hatalmas energiákat mozgósított
- Vienna Capitals–Hydro Fehérvár AV19 5-6
- Bécsi rangadóval nyitja a hétvégét a Fehérvár
- Négy rangadóval rajtol az Erste Liga 2023/24-es szezonja
- Szerettük volna megmutatni, hogy így is tudunk játszani
- Hydro Fehérvár AV19–Graz 99ers 6-1
- Kedden a Grazot fogadja a Fehérvár
- Tizenegy gól a fehérvári kapusok kapujában
- Klagenfurt–Hydro Fehérvár AV19 7-3