A Bolzano győzött Innsbruckban

 

Akárcsak a fehérváriak, a velük azonos pontszámmal ICEHL-éllovas dél-tiroliak is nagy csatában gyűjtötték be a 3 pontot hétfőn.

Teljes fordulót rendeztek az osztrák bázisú bajnokságban, egyedül a szabadnapos Graz nem lépett jégre. Miközben a Hydro Fehérvár AV19 2-0-ra nyert Linzben, addig a másik 51 pontos együttes, a Bolzano Innsbruckban játszott tiroli rangadót. A déliek hiába szerezték meg a vezetést, a hazaiak egyenlítettek, majd előnybe kerültek. A Bolzano a második harmad végén egalizált, aztán az 50. percben Brett Findlay belőtte a vendégek 3-2-es sikerét jelentő gólt, így a fehérváriak riválisa tartja a lépést a magyar együttessel. A Vienna Capitals megszakította ötmeccses nyeretlenségi szériáját. A bécsiek a szomszédos főváros csapatát, a Bratislava Capitalst gyűrték le 3-2-re. A Klagenfurt követi a Viennát, 4-0-ra verte a Villachot, ugyanúgy 44 pontos, mint a dobogós bécsiek. Sebastian Dahm 23 védéssel ért el shutoutot. A Salzburg folytatta a felzárkózást az élmezőnyhöz: a Red Bull 4-1-re nyert a Dornbirn ellen, hátránya 1 pontra csökkent a felsőházat érő 5. helyen álló riválisa mögött.

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum