1-ről a 2-re akar jutni a Hokiklub a Gyergyó ellen

   

A két csapat harmadszor találkozik idén az Erste Ligában, az első két alkalommal egyaránt 2-1-es GYHK-siker született.

Szeptember 20-án Erdélyben 50 percig nem esett gól, akkor a vendégek szereztek vezetést, ami nem tartott sokáig, két és fél percen belül egyenlített a Gyergyó, majd a hosszabbításban le is zárta a meccset. Következett a visszavágó október 5-én. Ezúttal a HKB a 26. percben került előnybe, ám erre is két góllal felelt a Gyergyó, ráadásul a rendes játékidőben. Ezzel együtt a budapestiek játéka azóta sokat változott, már ami a kapu előtti hatékonyságot illeti. A csapat kezdeti sikertelenségének legfőbb oka a kevés lőtt gól volt, a szezon első 9 meccsén egyszer találtak egynél többször az ellenfél hálója, és amikor kétszer, azt a meccset meg is nyerték. A legutóbbi három fordulóban azonban sikerült változtatni, a DEAC-nak 3, a Brassónak 5, a DAB-nak 2 gólt lőttek, ez összesen 10 találat, pontosan annyi, mint amennyit az előző 9 meccsen szereztek. Hogy a 3 találkozón “csak” 3 pontig jutottak, az jobbára az elrontott végjátékoknak volt köszönhető.

A gyergyóiaknál viszont egyelőre nem tudunk pozitív fordulatról beszámolni. Az UTE ellen ugyan kijött a lépés múlt hétfőn – az nagyon jó meccs volt GYHK-szemszögből –, ám a hétvégén hazai pályán kaptak ki előbb a Schiller-Vasas HC, majd az FTC-Telekom csapatától, mindkétszer 4-2-re. Ez a két meccs jól mutatja a csapat felemás arcát: pénteken szurkolószomorító játékkal elbuknak a sokkal szerényebb kerettel rendelkező, de nagyon lelkes és hajtós utolsó előttitől, majd egy napra rá a címvédő ellen hősies küzdelemben, üres kapura elért találattal szenvednek kétgólos vereséget. Figyelemre méltő, hogy a csapat húzóemberei közül az orosz Albert Zagidullin az utóbbi három találkozón pont nélkül maradt, a lett Imants Lescovs negatív szériája pedig 4 meccses. De a keret tele van további nagy nevekkel is, akik szenvednek, különösen igaz ez az oroszokra: Dmitrij Pesztunov még mindig gól nélkül áll, Pavel Vorobjov is csak 1-nél, ezt is tizenkettedszerre hozta össze.

Ugyanakkor a pénteki meccsen már ott lehet új edzőként az a Malcolm Cameron, aki – egy rövid olasz kitérő után – 11 év ECHL rutinjával érkezik az Erste Ligába. Jelenléte minden bizonnyal plusz motivációt nyújt majd a játékosoknak.

Hokiklub Budapest–Gyergyói HK 1-4

   

A Hokiklub Budapestnek néhány erősebb meccs után ismét nem sikerült 1-nél több gólt szereznie.

Mindkét csapat kapujában észak-amerikai légiós állt: a HKB-nál Ian Sylves, míg a GYHK-nál Jordon Cooke kapott lehetőséget. A nyitó harmad egyetlen gyergyói kiállítást hozott, ami alatt emberhátrányos gól született: Dmitrij Pesztunov erőszakosabb volt a hazai játékosnál, korcsolyával maga elé tette a korongot, majd kapumegkerülős találatot szerzett, ez volt számára az első ebben a szezonban. A második felvonás kiválóan indult a Hokiklubnak, a 45. másodpercben egy 2 az 1 elleni akció végén Szűcs István Gábor passzából Lakatos Levente egyenlített. Két percre rá eljött az első gyergyói emberelőny, amit bár nem használtak ki, a kiegészülés után nem sokkal Pavel Vorobjov keresztpasszát Andreas Valdix belőtte. A meccs felénél már ténylegesen emberelőnyös gólt szerzett Valdix, aztán 7 másodperccel a harmad vége előtt Igor Bobcek lőtt sikeres kék vonalas bombát 5 a 4 elleni játékhelyzetben. A záró húsz perc nem hozott gólt, csak egy kisbüntetést.

A Gyergyói HK 4-1-re nyert, szombaton Dunaújvárosban játszik, míg a HKB vasárnap Debrecenbe utazik.

hkbgye

fotó: Somogyi Viktor

Erste Liga, Tüskecsarnok, 497 néző. Játékvezetők: Pálkövi, Pálkövi, Muzsik, Mizsák.
Sylves: 88,6% (Kiss)
K
Cooke: 96,0% (Ruczuj)
Berry-Lamontagna, Lévai, Pihlqvist, Szűcs, Sátek
1
Góga, Raszulov, Antal, Tendler, Valdix
Szécsi P., Lakatos, Lőczi, Koski, Izsák
2
Nagy, Ferencz Csibi, Csergő, Pesztunov, Vorobjov
Bugár, Reiter, Petres, Németh, Szappanos
3
Bobcek, Kozma, Elekes Darabont, Daradics, Sára
Bán, Hovinen, Albert, Horváth, Kedves
4
Orbán, Barabás, Benedek, Péter
Gröschl Tamás, Suoraniemi Niko
E
Hamell Christopher, Hamell Christopher
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:45 GYE SH Pesztunov Tendler Nagy
1-1 20:45 HKB Lakatos Szűcs Sátek
1-2 24:39 GYE Valdix Vorobjov Nagy
1-3 29:42 GYE PP Valdix Nagy
1-4 39:53 GYE PP Bobcek Valdix
25 Kapura lövések száma 35
10 Kiállításpercek 4

Elég vagányra sikerült Pesztunov első idei gólja

 

A Hokiklub Budapest–Gyergyói HK meccs találatai.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum