Ortenszky Tamás gólpasszt jegyzett

 

Heti körképünk utánpótlás-légiósainkról.

A svájci juniorbajnokság a karácsonyi ünnepek előtt nagyüzemen pörgött, a GCK Lions két mérkőzést játszott. Falus Ádámék előbb Luganóba, majd Bernbe látogattak, mindkét kirándulás vereséggel ért véget: a GCK előbb 4-0-ra, majd 4-3-ra kapott ki. Az első soros Falus pontot nem szerzett. A Biel a koronavírus okozta korábbi kényszerszünet miatt igyekszik a meccseit pótolni, Ortenszky Tamásék az ünnepek előtt 6 nap alatt négyszer jégre léptek. Két hazai mérkőzést játszott a Biel, mindkettőt a Genéve ellen, mindkettőnek vereség lett a vége (2-6, illetve 1-2), igaz, a másodikon csak hosszabbítás követően dőlt el a pluszpont sorsa. A két vendégszereplés viszont sikeresen záródott, az SCL Young Tigers ellen 4-1-re, a Kloten otthonában 3-2-re nyertek a bieli fiatalok. Ortenszky a Young Tigers ellen volt gólpasszos. A pont/meccs szerint rangsorolt tabellán a GCK Lions hatodik 1,52-vel, a Biel kilencedik 1,33-mal.

Az észak-amerikai USPHL Premier bajnokságban Szekeres Tamás 3 mérkőzésen lépett jégre a Junior Bruins együttesében. A divíziója második helyén álló Bruins az Islanders HC-tól oda-vissza kikapott, mindkétszer 0-7 lett az eredmény, a South Shore Kingst viszont 3-2-re verni tudta. Szekeres nem szerzett pontot, 21 mérkőzés után 6 egységgel áll. Mesterházy Bálint nem lépett jégre a Utah Outliers csapatában, míg Szeghalmi Kevin és Philadelphia HC nem játszott mérkőzést.

A svéd, finn, német, illetve cseh utánpótlás bajnokságok továbbra is szünetelnek.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum