Együtt írt történelmet Crosby, Ovecskin és McDavid

 

Még soha nem volt olyan az NHL-ben, hogy három 1/1-es ugyanazon a játéknapon szerezzen gólt a ráadásban.

A New Jersey büntetőkkel kikapott Buffalóban, ezzel egymás után a harmadik vereségét gyűjtötte be. A KeyBank Centerben teljesen kiegyenlített játék folyt, minden játékrész egálra végződött. A hirtelen halálban sem jutottak dűlőre a csapatok, így jöhettek a rávezetések, a győzelmet Jack Eichel találta jelentette a Sabresnek. A Devils korábbi játékosa, a 2018-as MVP Taylor Hall két gólpasszt adott volt csapata ellen.

Az Edmonton hosszabbításban győzött a Toronto ellen. Az Oilers jól kezdett, élt a lehetőségeivel, kétgólos előnyt épített a második harmad elejére. A mérkőzés derekán azonban volt egy megingásam, és 68 másodperc alatt elolvadt az előnye. 3-3 után már csak a hosszabbításban született gól, ezt a korábban már egy-egy találatot és asszisztot jegyző Connor McDavid szerezte.

Megküzdött a két pontért a Pittsburgh a Gardenben. A Penguins háromszor szerzett vezetést, a Rangers háromszor egyenlített. 3-3 után fordult a kocka: először a New York került lépéselőnybe, de Jake Guentzel hosszabbításra mentette a mérkőzést, ott pedig Sidney Crosby gólja döntött a Pengunis javára. A Pittsburghben Jevgenyij Malkin a 916. mérkőzését játszotta, amivel fellépett a házi ranglista második helyére, Mario Lemieux elé.

malkin 916

Hosszabbításban szenvedett vereséget New York másik csapata, az Islanders is. Az Isles 2-0-ra elvesztette az első harmadot Phialdelphiában, majd a másodikat ugyanilyen arányban megnyerte. A harmadik játékrész nem hozott gólt, jöhetett a hirtelen halál, ez Scott Laughton találata után ért véget. A Flyers egymás után a harmadik győzelmét szerezte, a New York zsinórban negyedszer maradt győzelem nélkül.

A Carolina 11 lövésen tartotta a Dallast, ennek köszönhetően könnyedén szerezte meg a két pontot. Vincent Trocheck kettőt lőtt és egyet előkészített, Sebastian Aho két gólpasszt adott. A Hurricanes egymás után a harmadik meccsét nyerte, a Stars először szenvedett vereséget.

Egy harmad jó játék elég volt a Tampa Baynek a Nashville elleni sikerhez. A Bolts a nyitó és a záró játékrészt is elvesztette, a középsőt viszont 4-0-ra megnyerte, ami elég volt ahhoz, hogy minimális különbséggel behúzza a mérkőzést. A bajnokcsapatban négyen is két pontot szereztek, de közülük is kiemelkedett a góllal és gólpasszal záró Victor Hedman.

A hirtelen halál döntött Detroitban is, ahonnan a Florida vitte el a pluszpontot. Az első harmadban mindkét gárda két-két alkalommal volt eredményes. Ezután a kapusok kerültek a főszerepbe, Thomas Greiss és Szergej Bobrovszkij minden lövést hárított. A gólcsendet az NHL-ben először jégre lépő Aleksi Heponiemi törte meg, ami a Florida zsinórban hetedik győzelmét jelentette a Red Wings ellen.

Mindkét oldalról fokozott várakozás előzte meg a Boston vendégjátékát Washingtonban. A Bruinsban idén először lépett jégre a tavalyi társgólkirály David Pastrnak, a Capitalsban pedig Zdeno Chara került szembe korábbi csapatával. Ilyen felvezetés után a mérkőzésre sem lehetett panasz. A fővárosiak 3-0-ra elléptek, de a Bruins nem adta fel, és egy perccel a rendes játékidő befejezése előtt utolérte ellenfelét. A döntés a hosszabbításra maradt, ott Alekszandr Ovecskin ütötte a győztes gólt. Az orosznak ez volt a 708. gólja, amivel utolérte a minden idők legeredményesebbjei között hetedik helyen álló Mike Gartnert.

ovechkin 708

A Calgaryt Jacob Markström és Elias Lindholm vezette győzelemre Montrealban. A Flames hálóőre 37 védéssel a játéknap egyetlen shutoutját szállította, a center a Flames mindkét góljában szerepet vállalt előkészítőként. A Montreal ebben az idényben először szenvedett vereséget rendes játékidőben.

A Colorado igazi csapatjátékkal lépett át a Minnesotán. Az Avalanche minden gólját más-más ütötte, miközben öt játékos neve mellé is két pont került. Az 5-1-es sikerből Philipp Grubauer 19 védéssel vette ki a részét.

A St. Louis nagyon gyorsan megalapozta a győzelmét az Anaheim ellen, hiszen 2 perc játék után 3-0-ra vezetett. A vége ötgólos Blues-siker lett, amiből Jordan Kyrou egy duplával és egy gólpasszal vette ki a részét.

A Vancouver győzött a Winnipeg ellen, és ezzel megszakította 10 meccses nyeretlenségi sorozatát a párharcban. A 4-1-es győzelemből Thatcher Demko 23 védéssel, Brock Boeser két góllal vette ki a részét, utóbbi 8 találatával vezeti a mesterlövészek listáját.

NHL, 2021. január 30.:

Buffalo?New Jersey 4-3 b.
G.: Staal, Rieder, Olofsson ill. Smith, Johnsson, Kuokkanen

Edmonton?Toronto 4-3 h.
G.: McDavid (2), Kahun, Archibald ill. Nylander, Matthews, Hyman

NY Rangers?Pittsburgh 4-5 h.
G.: Lemieux, Rooney, Kreider, Panarin ill. Zucker, Tanev, Kapanen, Guentzel, Crosby

Philadelphia?NY Islanders 3-2 h.
G.: Voracek, Hayes, Laughton ill. Eberle, Mayfield

Washington?Boston 4-3 h.
G.: Backström, van Riemsdyk, Panik, Ovecskin ill. Ritchie, Marchand, McAvoy

Carolina?Dallas 4-1
G.: Trocheck (2), Szvecsnyikov, Dzingel ill. Pavelski

Tampa Bay?Nashville 4-3
G.: Johnson, Foote, Hedman, Stamkos ill. Ellis, Olivier, Arvidsson

Detroit?Florida 2-3 h.
G.: Mantha, Bertuzzi ill. Barkov, Yandle, Heponiemi

Montreal?Flames 0-2
G.: ? ill. Gaudreau, Backlund

Minnesota?Colorado 1-5
G.: Dumba ill. O’Connor, Donskoi, Rantanen, Saad, Compher

Anaheim?St. Louis 1-6
G.: Jones ill. Kyrou (2), Sanford, Perron, Clifford, Dunn

Winnipeg?Vancouver 1-4
G.: Appleton ill. Boeser (2), Höglander, MacEwen

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum