Teljes légiósgarnitúra-cserét hajtott végre az UTE

   

Sila és Huba mellett távozott Hebar, Ropret, Brine és egyelőre Stefishen is. Észak-amerikai stílusban akarnak játszani, mondta Szilassy Zoltán vezetőedző.

Devin DiDiomete minapi leigazolásával teljessé vált az UTE 2019/20-as légióskontingense. A további öt új külföldi az olasz válogatott támadó mellett: Stepan Csamango, Jared Brown, Cody Carlson, Evan Janssen és Mathieu Henderson. Ők valamennyien kiváló képességű és figyelemre méltó pályafutású jégkorongozók, ami bizakodással töltheti el az Erste Liga-elődöntős gárda szurkolóit. Szilassy Zoltán vezetőedzőt az ezen a téren jelentősnek mondható változásokról és azok okairól kérdeztük.

Szilassy Zoltán elmondta, a teljes légióscserét a játékosok saját döntése is indokolta. Két biztos visszavonuló van. Ales Sila felesége a harmadik gyermeküket várja, a 33 éves szlovén kapus ? aki több, mint négy teljes szezonon át szolgálta a lilákat ? úgy érezte, otthon van a helye, így minden valószínűség szerint egy családi vállalkozásban fog dolgozni. A 34 éves David Brine sokáig nyitva hagyta a sorsával kapcsolatos döntést, de végül úgy határozott, hogy befejezi a profi játékot és edzősködni kezd.

Andrej Hebar is úgy érezte, a családja mellett a helye. Számára kapóra jött a Jesenice hívó szava, így az Alpesi Ligában folytatja a lilák népszerű 84-ese, aki idén is szerepet kapott a divízió 1/A csoportos világbajnokságon a szlovén válogatottban. Peter Huba hasonló okok miatt hagyta el a lilákat. A 33 éves, négyszeres szlovák bajnok hátvéd előzőleg Szilassy Zoltán kifejezett hívására érkezett Újpestre. A vezetőedző 2012/13-ban Dunaújvárosban Stephan Lundh csapatában már dolgozott együtt vele. A nagytapolcsányi származású Huba szülővárosa másodosztályú csapatában kapott szerződést és edzői állást, így övéi közelében folytathatja pályafutását.

A másik szlovén, Anze Ropret azt jelezte a lila-fehér klubnak, hogy szeretné kipróbálni magát egy erősebb ligában. “Mindig támogattuk, ha egy játékosunkban volt ambíció arra, hogy feljebb lépjen és új kihívásoknak feleljen meg ? mondta róla Szilassy Zoltán. ? Időt kért, hogy választ adjon az ajánlatunkra, és mivel egyrészt azt a hírt kaptuk róla, hogy talált új csapatot, másrészt nekünk is ki kellett alakítanunk a végső keretünket, nem tudtunk várni rá.” Hogy Ropret végül is hol folyatja, arról egyelőre nincs hivatalos információ.

Egy függőben levő jégkorongozó ugyanakkor van még a tavalyi keretből. “Taylor Stefishen nagyon értékes játékosunk volt, véleményem szerint az egész liga egyik legjobbja is. Kreatív volt, ponterős, remekül olvasta a játékot. Ő azt jelezte, hogy családi okok és sérülés miatt valószínűleg visszavonul, így nem számítottunk rá. Egy-két hete azonban megindultak beszélgetések vele arról, hogy esetleg mégis tudná vállalni a játékot. Még semmilyen konkrétumról nem számolhatok be vele kapcsolatban, de felmerült, hogy vésztartalék légiósként esetleg számíthatunk rá.”

Mindezek ellenére a lilák nem maradnak meghatározó légiósok nélkül. A távozók pótlására érkezett az említett hat mezőnyjátékos. “Csamangótól azt várom, hogy Ropret helyét és szerepét vegye át a csapaton belül ? fogalmazott Szilassy. ? Csehországban tanult hokizni, technikás, kreatív játékos, aki az észak-amerikai dominanciájú EBEL-ben is három szezont húzott le. A lengyel ligában hozta a meccsenkénti egypontos átlagot, ezt várjuk tőle itt is.”

Jared Brownt egyértelmű vezéregyéniségnek hozták. “Nemcsak az Erste Ligában, a szlovák Extraligában is pontgyáros volt, a MAC-ban nyújtott tavalyi teljesítménye önmagáért beszél. Nem véletlen, hogy két évre kötöttünk vele szerződést. Evan Janssen játékmesteri kvalitásokkal rendelkezik, az AHL-ben, ECHL-ben is megfordult. Cody Carsont nem nagyon kell bemutatni, a Brassó meghatározó játékosa volt, hatalmas a lövőereje, ilyen védőjánk eddig nem nagyon volt.”

Mathieu Henderson kiváló képességű kétirányú hátvéd, aki jól segítheti a támadásokat. “A tavalyi szezonja Érsekújváron nem sikerült a legjobban, de a szlovák hokiban az észak-amerikaiak sokszor nehezen boldogulnak a nagyon eltérő felfogás miatt, kivéve, ha olyan felfogású a szakvezetése a csapatnak, mint mondjuk Besztercebányán.” DiDiomete is ponterős játékos, aki ráadásul agresszív is. “Ez a büntetésperceiben is megmutatkozik, ezek általában verekedésekből jöttek össze neki, nem pedig kampózásokból, egyéb szabálytalanságokból. Reméljük, kordában tudjuk őt tartani, és ez az agresszivitása a csapat érdekeit tudja szolgálni majd. Úgy gondolom, ez a hat légiós így együtt játéktudásban, minőségben is erősebb, mint a tavalyiak voltak” ? foglalta össze a vezetőedző.

A hat játékosnak, illetve az UTE-nál maradó Nagy Nilan?Jed Rusk duónak ismerős az észak-amerikai stílus, Csamango kivételével ott is nőttek fel. “Számukra természetes az egyszerű játék, és azt tervezzük, hogy az UTE is egyre inkább ezt a stílust játssza, hozzám is ez áll közelebb ? mondta Szilassy. ? Ezekben a játékosokban megvan az a karakter, hogy képesek mindent a csapat érdekei alá rendelni, nem öncélúskodnak, nem cifrázzák feleslegesen. Ha éppen nem is megy nekik annyira, akkor is megtesznek mindent a csapatért, ha mással nem, egy blokkolással, egy ütközéssel.”

Már egy ideje zajlik az UTE közös felkészülése. “A játékosok zöme áprilisban kapott szabadságot, ők április 29. óta Puskás Sándor erőnléti edző vezetésével heti 4 szárazedzéssel és szerdánként az én irányításom alatt egy jeges edzéssel készülnek ? nyilatkozta erről a vezetőedző. ? A vb-n járt válogatottak természetszerűleg a torna után kapták meg a pihenőjüket, ők később kapcsolódtak be. A munkában a juniorjaink egy része is részt vesz, 3-4 kapussal és 4 sornyi játékossal tudunk dolgozni. Úgy gondolom, minőségi munkát végeztünk eddig, elégedett vagyok. Augusztus elején kell mindenkinek megérkeznie, akkor egy csapatépítő programmal kezd a komplett keret, majd egy nap szünet után 9-én vágunk bele a célegyenesbe, hogy az Erste Liga szeptember 13-án esedékes rajtjára rendben legyünk.”

szilassy

edzők:
Szilassy Zoltán (vezetőedző)
Baróti Zsolt (másodedző)
Puskás Sándor (erőnléti edző)
Váradi Csaba (kapusedző)

kapusok:
Duschek Dávid
Márkus Levente

hátvédek:
Pokornyi Dávid
Varga Arnold
Fekete Botond
Nagy Nilan
Cody Carlson (CAN, Corona Brassó)
Mathieu Henderson (CAN, MHC Nové Zámky, SVK-1.)
Kovács Attila
Jed Rusk

csatárok:
Vincze Péter (2020-ig)
Kovács Sebestyén
Benk András
Stepan Csamango (CZE, Cracovia Krakow, POL-1.)
Nemes Benjámin
Odnoga Mátyás (MAC Újbuda, SVK-1.)
Jared Brown (CAN, MAC Újbuda, SVK-1.)
Godó Dániel (Hokiklub Budapest)
Zsigmond Áron Sándor (UTE U20)
Evan Janssen (USA, Guildford Flames, GBR-1.)
Devin DiDiomete (ITA/CAN, Cortina, Alpesi Liga)

távozott:
Ales Sila (SLO, kapus, visszavonult)
Szalma Zsolt (csatár, Vasas)
Sági Máté (kapus, Vasas)
Phil Kiss (hátvéd, DEAC)
Peter Huba (SVK, hátvéd, HC Topolcany, SVK-2.)
Sági Martin (csatár, DEAC)
Kocsis Ferenc (csatár, Zoetermeer Panthers, BeNeLeague)
Szaller Márk (hátvéd, visszavonult)
Andrej Hebar (SLO, csatár, HDD Jesenice, Alpesi Liga)
Anze Ropret (SLO, csatár)
David Brine (CAN, csatár, visszavonult)

felkészülési mérkőzések:

augusztus 20., kedd: HC 07 Detva (SVK-1.)?UTE (Visegrád Kupa, Gyetva)
augusztus 23., péntek, 17:00: Stavanger Oilers (NOR-1.)?UTE (Maribor)
augusztus 27., kedd: HC TORAX Poruba (CZE-2.)?UTE (Visegrád Kupa, Ostrava-Poruba)
augusztus 28., szerda, 18:00: HC Topolcany (SVK-2.)?UTE (Nagytapolcsány)
augusztus 31., szombat: UTE?Podhale Nowy Targ (POL-1., Visegrád Kupa, Megyeri út)
szeptember 3., kedd, 18:00: UTE?MHC Nové Zámky (SVK-1., Megyeri út)

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum