Reinhart-triplával verte a Buffalo a Bostont

 

A Sabres ezzel véget vetett a Bruins elleni tízes nyeretlenségi sorozatának.

A Rangers visszavágott a Philadelphiának az egy nappal korábban elszenvedett vereségért egy nagyon sima 4-1-es győzelemmel. A Flyers annyira erőtlen volt a Gardenben, hogy 2-1-es hazai vezetésénél egy közel kétperces 5 a 3 elleni szituációt is képtelen volt kihasználni a mérkőzés derekán. A Rangersben Pavel Bucsnyevics és Alexis Lafreni?re neve mellé egy-egy gól és gólpassz került, Alekszandr Georgijev 26 lövést fogott. A New York-iak első találatát jegyző Chris Kreider a 11. emberelőnyös gólját lőtte, ezzel befogta a listavezető Joe Pavelskit.

Nem sok izgalom volt Chicagóban, ahonnan a Nashville vitte el a pontokat. A Predators a két asszisztot kiosztó Ryan Ellis közreműködésével háromgólos előnyt épített, amiből kettőt meg is tartott a mérkőzés végig. A vendégek ketrece előtt Juuse Saros 29 lövést fogott meg, és kevesebb mint négy percre volt shutouttól. A két csapat idei nyolc mérkőzéséből a hetediket nyerte a Nashville.

Meglepetésre Buffalóban szakadt meg a Boston hatmeccses győzelmi sorozata. A Bruins már két perc játék után megszerezte a vezetést, és úgy nézett ki, hogy folytatni tudja nyertes szériáját. A tervbe azonban belerondított a Sam Reinhart vezette hazai gárda, amely ötöt rámolt be válaszként. A befejező játékrészt nagyon megnyomta a Boston, de hiába nyerte 22-8-ra a kapura lövéseket, csak minimalizálni tudta a különbséget. A 6-4-es végeredményt a mesterhármasig jutó Reinhart állította be egy üres kapus góllal. A triplázó center mellett Ukko-Pekka Luukkonen emelkedett ki, aki 36 védéssel és győzelemmel mutatkozott be az NHL-ben.

Luukkonen

A Minnesota 4-2-re nyert Los Angelesben, és ezzel hatosra nyújtotta győzelmi sorozatát. A Wild egyértelműen a jobb helyzetkihasználásának köszönhetően tudott nyerni a Staples Centerben, mert míg a Kings 42 lövésből csak kétszer volt eredményes, addig a Wild 24 kísérletből négyszer vette be vendéglátója kapuját. Cam Talbot 40 lövést fogott, Kirill Kaprizov duplázott, és a hetedik emberelőnyös góljával megdöntötte egy újabb újoncokra vonatkozó franchise-rekordot.

A végjátékban döntötte el a meccset a Calgary a Montreal ellen. A Scotiabank Saddledome-ban nem finomkodtak a felek, azonnal egymásnak estek, aminek 2-2 gól volt az eredménye az első harmadban. A másodikban alaposan visszavettek az iramból a csapatok. Együttesen feleannyi lövésük sem volt, mint az elsőben, ennek köszönhetően érintetlenek maradtak a kapuk mindkét oldalon. A befejező játékrészben a Montreal nem változtatott a játékán, a Calgary igen, aminek győzelem lett a jutalma. Sean Monahan másodszor is vezetéshez juttatta a csapatát, Elias Lindholm pedig egy üres kapus góllal a győzelmet is bebiztosította.

NHL, 2021. április 23.:

Buffalo?Boston 6-4
G.: Reinhart (3), Dahlin, Mittelstadt, Ruotsalainen ill. Kampfer, Ritchie, Miller, Hall

NY Rangers?Philadelphia 4-1
G.: Kreider, Bucsnyevics, Lafreniere, Chytil ill. Lindblom

Chicago?Nashville 1-3
G.: Hinostroza ill. Johansen, Kunin, Haula

Calgary?Montreal 4-2
G.: Dube, Mangiapane, Monahan, Lindholm ill. Toffoli, Armia

Los Angeles?Minnesota 2-4
G.: Moore, Kopitar ill. Kaprizov (2), Sturm, Eriksson Ek

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum