Már nem az esélytelenek nyugalmával lépünk jégre

   

Az Opten Vasas HC eddigi produkciója az Erste Liga-szezon egyik kellemes meglepetése, ideje volt beszélgetnünk Ladányi Balázs vezetőedzővel.

A harmadik événél tartó Vasas-projekt egyre inkább kezd beérni. Az idei szezonban már az első hónapokban bekerült néhány bravúr a tarsolyba: 4-2-es győzelem a Gyergyó ellen, idegenbeli 5-1 Debrecenben, majd a múlt héten kétszer is közel jártak a pontszerzéshez a megosztott címvédő FTC-Telekommal szemben. Ezek szerint a Vasas felnőtt a feladathoz? ?Remélem ezt hamarosan kijelenthetjük, de most még korai lenne ilyen komoly következtetéseket levonni ? kezdte blogunknak Ladányi Balázs vezetőedző. ? Még csak egy nagyon kis része ment le a bajnokságnak, azt szeretném, ha ezt a szezon végén állapíthatnánk meg. Azt viszont kár lenne tagadni, hogy egyre inkább belenövünk a ligába.?

A piros-kékek mind markánsabb karaktert mutatnak, így érdekes kérdés, hogy miben más ez a Vasas, mint korábban. ?Lehet, hogy fájni fog néhány embernek, amit most mondok, de idén érzem azt, hogy a keret minden tagja egyirányba húzza a szekeret. Az előző két szezonban egy-két fogaskerék nem úgy illeszkedett a gépezetbe, ahogy kellett volna. Utólag látom, hogy hibáztunk, amikor nem léptünk, és nem vettük ki az akadozó részeket. Kívülről úgy tűnt, a Vasas egy hajtós, küzdős csapat, ám volt néhány ember, aki nem volt motivált. Szezon közben nem akartunk változtatni, ráadásul a csere sem lett volna egyszerű. Ma már tudom, hogy igenis cselekednünk kellett volna.?

Az évek során a csapat magja együtt maradt, így most ők alkotják a gerincet. ?Ha jól számolom, több mint tíz játékos van a keretben a két évvel ezelőtti induló csapatból. Ezt komoly fegyverténynek tartom, hiszen mutatja: az általunk elképzelt építkezés igenis működő módszer. Ezek a nagyrészt fiatal, akár junior hokisok megkapták a terhelést, ami a fejlődésükhöz kellett, az elvárásainkat a liga szintjéhez igazítottuk. Most kezd beérni ez a munka, de még sok feladat áll előttünk. Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy ez nem sikerült volna a klubvezetés türelme és pozitív hozzáállása nélkül. Nem volt rajtunk eredménykényszer, mint a többi csapatnál, ahol valószínűleg nem értem volna meg egy 16 vereséges széria végét. Itt megkaptuk a bizalmat, és bízom benne, hogy egyre több jó eredménnyel tudjuk ezt meghálálni.?

Az idén az is változás a Jégcentrumban, hogy légiósok is jégre lépnek piros-kék mezben. ?Nyáron úgy határoztuk meg, hogy 2-4 külföldi hokist szerződtetünk, ebből lett most 3, és nem lesz több. A jelenlétük sokat segít, húzóemberek lehetnek, bár eddig mind a hármat nem tudtuk egyszerre pályára küldeni sérülések miatt. Gyakran felteszik nekem a kérdést, hogy nem kellett volna már korábban légiósokat hozni, de most is azt gondolom: akkor és ott biztosan nem. Ha elvették volna a jégidőt a fiataloktól, nem derülhetett volna ki, hogy melyik srácra számíthatunk, melyikre nem. Az előrelépéshez szükségük volt a fiataloknak a 15-20 cserés meccsekre.?

A fejlődés tehát látható, de folytatódik-e az utánpótlás-játékosok felfelé áramlása? ?Áramlásnak talán nem nevezném, de alapvetően más a helyzet, mint két évvel ezelőtt. Kialakult a gerinc, amelyhez a korábbinál kevesebbet kell hozzátennünk. Ezek a srácok végigküzdötték az elmúlt két szezont, ahol már az is sikerélményt jelentett, ha megnyertünk egy harmadot, vagy jobban játszottunk, mint az előző alkalommal. Egy sportolót azonban mindig hajt a győzelem vágya, és ezt a motivációt fenn kell tartanunk. Az eddigi eredményeink azt mutatják, immár nem az esélytelenek nyugalmával léphetünk jégre, igenis a pontokért kell küzdenünk. Természetesen nem zárultak be a kapuk a juniorok előtt, vannak is ügyes srácok, akik edzéseken már velünk is kipróbálhatják magukat, és alkalmanként a meccseken is szerepet kapnak.?

Az Erste Liga lebonyolítása erre az évadra megváltozott, biztosan kimarad a középszakasz. Ez azt jelenti, hogy az alapszakaszban meg kell szerezni azokat a pontokat, amelyek a rájátszáshoz kellenek. Az Opten Vasas HC jelenleg a 9. helyen áll. ?Nem gondolom, hogy az előző szezonokban bármelyik csapat is taktikázott volna az alapszakasszal, bár kétségtelen, hogy a középszakaszban egy-két győzelemmel is nagyobbat lehetett előzni. Most új helyzet van, ehhez kell mindenkinek alkalmazkodnia. Természetesen mi is szeretnénk bejutni a rájátszásba, de egyelőre örülünk annak is, hogy megy a bajnokság, és egyre kevesebb a lemondott meccs. Ahogy mind több csapat esik át a járványon, úgy lehet egyre gördülékenyebb a lebonyolítás, ezzel együtt folyamatosan lesz jobb, élesebb a küzdelem. Aztán majd meglátjuk, hogy ebből ki hogyan jön ki a végén.?

godo

fotó: Opten Vasas HC

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum