

Jakub Vrana négyet lőtt a Dallasnak
Ebben az évezredben ő a 4. detroiti csatár, akinek ez sikerült. Dupla shutout volt Washingtonban, a Colorado is bejutott a rájátszásba.
Nick Foligno, a Columbus korábbi kapitánya gólpasszal és győzelemmel mutatkozott be új csapatában, a Torontóban, amely öt vereség után szerzett ismét pontokat. A Bell MTS Place-ben vizitáló Maple Leafs és a házigazda Winnipeg nem finomkodott, azonnal egymásnak estek. A Toronto már a 27. másodpercben megszerezte a vezetést, amit még további négy gól követett a 12. percig. 3-2-es vendégvezetést követően a védekezéssel is törődtek a csapatok, ennek köszönhetően a következő két találatra a középső játékrész derekáig kellett várni, amikor Mitch Marnerére Kyle Connor válaszolt. A befejező harmadot végigtámadta a Jets, de már nem tudta bevenni a feljavuló Jack Campbell ketrecét. A 5-3-as végeredményt az összesen három ponttal záró Marner állította be üres kapus góllal. A Jetsben Blake Wheeler és Bryan Little után Mark Scheifele a harmadik játékos, aki elérte a 300 gólpasszos határt.
A Rangers a mérkőzés elején és végén is eredményes volt a Philadelphia ellen, ám ez csak arra volt elég, hogy keretbe foglalja a Flyers három találatát. Ezekből kettőt James van Riemsdyk szerzett, mindkétszer emberelőnyben. A duplázó szélső mellett a 33 védést bemutató Brian Elliott emelkedett ki.
A Boston esélyeshez méltóan győzött Buffalóban, amivel egymás után hatodik sikerét könyvelhette el. Az 5-1-es diadalhoz Brad Marchand és David Pastrnak egy-egy góllal és előkészítéssel, az újonc Jeremy Swayman 29 hárítással járult hozzá. Az Keleti-divízió negyedik, még rájátszást jelentő helyén álló Bostonnak 8 pont az előnye a Rangersszel és 11 a Flyersszel szemben.
Dupla shutout volt Washingtonban, ahol az Islanders volt a vendég. A hazaiaknál Ilja Szamszonov 26, a vendégeknél honfitársa, Szemjon Varlamov 28 védéssel zárta a 65 perc játékidőt. A gólcsendet a rávezetések során Anthony Beauvillier törte meg, ez azonban kevés volt a New York-iaknak a győzelemhez, mert a Capitals Nicklas Bäckström és Jevgenyij Kuznyecov találataival fordítani tudott. Varlamov az 5 hibátlan mérkőzéssel holtversenyben első az NHL-ben a Philipp Grubauer, Marc-Andre Fleury kettőssel karöltve.
Nem volt jó napjuk a Columbus szurkolóinak. Egyrészt csapatuk sima 3-1-es vereséget szenvedett a Tampa otthonában, ahol a duplázó Blake Coleman és a 24 védést bemutató Curtis McElhinney vitték a prímet. Másrészt Jarmo Kekäläinen, a Blue Jackets GM-je bejelentette, hogy a következő szezonban már biztosan nem John Tortorella vezeti a Columbust. A sikeredző szerződése lejár az év végén, és ezt a klub biztosan nem fogja meghosszabbítani.
A Pittsburgh már az első percben vezetett a New Jersey ellen, és végül magabiztosan nyert 5-1-re. Sidney Crosby, Bryan Rust, Teddy Blueger és Kasperi Kapanen egyaránt góllal és gólpasszal zárt, Tristan Jarry 30 lövést hárított. Az egymás után nyolcadik meccsét elveszítő Devils az újabb vereséggel már matematikailag sem juthat ájátszásba. A szebb napokat megélt New Jersey zsinórban harmadszor ? az utolsó kilenc idényből nyolcadszor ? nem lesz ott az egyenes kieséses szakaszban.
A Colorado győzött St. Louisban, és a Vegas után másodikként kvalifikálta magát a playoffra. A Blues hiába szerzett korán vezetést, az Avalanche könnyedén fordított és nyerte a mérkőzést 4-2-re. Andre Burakovsky kettőt vágott, közte a győztes találatot, Nathan MacKinnon hármat készített elő. A Coloradóval ellentétben a St. Louisra még komoly végjáték vár. A két évvel ezelőtti bajnok jelenleg ötödik a Nyugati-divízióban, és 1 pont a hátránya a negyedik Arizona mögött.
A speciális egységek játéka döntött a Carolina javára a Florida otthonában. A Hurricanes emberelőnyös részlege három fórból egyet gólra váltott, az emberhátrányos különítmény kilencből nyolcat kivédekezett és Sebastian Aho révén két gólt szerzett. A finn szélső az elsőt a második harmad végén lőtte, amivel 3-1-es vezetéshez juttatta csapatát. A másodikat Barkov szépítő találatát követően az utolsó percben szerezte, amikor a Panthers lehozta a kapusát az egyenlítés reményében. A Floridában Keith Yandle zsinórban a 914. mérkőzését játszotta, amivel befogta a második helyen álló Garry Ungert. A lista élén 964 mérkőzéssel Doug Jarvis áll.
Detroitban ért véget a Dallas nyolcmeccses pontszerző sorozata. A Stars korán elvesztette az esélyét a széria folytatására, egy harmadot követően ugyanis már háromgólos hátrányban volt. A Stars próbálkozott a felzárkózással, de hiába szépített háromszor is, Jakub Vrana mindannyiszor visszaállította a különbséget. 6-3 után Sam Gagner állította be a végeredményt egy üres kapus góllal. Jakub Vrana mellett az elmúlt 20 évben csak Johan Franzen, Brendan Shanahan és Anthony Manta tudott négy gólt lőni a Red Wings mezében.
Az Ottawa közel négy év után tudott ismét nyerni a Canucks vendégeként. Az Ottawa ráadásul ezt a sikert azzal is megfejelte, hogy kapott gól nélkül hozta le a kirándulást. A Senators háromgólos sikeréhez Matt Murray 31 védéssel, Drake Batherson két ponttal járult hozzá. Tim Stützle góllal zárt, ezzel ő a fővárosi klub hetedik játékosa, aki tinédzserként legalább 25 pontot szerzett. Korábban ez csak a Alexandre Daigle (58), Brady Tkachuk (45), Martin Havlat (42), Wade Redden (30), Radek Bonk (26), Erik Karlsson (26) hatosnak sikerült.
NHL, 2021. április 22.:
Winnipeg?Toronto 3-5
G.: Scheifele, Copp, Connor ill. Marner (2), Matthews, Simmonds, Spezza
NY Rangers?Philadelphia 2-3
G.: Smith, Panarin ill. van Riemsdyk (2), Voracek
Buffalo?Boston 1-5
G.: Ruotsalainen ill. Marchand, Grzelcyk, Pastrnak, Ritchie, Krejci
NY Islanders?Washington 0-1 b.
G.: ? ill. ?
Tampa Bay?Columbus 3-1
G.: Coleman (2), Palat ill. Jones
Florida?Carolina 2-4
G.: Barkov (2) ill. Aho (2), Martinook, Niederreiter
Pittsburgh?New Jersey 5-1
G.: Crosby, Ceci, Rust, Kapanen, Blueger ill. Tennyson
Detroit?Dallas 7-3
G.: Vrana (4), Glendening, Panik, Gagner ill. Faksa, Pavelski, Gurjanov
St. Louis?Colorado 2-4
G.: Schwartz (2) ill. Burakovsky (2), Saad, Bellemare
Vancouver?Ottawa 0-3
G.: ? ill. Stützle, Batherson, Brown
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- A Florida kétszer verte a Nashville-t
- A Calgary egy tízessel indította az előszezont
- Logan Cooley spin-o-rama-góllal érkezett meg az NHL-be
- Brad Marchand lép Patrice Bergeron örökébe
- Garát Zsombor a New York Islanders edzőtáborában
- Brayden Schenn a St. Louis új kapitánya
- Itt vannak a Boston centenáriumi mezei
- Connor Bedard triplával debütált a Chicagóban
- Már nem Mike Babcock a Columbus vezetőedzője