0-3-ról fordított az Ak Barsz

 

A kazanyiak az első harmad után háromgólos hátrányban voltak, de végül legyőzték a Szibirt.

Izgalmasan alakult a csütörtöki játéknap egyetlen mérkőzése. A Szpartak?CSZKA moszkvai rangadó első harmada nem hozott gólt, aztán a 23. percben Makszim Salunov egy emberelőnyös találattal vezetéshez juttatta a vendégeket. A meccsen Mihail Naumenkov végleges fegyelmije változást hozott, az ötperces előnyben fordítottak a hazaiak. Három percre rá Mario Kempe egyenlített, a túlórát pedig Salunov döntötte el.

Pénteken a Barisz legyűrte a Kunlunt. A kazahok két korai góllal megléptek, a kínaiak a 24. percben csak szépíteni tudtak, a folytatásban egyenlíteni nem. Joni Ortio 17 védéssel járult hozzá a Barisz sikeréhez.

A Szalavat Julajev a légiósai vezetésével győzött Magnyitogorszkban. A baskíroknál Markus Granlund 2 gólt lőtt, Sakari Manninen és Teemu Hartikainen 1+1 ponttal zárt, Philip Larsen gólpasszt adott, Juha Metsola 28-szor védett.

A Traktor magabiztosan verte a Dinamo Rigát. A Keleti főcsoport 4. helyén álló cseljabinszkiek az első harmad végén két emberhátrányos góllal 3-1-re megléptek, a folytatásban pedig növelték előnyüket.

A Szibir hiába vezetett 3 emberelőnyös góllal 3-0-ra Kazanyban, pont nélkül távozott Tatárföldről. Az Ak Barsz feltámadása egy kapuscserének volt köszönhető: a 10 lövésből csak 7-et védő Amir Miftahov helyére a svéd Adam Reideborn érkezett, aki hibátlanul védett a folytatásban, miközben Stéphane Da Costáék megfordították a találkozót.

Az Amur a cseh kapusa, Marek Langhamer vezetésével győzött Nyizsnyekamszkban. A légiós hálóőr 37 lövést védett, de rajta kívül a 2 gólpasszt jegyző Nyikita Alekszandrov is említést érdemel. A habarovszkiak 1 pontra megközelítették a Keleti főcsoport 8. helyén álló Szibirt.

A Vityaz kapott gól nélkül nyert a Szeversztal otthonában. A podolszkiak kapujában Anton Todikov 34 védéssel zárt hibátlanul. A Vityaz a sikerével megelőzte a Szpartakot és feljött a Nyugati főcsoport 8. helyére.

A Torpedo 1-3-as hátrányból verte 6-3-ra a Dinamo Minszket. A fehéroroszoknál Brandon Kozun 3 gólpaszst is kiosztott, hiába, az oroszok Justin Kloos és Szergej Goncsaruk 2-2 góljával megfordították a mérkőzést.

A Lokomotiv szintén kétgólos hátrányból állt fel, mégpedig a Dinamo Moszkvával szemben. A jaroszlaviak az 53. percben 22 másodperc alatt kétszer is betaláltak a fővárosiak kapujába, amivel megfordították és megnyerték a meccset.

KHL, 2020. október 29.:

Szpartak?CSZKA 2-3 h.
G.: Sirokov, Lehterä ill. Salunov (2), Kempe
K.: Hudácek ill. Saricsenkov

KHL, 2020. október 30.:

Barisz?Kunlun 2-1
G.: Lilja, Frattin ill. Nyikolisin
K.: Ortio (17/18) ill. Hrubec (44/46)

Metallurg?Szalavat Julajev 1-4
G.: Nestrasil ill. Granlund (2), Hartikainen, Manninen
K.: Noszov (8/10), 29:38-tól Zagidulin (18/20) ill. Metsola (28/29)

Traktor?Dinamo Riga 5-1
G.: Svarjov, Osznovin, Tyelegin, Poligalov, Aberg ill. Levin
K.: Will (18/19) ill. Vitols (10/13), 18:50-től Lazusin (24/26)

Ak Barsz?Szibir 5-3
G.: Lukojanov, Da Costa, Tyihonov, Jemec, Galijev ill. Komarov (2), Romancev
K.: Miftahov (7/10), 16:47-től Reideborn (11/11) ill. Säteri (34/38)

Lokomotiv?Dinamo Moszkva 3-2
G.: Kraszkovszkij, Marcsenko, Alekszejev ill. Taraszov, Jaskin
K.: Pasquale (27/29) ill. Kuznyecov (33/36), 52:08-tól Jerjomenko (2/2)

Nyeftyehimik?Amur 1-3
G.: Enlund ill. Golubjev, Pjanov, H. Zohorna
K.: Barulin (23/26) ill. Langhamer (37/38)

Szeversztal?Vityaz 0-3
G.: ? ill. Tedenby, Jerábek, Laricsev
K.: Podjapolszkij (25/28) ill. Todikov (34/34)

Torpedo?Dinamo Minszk 6-3
G.: Kloos (2), Goncsaruk (2), Austin, Gyer-Argucsincev ill. Klinkhammer (2), Spooner
K.: Szerebrjakov (39/42) ill. Koloszov (37/43)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum