A HKB ellen roboghat tovább a Csíkszereda

   

Veretlen favorittal szemben kellene javítania két súlyos kudarc után a Hokiklub Budapestnek, ami enyhén szólva sem tűnik egyszerűnek.

Remek kezdést – az UTE legyőzését és gyergyói pontszerzést – követően mintha elvesztette volna a fonalat a Hokiklub Budapest. Legutóbbi két mérkőzésén, Csíkszeredában és hazai pályán az FTC-Telekom ellen 2 gólt lőtt és 16-ot kapott a piros-fehér gárda. Igaz, ebben szerepet játszott az első számú kapusnak hozott Ian Sylves sérülése is. Pedig ő sokat tudna segíteni, hiszen az UTE ellen 97% felett védett. A juharlevelesek két legnagyobb problémája egyértelműen a védekezés közben elkövetett sok hiba, illetve az, hogy nem megy a gólszerzés. Eddigi 5 meccsükön 6 találatig jutottak, a játékosok közül csak 4-en tudtak eredményesek lenni. Ezen mihamarabb változtatniuk kell, ha győzni szeretnének

Éppen vasárnap este ez nem lesz túlzottan egyszerű. Az ellenfél az a Csíkszereda, amely hagyományosan lehengerlő támadóhokit játszik, a góllövésre helyezve a hangsúlyt. A Jason Morgan vezetésével készülő erdélyi csapatban 5 mérkőzést követően máris van 12 gólszerző, ráadásul közülük 5-en legalább 3 találatot értek el. A csíkiak a Fradi elleni győzelmükkel lőtávolba érkeztek, a vesztett pontokat tekintve utolérték az éllovast, eddig ráadásul veretlenek. A Sportklub a triplázást tűzte ki célul maga elé idén is, ahol elindulnak, nyerni akarnak. Mivel a román bajnokság és kupa miatt rendkívül zsúfolt a programjuk, nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy kiengedjenek egy-egy verhetőnek vélt ellenféllel szemben. A pillanatnyi formák alapján a kék-fehérek toronymagas esélyesei a meccsnek, de az UTE példája óva kell intse őket attól, hogy lebecsüljék Gröschl Tamás tanítványait.

HKB-SCC_20181021

fotó: KMH

Hokiklub Budapest–SC Csíkszereda 1-4

   

Óriásit küzdött a HKB a tavalyi döntős Csíkszereda ellen, 50 percig vezettek is, de a nagyobb rutin végül felülkerekedett.

A Hokiklub Budapestnél első mérkőzésére készült Mathew Berry-LaMontagna, míg a hazaiaknál egy mezőnyjátékos, Györfi Tihamér öltözött be cserekapusnak. A mérkőzés elejétől a Csíkszereda dominált, hamar kaptak is egy emberelőnyt, de azt kivédekezte a Hokiklub. A játék nagyrészt a hazaiak harmadában zajlott, de Szappanosnak volt egy kiugrása, amellyel nem tudott élni. A 12. percben óriási vendégziccer maradt ki, amikor egy szépen kipasszolt akció végén a közelről leadott lövést Kiss nagy bravúrral védte. Nyomott a vendégcsapat, de a 17. percben mégis Pihlqvist mehetett egyedül a kapusra, Adorján azonban hárítani tudott. Egy perc múlva Lőczi szerzett korongot a saját harmadában, majd a szólója végén magabiztosan lőtt a jobb sarokba (1-0).

A második harmad elején ismét egy szóló okozott izgalmat, de McLean emberhátrányos kísérlete elhalt Kiss kapusban. A HKB egyébként jól játszotta meg az első előnyét, Adorjánnak két nagy védést is be kellett mutatnia. Teljes létszámban visszatért a csíki fölény, és Kiss Bence bravúrjaira is szüksége volt a házigazdáknak, hogy maradjon az állás. A 31. percben ismét hátrányban ugorhatott ki ezúttal Taratuhin, de Kiss ezt is fogta. A harmad további részében továbbra is a vendégek támadtak többet, de nem bírtak a Hokiklub masszív védekezésével.

A harmadik játékrész elején Becze került szembe egyedül Kiss kapussal, de ismét a hálóőr győzött. A 45. percben Sátek és Németh vihette egy védőre a korongot, ám az végül Adorjánnál kötött ki. A Csíkszereda nagy energiákat mozgósított az egyenlítés érdekében, a hazaiak azonban szervezetten és önfeláldozóan védekeztek. Az 50. percben büntetőhöz jutott a Sportklub, amelyet Shalla kegyetlenül felvarrt a jobb felső sarokba (1-1). Két perc múlva Lőczi hozta helyzetbe magát, lövését hárította Adorján. Az 53. percben megfordították az állást a vendégek, amikor Becze oldalról vette be Kiss kapuját (1-2). Két perc múlva emberelőnyös góllal döntötték el a meccs sorsát a csíkiak: Rokaly Szilárd szúrt bele egy lövésbe a kapu előtt, a korong pedig a hálóba vágódott (1-3). Két és fél perccel a vége előtt előnybe került a Hokiklub, levitték a kapust is, ám Pelley korongot szerzett, amit az üres kapuba lőtt (1-4).

hkbscc201812

fotó: Somogyi Viktor

Erste Liga, Tüskecsarnok, 443 néző. Játékvezetők: Pálkövi, Pálkövi, Pálkövi, Fényi.
Kiss: 94,6% (Gadácsi)
K
Adorján: 96,0% (Györfy)
Szécsi P., Reiter, Petres, Szappanos, Sátek
1
Papp, Kuljas, Becze, Shalla, Taratuhin
Berry-Lamontagna, Bán, Pihlqvist, Rossignol, Szűcs
2
Belov, Salló, Brophey, McLean, Pelley
Lakatos, Lévai, Lőczi, Albert, Pápa
3
Gecse, Láday, Bíró, Rokaly Sz., Casaneanu
Izsák, Horváth B. D., Németh
4
Flinta, Farkas, Horváth L., Rokaly N., Fodor
Gröschl Tamás, Suoraniemi Niko
E
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 17:47 HKB Lőczi
1-1 49:16 SCC PS Shalla
1-2 52:56 SCC Becze Kuljas Belov
1-3 54:51 SCC PP Rokaly Sz. Belov Becze
1-4 57:30 SCC EN Pelley Salló
25 Kapura lövések száma 57
8 Kiállításpercek 10

Az utolsó 10 percben húzta be a meccset a Szereda

   

A Hokiklub Budapest–Csíkszeredai Sportklub mérkőzés góljai.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 20., hétfő
VB 16:20 GBRNOR 2-5VÉGE
VB 16:20 SWEFRA 3-1VÉGE
VB 20:20 FINDEN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:20 KAZPOL 3-1VÉGE
május 21., kedd
VB 12:20 AUTGBR 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:20 FRAGER 3-6VÉGE
VB 16:20 CANCZE 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 LATUSA 3-6VÉGE
VB 20:20 FINSUI 1-3VÉGE
VB 20:20 SWESVK 6-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., csütörtök
VB 16:20 CANSVK 6-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 SUIGER 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEFIN 2-1 HVÉGE
    • AMC MIKRO
VB 20:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
május 25., szombat
VB 14:20 SWECZE 3-7VÉGE
    • SPORT 2
VB 18:20 CANSUI 2-3 BVÉGE
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:20 SWECAN 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SUICZE 0-2VÉGE
    • SPORT 2