Jaromír Jágr ismét felvitte az Extraligába a Kladnót

 

A Jihlava elleni mindent eldöntő hetedik meccsen gólpasszt adott a 49 éves veterán, aki még a következő szezonban is játszani akar.

A cseh másodosztály fináléjában a Rytiri Kladno ellenfele a Dukla Jihlava volt. A döntő nem indult jól Jágrék számára, hiszen elvesztették az első két mérkőzést. Ezután egyenlítettek ? egy gólt meg is mutattunk a legenda részéről ?, de az ötödik találkozót ismét bukták, így a Jihlavának megvolt az esélye, hogy hazai környezetben zárja le a feljutásért vívott párharcot. A Kladno azonban idegenben nyert 3-1-re, majd a finálé hetedik összecsapását is behúzta 5-2-vel otthon, vagyis a 2021/22-es szezont ismét az Extraligában kezdheti. Emlékezetes: 2 évvel ezelőtt is feljutott Jágrral a Kladno, ám az előző idényben nem tudta megőrizni élvonalbeli tagságát. A mindent eldöntő összecsapáson nem sok izgalom akadt: az első harmadban a Kladno tíz perc alatt négyet ütött, és ezután csak arra törekedett, hogy az előnyt a mérkőzés végéig meg is őrizze. Jagr 1 pontot szerzett, a rájátszás 16 mérkőzésén pedig összesen 10-et gyűjtött.

A 49 éves klasszis ezzel túlvan a 33. profi szezonján, de máris kijelentette, hogy lesz 34. is, ötvenévesen is játszani akar a cseh élvonalban. Mindez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy elégedett lenne önmagával, a folytatásnak prózaibb okai vannak. Az NHL honlapjának a következőket nyilatkozta: “A legfőbb oka annak, hogy még mindig játszom, a klub iránt érzett felelősségem. Ha ez nem lenne, rég nem mennék jégre, hiszen már-már kínos, ahogy játszom. Sokkal többet várok magamtól ? de hiába. Ugyanakkor tudatában vagyok annak, hogy ha abbahagynám, számos szponzor távozna a klubtól. Nincs választásom.”

Ezzel együtt a játékos még hisz magában: “Hiszem, hogy megvan még bennem az erő. A kemény munkán múlik minden, azon, hogy még többet tegyek bele. Keményebben kell edzenem, el kell kerülnöm a felesleges kilókat. Ahhoz szoktam hozzá, hogy akkor lövök gólt, amikor akarok. Fiatal korom óta keményen dolgoztam azért, hogy így legyen. De most úgy érzem, hogy ez többé már nem lehetséges.”

Jaromír Jágr a 2020/21-es évadban összesen 4 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját összesen 35 mérkőzésen ? ehhez még 18 assziszt társult ?, a Rytiri házi kanadai táblázatán az alapszakaszban a 11. helyen zárt, a rájátszásban viszont csak 6-an voltak eredményesebbek nála.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum