Kozma Dávid egyértelműen a Boräs legjobbja

 

Keresztes Levente immár 8 asszisztnál tart az NCDC-ben. Légióskörképünk a jegyzett utánpótlás-bajnokságokból.

A német DNL-ben az Eisbären Berlin Kölnben vendégeskedett, a pontokat igazságosan osztotta el a két csapat. Az első összecsapást a vendég fővárosiak nyerték 2-1-re, majd a második mérkőzést a Haie vitte 7-3-as arányban. Az első soros Kánya Tamás a második mérkőzésen volt gólpasszos. Egy másik székely jégkorongozót foglalkoztató klub, a Regensburg is játszott a múlt héten, otthon verték a Krefeldet 6-3-ra, illetve 2-1-re. A 17 éves Kovács Péter az első meccsen assziszttal segítette társait, 10. találkozóján ez volt az első pontja a német juniorligában. A Regensburg a harmadik, a Berlin az ötödik, a szabadnapos Augsburg a hatodik a tabellán.

Megszakadt a remek sorozata a GCK Lionsnak a svájci juniorbajnokságban. A listavezető előbb még 4-2-re verte a Lausanne-t, de aztán a Bern ellen otthon 4-2-re alulmaradt. Ez volt a Lions első veresége szeptember 29. óta. A győztes meccsen Révész Marcell és Falus Ádám is gólpasszos volt. A másik magyar érdekeltségű csapat, a Biel 5-2-es vereséget szenvedett a Bern otthonában. Ortenszky Tamás a találkozón megsérült, a vasárnapi mérkőzésen már nem is játszhatott. A GCK Lions a második, a Biel a tizenegyedik.

Az amerikai NCDC-ben a Twin City Thunder előbb két hosszabbításos győzelmet aratott, Keresztes Levente csapata az Islanders Hockey Clubot (3-2) illetve a Rochester Monarchst (4-3) verte, majd utóbbit rendes játékidőben (2-1) is legyőzte. A magyar csatár a Rochester elleni két mérkőzésen gólpasszos volt. A Northern Cyclones az Utica Cometsszel játszott két meccset, elsőt a Cyclones nyerte 5-3-ra, a másodikat a vendégek ráadást követően 5-4-re. Seregély Máté a második mérkőzésen játszott.

Jarács Roland ismét játszott a svéd U20 Elite-ben. A Sollentuna otthon verte 3-0-ra a Huddingét, majd a Nacka vendégeként hosszabbításban 5-4-re kikapott. Jarács játszott, pontot nem szerzett. A déli divízióban a Boräs Kozma Dávid hathatós szerepvállalásával lépte át 7-1-gyel a Dalent. Kozma 1-1 gólt és gólpasszt tett a közösbe, 7 meccs után 13 pontos, csapata legerősebb játékosa. A Halmstad a Jakabfy fivérekkel a soraiban 6-2-re verte a Kungalvot. A Boräs a harmadik, a Halmstad a negyedik.

A szlovák juniorbajnokságban a Dukla Trencín négy nap alatt négy mérkőzést játszott. Előbb Nyitrán 4-1-re kikaptak, majd hazai pályán 5-3-mal visszavágtak. Szombaton Besztercebányán maradtak alul 5-2-re, majd a Zólyom otthonában nyertek 5-3-ra. Sárdi Máté végigjátszotta a túrát, azonban pontot nem gyűjtött, 18 meccs után 11 egységgel áll. A Trencsén továbbra is vezeti a bajnokságot.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum