Adam Fox a hét játékosa az NHL-ben

 

A Rangers hátvédje a Martin Necas, Juuse Saros párost előzte meg a képzeletbeli dobogón.

Adam Fox 4 mérkőzésen 10 előkészítéssel és 11 ponttal mindkét kategóriában maga mögé utasított mindenkit. 1+2-vel vette ki a részét a Buffalo elleni sikerből, majd 5 gólpasszal járult hozzá a Flyers kiütéséhez a Rangers által 8-3-ra megnyert mérkőzésen. Ez egyrészt karrierje legjobbja volt, másrészt Wayne Gretzky 1999-es bravúrja óta Fox volt az első a New York-iaknál, aki öt találatot készített elő. A Rangers az utolsó két meccsén két egygólos vereséget szenvedett a Philadelphiától és a Washingtontól, ezeken az összecsapásokon a bekk neve mellé 1 és 2 assziszt került. A másodéves újonc 26 előkészítésével és 29 pontjával mindkét kategóriában a harmadik helyen áll a hátvédek között a teljes mezőnyben.

Martin Necas 3 mérkőzésen 4 gólt lőtt és 7 pontot szerzett a Carolina mezében. A Columbus elleni két győzelem alkalmával kétszer volt eredményes, és előkészítette Sebastian Aho győztes találatát a hosszabbításban. Ezután következett a Tampa Bay elleni 4-3-as siker, ahol 2+2-vel minden találatból kivette a részét, és ráadásként ő szerezte a mindent eldöntő gólt is 3-3-nál. A 22 éves Necasnak a tavalyi volt az első teljes idénye a legjobbak között, akkor 64 mérkőzésen 36 ponttal végzett. Most 28-nál jár 30 meccset követően, így alaposan túlszárnyalhatja egyéni rekordját.

Juuse Saros mindhárom mérkőzését megnyerte a Nashville kapujában az elmúlt héten. A Detroit és a Chicago ellen egy-egy gólt kapott, majd a Red Wingsszel szembeni második összecsapáson 31 védéssel nullázta le az ellenfelet, megszerezve karrierje 12. shutoutját. A három mérkőzésen 82 lövésből 80-at megfogott, ami 97,6%-os védési hatékonyságot jelent.

1 star week 10_4

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum