

Mihályra és Szitára is lehet szavazni az EBEL-ben
A kérdés az, hogy ki lesz az év legjobb fiatalja az osztrák bajnokságban. Nem egyedül a közönség dönt, de a szavazatok súlya jelentős.
Az EBEL-szezon “youngstarját” azok közül választják ki, akik az idény egyes hónapjai során a legjobbaknak bizonyultak. A Hydro Fehérvár AV19 játékosai közül ketten is megkapták ezt az elismerést, Szita Donát októberben, Mihály Ákos novemberben. A szavazást a magyar együttes hivatalos honlapjára kattintva is elérhetik. A “döntéshozatal” április 2-án éjfélig tart. A szurkolók, a Servus Tv szakértői, valamint a válogatott edzők szavazatai egyharmad arányban számítanak a végeredménybe. Pontegyenlőség esetén a szurkolói voksolás rangsorol. A mezőnyben ketten, Lukas Schreier és Paul Huber a Red Bull Salzburgot képviselik, rajtuk kívül Daniel Obersteiner (Klagenfurt), valamint Benjamin Lanzinger (Villach) van a jelöltek között. Az 1998-as születésű Szita Donátnak egyértelműen ez volt pályafutása legjobb szezonja, hiszen 8 gólt és 9 asszisztot jegyzett, valamint ott volt a válogatottban a sikeres nottinghami olimpiai selejtezőkön. A 20 esztendős Mihály Ákos alapvetően a Fehérvári Titánok Erste Liga-keretéhez tartozott ? pont/meccshez közeli teljesítményt nyújtva ?, ám amikor megkapta a lehetőséget az EBEL-ben, élt vele, ezek után 25 találkozón 4+2-ig jutott.
További cikkek
- Kiss Roland visszatér Székesfehérvárra
- Horváth Milán Brianconba igazolt
- Brett Findlay a szlovák élvonalban folytatja
- Tim McGauley érkezik a Fehérvárhoz
- Ha jó vagy időmenedzselésben, a jégkorong és a tanulás sem szorulhat háttérbe
- Megvédte bajnoki címét a Salzburg
- Daniel Leavens a Fehérvár játékosa
- Atkinson visszatér Fehérvárra
- Körbenézhettek a szurkolók az épülő Alba Arénában