U18: a MAC és a Volán már ott van az elődöntőben

 

Kialakult az U21-es bajnokság középszakaszának mezőnye. Az U14-es bajnokságban megvannak az elődöntősök.

U21-es bajnokság

Az A csoportban véget ért az alapszakasz, amelyet az Ifj. Ocskay Gábor JA hétpontos előnnyel nyert a MAC Budapest előtt. A középszakaszban hozzájuk csatlakozik a Debreceni Hoki Klub és a Vasas.

Az Ifj. Ocskay Gábor JA három meccset is lejátszott az elmúlt időszakban. Két hete 3-0-s győzelemmel hozta el a három pontot a DVTK Jegesmedvéktől, a miskolciak múlt kedden visszavághattak volna, de végül idegenben 3-2-re kaptak ki. A fehérváriak a két mérkőzés között 6-2-re nyertek a DHK ellen is. Két hete szerdán ugyancsak 6-2-re győzött a MAC Budapest a Győr ellen, vasárnap viszont meggyűlt a baja a DVTK-val. A gól nélküli első harmad után a miskolciak 2-0-s előnyre tettek szert, a második harmadban a fővárosiak csak szépíteni tudtak. A 45. percben emberhátrányból mégis egyenlítettek, majd végül hosszabbításban nyertek 4-3-ra.

A Győr 3-1-re legyőzte a Vasast, de a hatodik helynél így sem tudott előrébb végezni, ezért az ötödik DVTK-val, valamint a B csoportot toronymagasan megnyerő UTE-val, illetve a Dunaújvárosi Acélbikákkal került össze a középszakaszban. A lilák az utolsó alapszakasz-mérkőzésüket 5-2-re nyerték a PHC ellen, amelyet előtte csütörtökön már legyőztek 3-1-re. Vasárnap a Dunaújvárost 11-0-ra, hétfőn az FTC-t 5-2-re múlták felül. A Fradi a KMH-tól is kikapott 9-0-ra, míg utóbbit a PHC verte meg az utolsó héten 3-0-ra.

Eredmények, menetrend.

U18-as bajnokság

Lezárult az U18-as bajnokság felsőházának középszakasza. Két hete szombaton a DVTK fogadta az UTE-t, a lilák szoros meccsen kikaptak 4-2-re. Múlt szerdán az első helyen álló MAC ellen a 8. percben szerezték meg a vezetést, a harmad 1-1-gyel zárult, a szünet után a hazaiak vezetést jelentő góljára is volt válaszuk, ám 2-2-t követően a MAC faképnél hagyta őket és 9-2-es győzelmet aratott. A DVTK a vezetés megszerzése ellenére sem tudta megszorongatni a szerdai játéknapon az Ifj. Ocskay Gábor JA-t, amely 11-2-es győzelemmel zárta a középszakaszt.

Ezzel eldőlt, hogy a középszakaszt megnyerő MAC Budapest és a második Ifj. Ocskay Gábor JA bejutott az elődöntőbe. A DVTK az UTE-vel mérkőzik a négy közé jutásért, míg a harmadik Vasas ellenfélre vár, miután a 6?10. helyért még folynak a küzdelmek február 12-éig. Jelenleg a PHC áll az élen, amely csütörtökön 5-1-re legyőzte a DHK-t, és ezzel pontszámban beérte riválisát. Miután a pesterzsébetiek az utolsó játéknapon az eddig 1 pontot gyűjtő Fradit fogadják, valószínűleg ők nyerik a csoportot. A fővárosi zöld-fehérek vasárnap 5-2-re kaptak ki a Győrtől.

A 11?14. helyért a KMH az OHA ellen 7-3-ra, a Szeged ellen 5-2-re, illetve 7-1-re nyert, míg a Dunaújvárostól 5-3-ra kikapott az elmúlt két hétben. Az Acélbikák az OHA ellen 8-2-re nyertek, a csoportban még két mérkőzés van hátra.

Eredmények, menetrend.

U16-os bajnokság

Az U16-os bajnokság I. csoportját vezető Ifj. Ocskay Gábor JA 9 ponttal gazdagodott az elmúlt két hétben: a KMH-t 8-3-ra, a Vasast 10-0-ra, az UTE-t 6-0-ra győzte le. A második helyen álló DVTK ugyancsak hibátlan hetet zárt, miután a DHK-t 8-2-re, az UTE-t 6-1-re, a KMH-t 9-4-re múlta felül.

Az utolsó helyen álló DHK jól kezdett a KMH ellen, hiszen az első harmad után 2-0-ra vezetett, csakhogy az ellenfél kiegyenlített, így a debreceniek végül szétlövésben tudtak nyerni 3-2-re. A Debrecen szerdán a Vasashoz látogatott, a mérkőzésen az angyalföldiek már az első percben vezetést szereztek. A vendégek a szünet előtti percben egyenlítettek. A második harmad nem hozott találatot, de a szünet után a Vasas mindjárt visszavette a vezetést. A DHK az 53. percben tudott ismét egalizálni, másfél perccel később pedig újabb gólt szerzett. A hazaiak az 58. perc elején mentették hosszabbításra a meccset, amit végül a debreceniek nyertek meg 4-3-ra. Szombaton a Vasas a DVTK-hoz látogatott, a hazaiak 4-1-re nyertek.

Folytatás február 11-én. Eredmények, menetrend.

U14-es bajnokság

Az I. csoportban elszenvedte második vereségét a listavezető MAC Budapest, pedig a meccs felénél még 2-1-re vezetett a Sportország ellen. A Cápák azonban a szünetig fordítottak, majd a találkozó végéig őrizték a győzelmet érő 3-2-es eredményt. Az eddig pontot sem szerző MAC B megszorongatta az Ifj. Ocskay Gábor JA-t. A fővárosiak a 25. percig vezettek, és miután a fehérváriak egyenlítettek, még vissza is tudták azt venni. 3-3-as második harmad után az Ifj. Ocskay Gábor JA az 55. percben szerezte meg a 4-3-as győzelmet érő találatot. Szombaton a MAC Budapest 8-1-re nyert az Ifj. Ocskay Gábor JA ellen, míg az UTE szoros meccsen múlta felül 3-2-re a Dunaújvárost.

Bár a középszakaszban a Sportország és az Ifj. Ocskay Gábor JA megmérkőzik még egymással a hét végén, az már biztos, hogy az első négy helyért a MAC Budapest, az UTE, az Ifj. Ocskay Gábor JA és a Sportország harcolhat a folytatásban.

Eredmények, menetrend.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum