1 hét alatt lemegy a 4 Sportklub–Gyergyó meccs

   

Az első idei székely–székely Erste Liga-rangadóra Szeredában kerül sor kedden, az utolsóra január 4-én Gyergyószentmiklóson.

Különös forgatókönyveket íratott az idén a koronavírus-járvány a magyar bázisú nemzetközi bajnokság tekintetében is, és az egyik legkülönösebb fejezet a Sportklub–Gyergyó párharcoké. Ilyen még nem volt, hogy két csapat összesen négy egymás elleni találkozójára egy héten belül kerüljön sor. Különösen a csíkiak azok, akiknek igyekezniük kell, hogy behozzák a többieket, hiszen a lemaradásuk példátlan. Jason Morgan csapata a lehető legrosszabbkor esett ki átmenetileg a versenyből, így mindössze 7 meccsnél tart, miközben a második legkevesebbnél járó rivális – jelesül a Brassó – is eljutott már 13-ig. Ebből adódóan az a csapat is a Szereda, amelynek tényleges képességeiről a legkevesebbet tudjuk. A nagynevű játékosok sorát felvonultató keret nyilván alapból a bajnoki cím esélyesei közé emeli Beczééket, ám kérdés, hogy az óhatatlanul bekövetkező sűrített rohanást hogyan bírják majd. A román kupában mindenesetre lemaradtak az egyik begyűjthető trófeáról, ott a Brassó diadalmaskodott. A Gyergyó kerete sem harmatos, a mutatott produkció ellenben bicegős. A GYHK nagyon rosszul kezdett, majd Szilassy Zoltán keze alatt rengeteget javult, ám az élmezőnnyel mintha még nem lenne képes igazán felvenni a versenyt. Annyi biztos, hogy a küszöbön álló négymeccses erőpróba sokat elárulhat a felek valóságos potenciáljáról. Nehezítés mindkettejkük számára, hogy mivel egyben román bajnokinak is minősülnek az összecsapások, így első számú kapusaik nem szerepeltethetők, Szamankov és Cooke nélkül kell tehát begyűjteniük a lehető legtöbb pontot egymás ellen.

sccgye

fotó: GYHK-facebook

SC Csíkszereda–Gyergyói HK 6-3

   

Közel két harmadon keresztül tartották a lépést a vendégek, az utolsó játékrész azonban egyértelműen a hazaiaké volt.

Noha a Sportklub az első fél percben megszerezte a vezetést Becze révén, Koskiranta egyenlítése nyomán 1-1-es egállal zárult a játékrész. A második harmadban is hasonlóan alakultak a fejlemények sokáig, felváltva estek a gólok – Basaraba, GYHK, Becze, Szereda, St. Amant, GYHK – ám 39:00-nál és 39:13-nál kétszer is betalált Blackwater, így 4-3-ra vezettek a csíkiak. Az utolsó menetben azonban csak a Sportklub volt eredményes, ezen belül is kizárólag Becze, az ő mesternégyesével minden nyitott kérdés eldőlt, 6-3 lett a vége. Szerdán jön is a visszavágó, ugyanottt, a Vákár Lajos Műjégpályán.

sccgye

fotó: Pál Zoltán/SC CSíkszereda

Az első sorunk nagyon jól termelte a pontokat

   

Így látták a vezetőedzők a Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói HK mérkőzést.

Jason Morgan, SC Csíkszereda: “Az első harmad nagyobb részét uralni tudtuk, de lehetőséget adtunk az ellenfélnek, és jött az egyenlítés. Két emberelőnyös szituációt is gólra váltottak, de szerencsére mi hármat is tudtunk ütni a második játékrészben. Az első sorunk nagyon jól termelte a pontokat, a kapusunk is kitett magáért, legfőképp az utolsó harmadban. A győzelem kulcsát a mélységi passzokban láttam, ugyanakkor a korongot is sokáig bent tudtunk tartani az ellenfél harmadában.”

Szilassy Zoltán, GYHK: “Bosszantó módon kaptunk ki. Megvolt az esélyünk, hogy a három pontot elvigyük, de a kritikus pillanatokban nem voltunk elég tökösek a saját harmadunkban. Próbáltunk feljebb jönni 3-5-nél, de sokat voltunk emberhátrányban, így nem maradt támadóidőnk a végére. A lőtt gólok számával nincs problémám, ellenben a védekező játékunkat is hatvan percig kell játszanunk szerdán.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 0 néző. Játékvezetők: Filip, Filip.
Adorján: 85,0% (László)
K
Ruczuj: 85,7% (Szakács)
Kuljas, Papp, Blackwater, Becze, Yellow Horn
1
Kozma, Troncinsky, Ouellette-St. Amant, Koskiranta, Pance
Salló, Farkas, Fodor, Maylan, Tousignant
2
Fejes, Bobcek, Silló, Basaraba, Péter
Gecse H., Casaneanu, Bíró T., Láday, Rokaly
3
Raszulov, Ferencz Csibi, Szabó K., Benedek, Szigeti
Szabó Zs., Györfy, Gecse O., Sándor, Ilyés
4
Nagy, Bíró G., Sára, Csergő, Barabás
Morgan Jason, Hozó Levente
E
Szilassy Zoltán, Góga Attila
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:29 SCC Becze Blackwater
1-1 14:11 GYE Koskiranta Ouellette-St. Amant Nagy
1-2 22:42 GYE PP Basaraba Troncinsky Szabó K.
2-2 32:21 SCC Becze Blackwater
2-3 35:17 GYE PP2 Ouellette-St. Amant Troncinsky
3-3 39:00 SCC PP Blackwater Becze Yellow Horn
4-3 39:17 SCC Blackwater Becze Kuljas
5-3 44:27 SCC PP Becze Yellow Horn Kuljas
6-3 59:10 SCC EN Becze Blackwater
36 Kapura lövések száma 20
24 Kiállításpercek 28

Így vágott mesternégyest Becze a székely rangadón

 

A Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói HK mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum