Rendszerváltást terveznek a magyar jégkorongban

   

Több fórumon is megjelent, hogy véglegesítés előtt áll az MJSZ hosszú távú stratégiája. Fodor Ádám kommunikációs vezető írását közöljük.

A szövetséget eredetileg azzal kapcsolatban kerestük meg, hogy mi a háttere az OB II-es bajnokság professzionalizálásáról hallható híreknek. Fodor Ádám kommunikációs vezető, aki az stratégiaalkotás egyik koordinátoraként és a szakmai bizottság titkáraként is közelről lát rá az aktuális ügyekre, a témát szélesebb kontextusba helyezve helyzetelemzést tárt elénk a magyar jégkorongsport állapotáról, illetve a felmerülő tervekről. Az alábbiakban ezt a dolgozatot olvashatják.

–––

A Liga 2 gondolatának megértéséhez hátrébb kell lépni, és az MJSZ-stratégia alapjait kell megérteni. A stratégia a jégkorongsport rendszerváltásáról szól. Egyszerűen vannak olyan globális és hazai folyamatok, amelyek elvi szintű változásokat hoznak. A jégkorong lehetőségei ígéretesek a globális tendenciák alapján, de ezek érvényesítéséhez jelentős – ha nem is 180, de 90 fokos – korrekciókat kell végrehajtani. Napi szinten kell megértenie mindenkinek, aki a jégkorongban dolgozik: ha haladunk a korral, akkor szép sikerek várnak ránk, míg ellenkező esetben komoly válság következhet be. Akár nagy múltú klubok szűnhetnek meg, jégpályák sokasága zárhat be, a szükséges játékosok és edzők mennyisége a töredékére eshet vissza. Az alapelveket napi szinten kell megérteniük és a döntéseiknél szem előtt tartaniuk az edzőknek, a klubvezetőknek, a játékosoknak, a szülőknek és a szurkolóknak is.

Kezdésképpen érdemes talán néhány évtizedet visszamenni a múltba, és rögzíteni: a hidegháború lezárultával kiüresedett a sport propagandisztikus tartalma. A sporteredmény szerepe átalakult. Annak idején az elvtársak hátba veregették a sportolót, ha legyőzte az imperialista Nyugatot, de mióta piacgazdaságban élünk, a gazdasági fenntarthatóság és a profit lett a cél. Az egyéni sportágaknak ez néhány kivétellel komoly nehézségeket okoz, velük szemben ezért továbbra is az olimpiai és világbajnoki érmek száma az elvárás. Ezzel szemben a látványsportágak – amilyen a jégkorong is – heti szinten tudják megtölteni a lelátókat, eladni a jegyeket és a szponzori felületeket. A látványsportágakban a sportszakmai siker nem eredmény, hanem minimális elvárás. Az igazi siker a népszerűség és az ebből fakadó bevétel, ami után befizetjük az adókat, az események rendezésével külföldi pénzt hozunk az országba, munkahelyeket termetünk, levesszük az állam válláról a sportág és a létesítmények fenntartási költségét. A jól ismert, egyszerre áldott és sokak által kárhoztatott TAO-rendszer nyilván az utánpótlás-fejlesztést és a bázis szélesítését szolgálja, de egyben állami tőkeinjekcióként is értékelhető, amely a működőképesség alapjait hivatott megteremteni. Ezt kérhetik tőlünk számon, és nem azt, hogy milyen sikeresek voltunk a korosztályos világbajnokságokon.

Innen fakad a második alapelv. A sportágnak ki kell törnie önmaga nárcisztikus nagyságának fogságából, a szurkolók felé kell fordulnia, az ő igényeiket kell kielégítenie. Emellett minél több embert kell megfognia az amatőr hokinak, mert a létesítmények fenntartásához ők is kellenek. Nem vagyunk olyan nagyok, mint gondoljuk, bár ezt a tévhitet tovább erősíti az online világ. Mi, akik rajongunk ezért a sportágért, hajlamosak vagyunk mindenre rákattintani az online térben, ami a jégkorongról szól, így a háttérben dolgozó algoritmusok olyan környezetet generálnak körénk, amelyben minden a hokiról szól. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez másnál is így van. A MAC HKB Újbuda csapata az egyik legtöbb facebook-követővel rendelkező jégkorongklub, mindenki számára ismert a sportágon belül, de kevés hokiszurkoló van, aki el tudná mondani, hogy a Szekszárd női kosárlabdacsapatával éppen mi történt. A két klub közel ugyanannyi követővel rendelkezik – és a női kosárlabda iránt érdeklődők alighanem ugyanannyit tudnak a hokiról, mint mi róluk.

Tisztába kell tennünk tehát, hogy rétegsport vagyunk, alacsony országos ismertséggel, nem túl nagy követői bázissal, ez a méretgazdaságossági modell rengeteg fejlesztés, sőt a médiamegjelenéseink korlátja is. Négy éve kapom minden reggel a sportágról szóló megjelenések gyűjtését, és azon kívül, hogy A csoportba jutásért játszunk-e éppen, vagy a Papp László Arénában lép jégre a válogatott, jelentős médiaértéket nem tudunk képviselni más hírrel. A társadalom jelentős részét egyáltalán nem érdekli a sportágunk – miközben globálisan egyébként mindenhol nő a jégkorong népszerűsége. Nem érdemes azzal takarózni, hogy itthon nincs hagyománya a meccsre járásnak, ezért vannak kevesen. Azért is kapjuk a pénzt, hogy ezen változtassunk. Márpedig a TAO-rendszernek bármikor vége lehet, körülmények sora vezethet ahhoz, hogy ez akár egyik pillanatról a másikra megtörténjen. Az egyetlen biztos pont a meglévő szurkolói és követői bázis, az ő igényeiket kell minél magasabb szinten kielégíteni, emellett kitalálni, hogy kik lehetnek a jövőben potenciális nézők, és őket is becsalogatni a jégcsarnokokba.

Látható, hogy az európai sportmodell haldoklik. A jövő a kiszámíthatatlan versengésen alapuló, így minél izgalmasabb és kiegyenlítettebb amerikai típusú ligákon alapul. Ezt akarják elérni a top európai futballklubok a Bajnokok Ligája továbbfejlesztésével, mivel a nemzeti bajnokságok kezdenek unalomba fulladni. Kézilabdában is érdekes a helyzet: a Veszprém vagy a Szeged BL-meccsei telt házasak, de a hazai mérkőzéseik legfeljebb kettejük egymás elleni küzdelmei alkalmából tartogatnak izgalmakat, és ez látszik a nézőszámokon is.

Ebből a szempontból a jégkorong egyedi sportág az észak-amerikai gyökerei miatt is. Alapból ligaszinten szerveződnek a bajnokságok Európában mindenhol. Nekünk nincs szükségünk óriási modellváltásra, de mesterséges szabályzókat kell létrehozni, amelyek a folyamatos versenyhelyzetet támogatják. Csak olyan klubok lehetnének ligatagok, amelyek azonos nívót tudnak garantálni játékerőben, szurkolói és szponzori kiszolgálásban. Az egyik legfontosabb marketingalapelv a „fear of missing out”, ez minden liga alapja. Akkor lesznek telt házak, ha mindenki azt érzi, hibát követ el, ha kihagyja a mérkőzéseket. Ezt kell támogatniuk a szabályoknak, a napi munkának és a mérkőzések értékajánlatának egyaránt. Fel kell ismerni, hogy a sport a szórakoztatóipar része, azokkal az eszközökkel kell dolgozni, amelykkel a szórakoztatóipar is dolgozik, különben bukásra vagyunk ítélve.

Határozott véleményem: sportszakmai szempontok alapján dönteniük kizárólag az edzőknek szabad. Egy klubvezetőnek annak alapján kell meghoznia a döntéseit, hogy a pénzügyi lehetőségek mit tesznek lehetővé. Az edző mindig kérni fog egy jobbkezes légiós hátvédet, de a jövőben alighanem fel fogják ismerni a klubok, hogy ebből a pénzből egy éven át tudnak fizetni egy marketingest és egy rendezvényszervezőt. Akik jó eséllyel a szezon végén nem űrt hagynak maguk után, hanem 12 hónapon át növelik a nézők és követők számát, a klub marketingértékét. Márpedig a szponzoroknak a konstans magas érték számít, nem az alkalmi sikerek. Az, hogy folyamatosan népszerű és közkedvelt legyen a klub. Nem lehet mindig nyerni, ezért olyan komplex élményt kell nyújtani, amire akkor is kimennek a nézők, ha éppen nincs győzelmi szériában a csapat. Azzal a gondolattal is le kell számolni, hogy bárki egy néhány meccses NHL-játékos miatt kimegy a jégcsarnokokba. 15 évvel ezelőtt ez még igaz volt, mikor ez elsők közülük eljöttek ide, de azóta ennek az értéke lecsökkent. A játék színvonala és a légiósok minősége az edzőket érdekli, és azt a legfeljebb néhány száz embert, aki a sportérték, a hagyományok miatt jár ki a meccsekre. Az is látható, hogy a fenntarthatóság alapjait világszinten a nézők adják, akik elsősorban szórakozni akarnak, és nem szurkolni. A közelmúltban közel 1000 szurkolónk által kitöltött kérdőív is megerősítette: 95% szerint jó a bajnokság színvonala, nem emiatt járnak kevesen. Ehhez képest biztosan van vagy 9 millió ember az országban, aki még soha nem volt meccsen. Nekik a játék megértése is kihívás első alkalommal. Egy kezdő szurkolónak az OB IV hasonló élmény, mint az Erste Liga, ami nem is csoda: mindkét helyen lejátszanak egy-egy meccset anélkül, hogy extra élményekben is részesülnének a látogatók. Ennek alapján az sem meglepő, hogy nézőszámban és nézőtér-kihasználásban egyes amatőr csapatok verik a profi klubjainkat.

A Liga 2 témájában két szakmai álláspont találkozik. Az uralkodó álláspont arról szól, hogy kevés az utánpótlásból érkező minőségi játékos, akik jók, azok sem feltétlenül elég jók vagy fizikálisan érettek a felnőtt ligához, csak nincs más, akit berakjanak az üres helyekre. Így felesleges egy félprofi liga indítása, mivel nincs szakmai hozadéka. A másik álláspont felveti: ha nem adunk perspektívát az utánpótlásból kiöregedő játékosoknak, akkor miért dolgozzanak. Tudják, hogy ha húszéves korukig nem lépnek pályára a profik között, akkor később nem is fognak. A háttérben húzódó probléma az, hogy vannak gyorsabban és lassabban fejlődő játékosok. Akik korán érnek, gyorsabban fejlődnek fizikálisan, mint a társaik, kilógnak közülük felfelé. Ám ez az előny a felnőttek között sokszor elkopik, ezért nekik is szerencsésebb lenne egy kevésbé megterhelő ligában kezdeni. Vannak azok a játékosok, akik lassabban fejlődnek, és lehet, hogy az az ugrás, ami másnál 14 évesen jelentkezik, náluk csak 22-23 évesen jönne, csakhogy akkorra már rég abbahagyták a sportot. Azt sajnos senki nem tudja megválaszolni, hogy hány ilyen tehetséges játékost buktunk el, vagy a sportot befejezők hány százaléka ilyen. A második – jelenleg kisebbségben lévő – álláspont őket szeretné megmenteni.

Ha lesz Liga 2, akkor az gazdaságilag fenntartható lesz. Nem akarunk olyat létrehozni, aminek lételeme a központi támogatás. Kezdeti egyszeri tőkeinjekció lehetséges, de évek óta érvényes az MJSZ-ben: nem halat, hanem hálót akarunk adni, hogy mindenki megtanuljon halászni. Ez a tanulás lassú folyamat.

Az első 5 kérdésben, amire keressük a választ, jelenleg nincs benne, hogy milyen lenne a szakmai színvonala egy Liga 2-nek. Jelen helyzetben ez teljesen indifferens. A gazdasági fenntarthatóság a cél. Látjuk például, hogy teljesen amatőr szinten is komoly nézőszám van Jászberényben vagy Szegeden. De nem véletlen, hogy Londonban, Párizsban, Dortmundban vagy Liverpoolban nincs jégkorong, ott annyira nagy a sportági konkurencia, hogy nem tudnak gazdaságilag fennmaradni. Kölnben, Berlinben vagy Sheffieldben már van hoki, akárcsak Milton-Keynesban, Mulhouse-ban, Iserlohnban vagy Rouenban. Hasonló tendencia igaz az osztrák, svájci vagy cseh bajnokságra is, ott annyival jobb a helyzet, hogy olyan izgalmas a liga, hogy a futball jelenléte ellenére konkurensek tudnak lenni a jégkorongcsapatok, nézőtér-kihasználtságban és facebook-követők terén is. De nem is kell ennyire messzire mennünk: igaz ez Székesfehérváron is. A legfontosabb üzenet ezzel együtt az optimális piac, ott kell hokit csinálni, ahol el lehet azt adni.

Ez azt jelenti-e, hogy vidékre tart a magyar jégkorong? Közkeletű mondás: a Városliget volt a magyar jégkorong bölcsője. Ehhez hozzátenném, hogy a Kisstadionba járt óvodába, a BS-be általánosba, Fejér megye volt a gimnázium. Ha viszont érettségi után tovább akar tanulni, akkor vidéki városokba kell mennie, mert a mostani végzettségével aligha fog boldogulni a felnőttek között.

Hogy új vidéki fellegváraink legyenek, az egy folyamat. Erős közösségek nélkül, amelyek kikövetelik és megtöltik élettel a nagypályákat, felesleges építkezni. Az első lépcső a kispálya, annak továbbélése, hogy a kiscsapatok a teljes korosztályi vertikumot lefedjék U8-tól felnőttig. Aztán ha a felnőttek között is lesz 3-4 kispályás csapat az adott városban, akkor a csapatok és a szülők ki fogják követelni a nagypályát. Ha ott is folyatódnak a tendenciák, annak lehet a csúcsa a profi hoki. Ebben a történetben óriási lökést adott a sportág fejlesztésének a 3×3-as hoki, ahol évente duplázódik a klubok és játékosok száma. Ez az egyik legsikeresebb projektünk jelenleg. Az inline lehet a következő komoly mérföldkő a témában.

Nem optimális a sportág helyzete, ezt jól szemlélteti, hogy két kivétellel nem találtam olyan várost sehol a világon, ahol kettőnél több profi felnőtt jégkorongcsapat lenne, főleg nem ugyanabban a ligában. Moszkvában van 3, de Budapesten a legtöbb: most éppen négy. A 20 legnagyobb magyar városból 15-ben (és 14 megyében) nincs profi hoki, a magyar jégkorong e településeken élő facebook-követői összesen nem tudnák megtölteni a Tüskecsarnokot, miközben ezekben a városokban agglomeráció nélkül is az ország lakosságának nyolcada él. Eközben a 12 felnőtt profi klubunkból 7 budapesti és 2,5 Fejér megyei. Kosárlabdában 26, kézilabdában 28 első osztályú férfi és női klub van, ebből 3-3 budapesti. Az józan ésszel elképzelhetetlen, hogy 10 megyében nem kosaraznak vagy kézilabdáznak felnőttek amatőr szinten sem, jégkorongban viszont pontosan ez a helyzet. Budapesten annyi válogatott világverseny van, hogy nyugodtan lehet az ember magyar szurkoló, kijár a Puskásba a futballválogatottra, a Fradi ellen megnézi Messit vagy Ronaldót, szurkol a Győrnek a női kézilabda final fouron, vagy a Duna Arénában vízilabdán, de van vívás és cselgáncs, női röplabda Európa-bajnokság és így tovább. Világszínvonalú körülmények mellett magas szurkolói kiszolgálással mindenütt. Budapesten átlagosan 14 ezer ember jutott 2019-ben egy szórakoztatóipari egységre, ha összeadtuk az összes belépőt áruló sportklubokot, színházakat, mozikat – és akkor a bárokat, klubokat, az egyszeri óriáskoncerteket, az Arénát vagy a Budapest Parkot nem is számolom, amelyek zömmel a potenciális közönségünknek nyújtanak magas szintű élményt. Budapesten a klubhoki csak kiemelkedő marketinggel tudna labdába rúgni – és ez a profi klubjaink számára is óriási kihívás.

A Liga 2 kapcsán a legfontosabb tehát megtalálni azokat a klubokat, amelyek fenntarthatóságban gondolkodnak, képesek tervezni, összeszedetten tevékenykedni, szurkolócentrikusan működni. Fel kell mérni, hogy egy optimálisnak tartott Liga 2 esetében megközelítőleg milyen költségei lehetnek a működésnek, ezekre megtalálni a piaci forrásokat. Ezután jöhetnek a szakmai kihívások. Például a sportot befejező fiatal játékosok többsége budapesti, a Liga 2 esetében pedig valószínűleg vidéken kellene játszani. Ám ezek egyelőre részletkérdések. A kulcs a piaci fenntarthatóság. Nem fogunk olyanba belevágni, ami nem áll meg a saját lábán.

A Liga 2 elindítása nagyon komoly előkészületeket igényel. Ami egyelőre biztos: terveink szerint a 2021/22-es szezonban nézők előtt tesztelnénk, hogy a potenciális Liga 2-helyszíneken roadshow-zó Erste Liga-meccsek milyen érdeklődést tudnának kiváltani. Ennek alapján lesz érdemes gondolkodni a helyszíneknek is a saját potenciáljukon, perspektíváikon és lehetőségeiken.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 8., csütörtök
U20/19 17:00 POLHUN 1-7VÉGE
EL 20:00 SCCBRA 5-3VÉGE
    • M4 SPORT
április 9., péntek
U20/19 12:00 POLHUN 2-3VÉGE
április 13., kedd
KHL 18:00 AVGAKB 
    • SPORT 2
április 15., csütörtök
U18 19:30 AUTHUN 
VÁL 20:45 HUNAUT 
    • M4 SPORT
április 16., péntek
U18 16:00 POLHUN 
VÁL 17:00 AUTBLR 
április 17., szombat
VÁL 16:00 HUNBLR 
U18 16:30 SLOHUN 
Partnerünk
Archívum