Győzelemmel kezdte az U21-es alapszakaszt a DHK

 

Az ifibajnokság alapszakaszát két sikerrel indította a Fehérvár. Heti körképünk az utánpótlásból.

U21-es bajnokság

Vasárnap két mérkőzéssel startolt az U21-es bajnokság A csoportjának alapszakasza. A Debreceni Hoki Klub és a Vasas összecsapása két harmadig volt szoros: az elsőben nem esett találat, a második felénél aztán a debreceniek megszerezték a vezetést, de a vendégcsapat gyorsan egyenlített. A játékrész utolsó percében ismét a hazaiak találtak be, így 2-1-es debreceni vezetéssel vágtak neki a felek a harmadik harmadnak. A folytatásban aztán a DHK állva hagyta ellenfelét, és zsinórban négy gólt szerezve 6-1-re nyert. A mérkőzésen Anton Ivanov és Filep Zsombor is három ponttal zárt, előbbi egy gólt és egy gólpasszt jegyzett, míg utóbbi három gólpasszal vette ki a győzelemből a részét. Ambrus Levente is remekelt a debreceni kapuban, 31 lövésből csupán egyet nem védett ki, ez 96,77%-os teljesítmény.

A másik mérkőzésen a Győr a MAC Budapestet fogadta. Az első harmadban a vendégek szereztek vezetést, a meccs feléhez közeledve egyenlítettek a hazaiak, majd a 35. percben előnyhöz is jutottak. A játékrész vége előtt azonban egalizált a MAC, így az utolsó harmad 2-2-ről indult. A 47. percben ismét a fővárosiak voltak eredményesek, de erre gyorsan érkezett a válasz is. Az 56. percben kihasználva egy emberelőnyt a MAC újra vezetést szerzett, de a következő percben a győriek 4-4-re alakították az állást. A rendes játékidő után a hosszabbítás sem hozott döntést, így végül a MAC szétlövéssel nyert 5-4-re. A győri oldalon Solyom Csongor, a MAC-nál Csicsák Erik is kétszer talált a kapuba, András-Csáki Szabolcs, illetve Tóth András és Bogesic Vedran egyaránt két gólpasszt jegyzett.

A MAC Budapest kedden ismét jégre lép, a DVTK Jegesmedvéket fogadja. Szerdán az Ifj. Ocskay Gábor JA-hoz a DHK látogat.

A B csoportban eddig egy meccset játszottak le, a Dunaújvárosi Acélbikák 7-2-es győzelemmel vitték haza a három pontot a KMH-tól.

Eredmények, menetrend.

U18-as bajnokság

Az U18-as bajnokság felsőházának középszakaszát az Ifj. Ocskay Gábor JA mindjárt két meccsel kezdte. A MAC Budapest ellen hatalmas csatában szerezték meg a három pontot idegenben. Az első harmadban először a MAC került előnybe, de a fehérváriak a szünet előtt egyenlítettek, majd utána átvették a vezetést. A játékrész folytatásában két hazai találat következett, így a fővárosiak a harmadik harmad előtt 3-2-re vezettek. Az utolsó 20 percben viszont zsinórban három fehérvári gól született, így az Ifj. Ocskay Gábor JA 5-3-re nyert. A győzelemből Ambrus Csongor három góllal és egy gólpasszal, Csiszer Ádám egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét.

Ezzel szemben csütörtökön könnyebben nyertek, annak ellenére, hogy az első és második harmadban is csak egy-egy gólt szereztek az UTE ellen. A lilák így akár az utolsó harmadban be is foghatták volna őket, ám ehelyett három gólt is kaptak, és a fehérváriak összességében 5-0-ra diadalmaskodtak ellenük.

Az UTE szombaton szorosabb meccset játszott a DVTK Jegesmedvékkel. Az első harmadban kétszer is vezettek, de mégis 2-2-vel zárult a játékrész. A második harmad 35. percében a DVTK átvette a vezetést egy emberelőnyös góllal, de a következő percben ismét egyenlő volt az állás. Aztán a 43. percben 12 másodpercen belül kétszer is betaláltak a miskolciak, majd az 50. percben tovább növelték az előnyüket. A lilák nem adták fel, öt és fél perccel a vége előtt visszajöttek kettőre, és még az utolsó másodpercben is megzörgették a DVTK hálóját, de ezzel együtt 6-5-ös vereséget szenvedtek. A győztes csapatból Mattyasovszky Gergely és Galajda Zsombor is 2+1-gyel zárt.

A DVTK egyébként két nappal azután győzte le az UTE-t, hogy hazai jégen 7-2-re kikapott a Vasastól.

Szerdán a MAC Budapest a Vasast, az Ifj. Ocskay Gábor JA az UTE-t fogadja.

A 6-10. és a 11-14. helyért zajló középszakasz később indul.

Eredmények, menetrend.

U16-os bajnokság

A serdülőbajnokság A csoportjában a listavezető Ifj. Ocskay Gábor JA továbbra is tartja a veretlenségét, a vasárnapi fordulóban 8-2-re nyert a Debreceni Hoki Klub ellen. A második helyen álló DVTK Jegesmedvék két meccsen hat ponttal gazdagodott: csütörtökön a Vasast győzte le 5-0-ra, vasárnap az UTE ellen nyert 6-1-re. A Győr továbbra is pont nélkül áll, ezúttal a Vasas bizonyult jobbnak náluk, az angyalföldiek 7-4-re nyertek. A KMH az OHA óbudai otthonából hozta el a három pontot 6-3-as győzelmével.

A bajnokság a hétvégén folytatódik.

Eredmények, menetrend.

U14-es bajnokság

A kölyökbajnokságban az elmúlt héten nem játszottak mérkőzéseket, folytatás kedden.

Eredmények, menetrend.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum