Kocsis Ferenc a belga?holland bajnokságba igazolt
A Fehérvár AV19 és az UTE volt játékosa a Zoetermeer Pantersben folytatja pályafutását.
A lila-fehérek május végén jelentették be, hogy Kocsis Ferencet felvették a hágai egyetemre, így távozik a klubtól. Hogy a 24 éves támadó marad-e a profi jégkorongban, azt mindeddig nem lehetett tudni. Most azonban kiderült, hogy a játékos a Zoetermeer Pantershez szerződött. A klub a belga?holland bajnokság, a BeNeLiga egyik résztvője a 2015/16-os szezon óta. Legutóbb az alapszakasz 8. helyén zárt a Panters, majd a playoff első körében kiesett. A zoetermeerieknek ez ideig még egyszer sem sikerült ennél messzebbre jutniuk. A BeNeLigában 12 csapat versenyez, köztük hét holland ? ezek egyike a Zoetermeer Panters ? és öt belga. Fontos tudni, hogy a legerősebb holland klub, a Tilburg Trappers a német harmadvonal küzdelmeiben vesz részt, a BeNeLigában a farmcsapatát szerepelteti, amely idén csak az utolsó helyre volt jó.
Kocsis Ferenc a 2011/12-as szezonban kóstolt bele először a felnőtthokiba, majd összességében 130 EBEL-mérkőzésen is szóhoz juthatott, a negyedik soros szerepkörből azonban nem tudott kitörni. Tavaly nyáron szerződött az UTE-hoz, amelynek színeiben 58 találkozón 11 gólt lőtt és 18 asszisztot termelt. Úgy sejtjük, a belga?holland ligában minimum pont/meccses teljesítményre indokolt számítani a korábban a magyar nagyválogatottban is számításba vett jégkorongozótól.
fotó: Mudra László/MJSZ