2 gólos hátrányból nyerte az 1. meccset a Boston

   

A Bruins elvesztette Zdeno Charát a Stanley Kupa-döntő nyitányán.

Óriási iramban kezdődött a 2019-es finálé első mérkőzése. A csapatok az első hét percben gyakorlatilag meg sem álltak, mindössze három korongejtés szakította meg az összecsapást. A nagy rohanásban a Bruins előtt adódtak az első komolyabb lehetőségek, ám Jordan Binnington hárította McAvoy és Pastrnak lövését, valamint DeBrusk szólóját is. A Blues Sean Kuraly kiállítása alatt juthatott volna lélegzethez, de lövésre sem futotta, Bergeronék viszont kétszer is próbálkoztak. Ilyen előzmények után teljesen váratlanul jött a St. Louis vezető gólja Brayden Schenn jóvoltából, aki saját kipattanóját ütötte be. Ez nem fogta meg a Bostont, továbbra is pörgette a mérkőzést, aminek az lett az eredménye, hogy egymás után kétszer is előnybe került. A playoffban eddig remekül működő emberelőnyös alakulat azonban nem tudott élni a lehetőséggel, Johansson révén kapuvasig jutott a négy perc alatt.

A második játékrész góllal indult, köszönhetően Pastrnak bődületes hibájának. A cseh szélső eladta a kapuja mögött a pakkot, Schenn begyűjtötte, azonnal centerezett, a lendületből érkező Taraszenko pedig a jobb felsőbe lőtt. A Bruinst nem törte meg a kétgólos hátrány, 76 másodperccel később szépített: a negyedik sor indult meg 3 a 2 ellen, Kuraly keresztpassza Clifton korcsolyájáról vágódott be. A fekete-sárgák máris egyenlíthettek volna, de a harmadik fórjukat is eltékozolták. A Boston mezőnyfölénye megmaradt, újabb fórt harcolt ki, amit a hazai szurkolók örömére végre gólra váltott. Két hatalmas Binnington-védés után a Blues még kiütötte a pakkot, de a az azt visszavivő McAvoy passz helyett kilőtte a rövid felsőt. A játék képe alapján benne volt a meccsben a Bruins harmadik találata, de Binningtonnak és Marchand kapuvasának köszönhetően a Blues megúszta. A vendégek nem voltak partiban az egész harmad során, a Bruins 18-3-ra nyerte a kapura lövéseket. A St. Louis tanácstalanságát tökéletesen szemléltette az, amikor fél perccel a befejezés előtt Pietrangelo a saját kapuja mögött állt a koronggal, és inkább az óra lepörgetését választotta támadás indítása helyett.

sean kuraly

A harmadik húsz perc ugyanott folytatódott, ahol az előző abbamaradt. A Boston továbbra is hevesen ostromolta a St. Louis kapuját, aminek eredményeként a hatodik percben átvette a vezetést. Ezúttal is a negyedik sor érdeme volt a gól: Acciari kaparta ki a pakkot a sarokból, Kuraly elé passzolt, aki Edmundsonnal a nyakán lőtt közelről a hálóba. A harmadik hazai találat után azonnal válaszolhatott volna a St. Louis fórból, de ugyanolyan erőtlen volt 5 a 4 ellen, mint egyenlő létszám mellett. Az utolsó tíz percre a játékosok egymással is elkezdtek foglalkozni. Először Perron dolgozta meg Krugot, majd pillanatokkal később a hátvéd vett elégtételt Thomason egy óriási ütközéssel. A hajrát ugyanúgy a Boston kontrollálta, ismét előnybe került, de az idő múlása itt már fontosabb volt a hazaiaknak, mint a gólszerzés. Az előny lejárta után négy perce maradt a St.L ouisnak az egyenlítésre, de csak egy ziccerre futotta az erejéből Taraszenko révén. Valamivel több mint két perccel a befejezés előtt Craig Berube lehozta Binningtont, csakhogy Marchand pillanatok alatt kihasználta az üres kaput, és eldöntötte a mérkőzést.

A Bruins megérdemelten nyert, két harmadon keresztül végig dominált, összességében 38-20-ra nyerte a kapura lövéseket. Az első húsz percben érezhető volt a Boston tíznapos kihagyása, de aztán felpörgött, felvette az utazósebességet, zsinórban négy gólt lőtt, és egymás után a nyolcadik győzelmét szerezte a rájátszásban. A Boston kétgólos hátrányból nyert, amire utoljára a Kings volt képes a fináléban még 2014-ben. A Boston győzelme azonban nem lehet felhőtlen. Az utolsó percben a csapatkapitány Zdeno Chara bal keze súlyosan megsérült egy lövést lövetően, így további játéka kérdésessé vált.

2019 stanley final 3

NHL, 2019. május 27.

Boston?St. Louis 4-2
G.: Clifton, McAvoy, Kuraly, Marchand ill. Schenn, Taraszenko

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Nashville (1.)?Dallas (WC 1.) 2-4
2-3 2-1 h. 3-2 1-5 3-5 1-2 h.
Winnipeg (2.)?St. Louis (3.) 2-4
1-2 3-4 6-3 2-1 h. 2-3 2-3
Calgary (1.)?Colorado (WC 2.) 1-4
4-0 2-3 h. 2-6 2-3 h. 1-5
San Jose (2.)?Las Vegas (3.) 4-3
5-2 3-5 3-6 0-5 5-2 2-1 h. 5-4 h.
Elődöntők
St. Louis (3.)?Dallas (WC 1.) 4-3
3-2 2-4 4-3 2-4 1-2 4-1 2-1 h.
San Jose (2.)?Colorado (WC 2.) 4-3
5-2 3-4 4-2 0-3 2-1 3-4 h. 3-2
Döntő
San Jose (2.)?St. Louis (3.) 2-4
6-3 2-4 5-4 h. 1-2 0-5 1-5

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Tampa Bay (1.)?Columbus (WC 2.) 0-4
3-4 1-5 1-3 3-7
Boston (2.)?Toronto (3.) 4-3
1-4 4-1 2-3 6-4 1-2 4-2 5-1
NY Islanders (2.)?Pittsburgh (3.) 4-0
4-3 h. 3-1 4-1 3-1
Washington (1.)?Carolina (WC 1.) 3-4
4-2 4-3 h. 0-5 1-2 6-0 2-5 3-4 h.
Elődöntők
Boston (2.)?Columbus (WC 2.) 4-2
3-2 h. 2-3 h. 1-2 4-1 4-3 3-0
NY Islanders (2.)?Carolina (WC 1.) 0-4
0-1 h. 1-2 2-5 2-5
Döntő
Boston (2.)?Carolina (WC 1.) 4-0
5-2 6-2 2-1 4-0

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
Boston (2.)?St. Louis (3.) 1-0
4-2 05.29 06.01 06.03 06.06 06.09 06.12

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 5-2VÉGE
AL 19:00 SZGETO 4-7VÉGE
AL 19:30 SPCLHL 4-9VÉGE
AL 20:30 IKOVAS 1-7VÉGE
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 0-3VÉGE
EL 16:30 BRADAB 5-2VÉGE
EL 17:30 GYEFHA 5-2VÉGE
EL 18:00 MISSCC 1-2VÉGE
EL 18:30 DEBBJA 3-4VÉGE
október 8., kedd
CHL 19:00 SKEAVS 4-2VÉGE
október 9., szerda
EL 18:30 FTCDAB 4-2VÉGE
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 1-4VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-5VÉGE
EL 18:30 FHASCC 0-1VÉGE
EL 18:30 MISGYE 4-6VÉGE
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 
AL 17:45 FTCETO 
AL 18:00 LHLVAS 
AL 19:00 ZEGWRM 
AL 19:30 SPCSZG 
AL 20:30 IKOOHA 
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 
EL 17:00 UTEMIS 
EL 17:30 FHABJA 
EL 18:30 DEBBRA