Martin Daloga elhagyta a DEAC-ot

   

A jégkorongozó családi okokra hivatkozva távozott, szerződését közös megegyezéssel bontották fel.

A klub híre: “Családi okokra hivatkozva távozott a DEAC jégkorongcsapatától Martin Daloga. A szlovák támadó szerződését közös megegyezéssel bontották fel a felek. A játékos az FTC-Telekom elleni szerda esti mérkőzésen már nem tud a szakmai stáb rendelkezésére állni. A szlovák Extraligából érkezett, csaknem két méter magas jégkorongozó leigazolását május elején jelentette be az egyetemi klub. A 27 éves csatár a szezonkezdet óta hat Erste Liga-találkozón lépett pályára a DEAC színeiben, ezeken öt góllal és egy assziszttal segítette a csapatot. A klub vezetése nevében ezúton köszönjük a játékos eddigi munkáját, további karrierjéhez pedig sok sikert kívánunk.”

Martin Dalogát a Csíkszeredai Sportklub elleni hétfői mérkőzésre még nevezte David Musial vezetőedző, a bemelegítésen is részt vett, pályára azonban már nem lépett. A játékos a legutóbbi szezont az extraligás Gyetvában játszotta végig, előtte jégkorongozott a Zvolenben és a Skalicában is. A DEAC első 6 mérkőzésén ő lőtte a léegtöbb gólt a csapatban, míg a házi kanadai táblázaton a második helyen állt Jakub Izacky mögött.

gyaloga

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 IKOLHL 2-6VÉGE
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 2-1VÉGE
EL 17:30 GYEMIS 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 1-5VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-9VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 5-2VÉGE
ICEHL 19:15 KACAVS 0-1VÉGE
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB